Dr. Bihari Albertné

Igazgatóhelyettes,

Nyíregyháza

szszb 23 pa Bihari Albertné dr.jpgEz a mondat határozza meg az élethez való viszonyát: „Úgy élj a jelenben, hogy a jövőben megbánás nélkül gondolj vissza a múltra.” Hemingway sorára gimnazistaként talált rá, azóta a hitvallása.

Már gyerekkorában sokat olvasott, szerette a meséket. Szülőfalujában, Nyírbogáton a falu legtöbbet olvasó gyermekének választották. Falta a könyveket, ennek ellenére nem ez alapján akart pályát választani. Gyors- és gépírónak készült. Még gimnazistaként ismerkedett meg a férjével, aki – mivel látta mennyire szereti a könyveket, és ő maga is nagyon szeretett olvasni – a könyvtárosi pályát ajánlotta neki. Érettségi után el is helyezkedett a nyírbogáti könyvtárban, s egy életre megszerette ezt a hivatást. Később a Nyírbátori Városi Járási Könyvtárba került, 1976-ben pedig, miután férjével Nyíregyházára költöztek, a megyei könyvtárban kapott állást. Közben elvégezte a debreceni Tanítóképző Főiskola népművelő-könyvtáros szakát, államvizsga-kiegészítőt tett a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE-n szerzett könyvtáros diplomát.

Munkája során folyamatosan képzi magát, több tanfolyamot is elvégzett, fontosnak tartja a szakmai megújulást. Már több mint 30 éve dolgozik a Móricz Zsigmond Könyvtárban. Kilenc éven át feldolgozó könyvtárosként tevékenykedett, 15 évig a gyermekkönyvtárt vezette, 2001-től pedig igazgató-helyettesként dolgozik a megyei és városi intézményben. Azt mondja, érdekes látni, hogy a több mint három évtized alatt mennyit változott a könyvtár, és más lett az intézménnyel szembeni elvárás is. Míg korábban a kötetek kölcsönzése volt a könyvtár legfontosabb funkciója, ma már sokkal inkább az információszerzés végett jönnek be a látogatók. Nagy változás az is a könyvtárban, hogy ma már minden adatot számítógépen tárolnak, s az olvasók jelentős részét is az internet-hozzáférés csábítja be az intézménybe. A látogatók a színes programokat is igénylik.

Az igazgatóhelyettes asszony azt mondja: örömmel látja, hogy kialakult egy olyan több száz fős közönség, amelynek tagjai szinte minden rendezvényre, a kiállításokra, kötetbemutatókra, irodalmi estekre és író-olvasó találkozókra is ellátogatnak. Dr. Bihari Albertné szabad idejének egy részét is a szakmának szenteli. Tanít a Nyíregyházi Főiskolán, nevéhez fűződik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekkönyvtáros Műhely létrehozása, és a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület megalapítása is. Ez utóbbi egyesületnek köszönhető az, hogy Tiszacsécsén Móricz eredeti szülőházának helyét emlékkapu jelzi. A székelykaput 2006-ban állíttatta a szervezet, megdöntve azt a tévhitet, amely szerint az író abban a házban született, amelynek falán a Móricz-emléktábla áll. Az egyesület a táblát is szeretné áthelyeztetni. A Móricz Egyesület tagjai azt is fontosnak tartják, hogy bekapcsolódjanak a megye aktuális szellemi életébe, bemutassák a kortárs írókat és költőket, s az irodalmat a társművészetekkel ötvözve kiállításokat és színes programokat szervezzenek. 2007-ben az egyik legnagyobb rendezvény az Anarcson Czóbel Minka emlékére megtartott tudományos ülés volt. Az egyesület már több kiadványt is megjelentetett. A Társasági Tükör két kötete eddig még nem publikált Móricz-tanulmányokat tartalmaz. Dr. Bihari Albertné munkáját már több kitüntetéssel is elismerték. Nyíregyháza városától 1981-ben A Szocialista Kultúráért Díjat kapott, 2003-ban pedig Kéghly Szeréna Nyíregyháza Gyermekeiért és Ifjúságáért Díjjal jutalmazták. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese otthon is könyvtárban érezheti magát, több ezer könyv veszi körül a polcokon. Ha teheti, olvas, ám erre nem jut annyi ideje, mint szeretné. Leginkább a klasszikus műveket szereti, de közel áll hozzá a mai modern irodalom is. Kedvenc regénye Márqueztől a Száz év magány és a Szerelem kolera idején, és nagyon szereti a lélektani szépirodalmi műveket, így Dosztojevszkij műveit is. Kedvence még Updike és Vonnegut is. A magyar írók alkotásai közül Márai Sándor köteteit szereti nagyon, kedvenc írója Szabó Magda és Vámos Miklós. Könyvtárosként és könyvbarátként is szomorúan látja, hogy manapság egyre kevesebbet olvasnak az emberek, a nyomtatott kiadványok helyét a televízió és az internet veszi át.

Azt vallja, hogy nem kell kizárni az életünkből ezeket sem, csak okosan kell használni. Ő például célirányosan néz tévét, híradót, közéleti műsorokat néz meg, az irodalmi és kulturális műsorokra kapcsolja be a televíziót. Ha van ideje, inkább olvas. Azt gondolja és reméli is, hogy az embereknek egy idő után elegük lesz a „műanyag kultúrából”, háttérbe szorul a televíziózás és az internetezés, visszatérnek az igazi értékek és az olvasás öröme. Ez szerinte társadalmi probléma, aminek megváltoztatásához az emberek tudatán keresztül vezet az út. Ezt a szülők, az iskola, a család és a könyvtár teheti meg. Nap mint nap ő maga is ezért dolgozik.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)

Bihariné jolika_1.jpgDr. Bihari Albertné 2010-ben kettős elismerésben részesült: a kulturális minisztertől Bibliotéka Emlékérmet, a megyeszékhely önkormányzatától „Nyíregyháza Közművelődéséért Katona Béla díjat” kapott.

A Rákóczi emlékév /2011/ szervezésében nyújtott kiemelkedő munkájáért Rákóczi Bronz Emlékéremmel tüntette ki a megyei önkormányzat. Nagyon büszke a Váci Emlékéremre is.

Dr. Bihariné Jolika azon kevesek egyike, akiknek a rendszerváltás után, a különböző pártok által irányított testületek egyaránt magasra értékelték a teljesítményét. A Kelet-Magyarország megyei lap összeállította a Sikeres Nők albumát, és ebben ő is szerepel.

(Kiegészítve 2012. június 20-án)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése