Nyíregyháza

A lakáscélú lakásépítési támogatásokkal kapcsolatos tapasztalatok egy községi jegyző optikájából. Ez a címe a dr. Bihari Károly, Encsencs jegyzője, által írt tanulmánynak, amely a Magyar Közigazgatás idei márciusi számában jelent meg, s amelyet olvasóink figyelmébe ajánlunk. „Bihari Károlyt már ismerhetik, lapunkban közölt írásai tanúsítják, hogy a köz érdekében folyvást cselekvő, érvelő, protestáló hivatásos – mondhatni: megszállott – önkormányzati közkatonák közé tartozik” – olvashatjuk az Önkormányzat című szaklap 1998. évi szeptemberi számában.

Valóban: dr. Bihari Károly különleges optikával, széles látószöggel rendelkezik. Ám nem csak jó szeme van a közélet visszásságainak meglátására, de ezekről a Karinthy-féle görbe tükrökről véleménye van, amelyeknek hangot is ad, akár tetszik, akár nem az e tükröket torzzá csiszolóknak. Trükkök és tükrök – lehetne mottója eddigi, egy vaskos dossziét kitevő, írásgyűjteményének. Publikációinak a legkülönfélébb sajtóorgánumok (Kelet-Magyarország, Magyar Közigazgatás, országos napilapok) adtak rendszeresen helyet. Számára az írás, noha kétségtelenül van a vénájában jó adagnyi a hivatásos tollforgatók véréből, sohasem volt öncélú. Azt csupán hatásos eszköznek tekintette mondanivalója közlésére.

A paragrafusok folytonos útvesztőiben mondanivalója pedig mindig akadt önmaga és kollégái megnyugtatására.

– Az egyértelmű, világos állásfoglalás, véleménynyilvánítás híve vagyok. A vezetői, és egyáltalán a közéleti munkában azt az embertípust tekintem követendőnek, akit a következő három fő tulajdonság jellemez: hideg fej, forró szív és tiszta kéz. A közszolga egész lényével, magatartásával példát is kell, hogy adjon! – vallja a mai napig dr. Bihari Károly.

S hogy milyen témákban hallatta szavát az újságokban, csupán néhányat említsünk meg. 1995–97 tájékán az úgynevezett szocpolos lakások körül kicsúcsosodó visszaélések késztették gyakori írásra, de volt véleménye a kisebbségi jogokról, az üzemanyagárak nagy ívű röptéről, a egy másik ügy kapcsán oszlopos felkiáltójelként fogalmazta meg: nem szabad külön kezelni a közigazgatást állami és önkormányzati igazgatásként! A karcagi polgármestert főbenjáró bűnében (aki nem röstellte a köz javát szolgáló munkához kötni a szociális segélyezést, és ez a romákban nagy dobra vert ellenérzést váltott ki) szakmailag támogatta, bátori lakosként pedig bátorította. Más témában le merte írni: az ország lakossága félelemben él! A halálbüntetés visszaállítása, a bűnözés visszaszorítása érdekében ugyancsak többször emelt szót.

– Megyei hivatalvezetőként már visszafogom magam az írásokkal, amely nem azt jelenti, hogy lanyhult volna bennem a kritikai szellem – mondja.

Dr. Bihari Károly 1943. március 20-án Nyírbátorban született, paraszti családban. A négy gyermek nevelése hamar édesanyjuk nyakába szakadt, miután édesapjuk, Bihari István, 1947-ben baleset következtében elhunyt. A sors rövid életet szánt a nehéz sorsú anyának is, 1965-ben, egy súlyos műtétet követően meghalt. Károly az általános iskola elvégzése után Budapesten tanulta ki a kovács szakmát, kitűnő eredménnyel. A Ganz Mávagnál, majd a MÁV Hídépítési Főnökségén vállalt munkát, miközben jó eredménnyel tanult a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumban.

A katonai szolgálat után hazatért, s a Nyírbátori Vastömegcikk-ipari Vállalatnál helyezkedett el 1965-ben. Még az év végén házasságot kötött Marosvári Katalinnal, aki azóta is hűséges társa, foglalkozását tekintve pedig könyvelő a Cereol Rt. Nyírbátori Növényolajgyárában. Házasságukból két gyermek született: Katalin magyar– orosz szakos tanár, a férje rendőr. Lívia gépészmérnök és szakközgazda, a férje hasonló végzettségű. Mindkét gyermekük a családjával Budapesten él és dolgozik.

A leszerelését követően előbb szakmunkásként, majd iparitanuló-oktatóként, később programozóként dolgozott. A katonai szolgálat miatt félbehagyott gimnáziumot 1967-ben fejezte be, jeles érettségi vizsgával. 1968 elején a közigazgatási pályára lépett, Nyírmihálydi Községi Tanácsa megválasztotta vb-titkárnak. 1970-ben felvették a budapesti tanácsakadémiára, amelyet jeles eredménnyel végzett el. 1973-ban a Nyírbátori Járási Hivatal csoportvezetője lett, 1974-ben felvételt nyert az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, majd 1979-ben cum laude minősítéssel államvizsgázott. 1980-ban Nyírbátorban tanácstaggá, s a város tanácselnökévé választották, ám akkori egészségi állapota miatt önként lemondott tisztségéről. Néhány állomás után 1991 őszén Encsencs jegyzője lett, az ottani évek elismerése többek között az 1998-ban kapott A Közigazgatásért miniszteri díj. Még a kitüntetése évében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földhivatal vezetője lett. De megmaradt a megye egyik legnagyobb ügyfélforgalmú hivatalának vezetőjeként is közszolgának.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)