Dr. Berta László

Megyei rendőrfőkapitány,

Miskolc

baz_03_04_dr_berta_laszlo.jpgPest megye után rendőri szempontból is Borsod az ország második legnagyobb megyéje. A tíz kapitányságon, 29 rendőrőrsön több mint 1700 hivatásos rendőr és négyszáz közalkalmazott végzi feladatát szakszerűen, az egyik legeredményesebben dolgozó apparátus a borsodi. Hosszú évek átgondolt tevékenysége eredményeként rendőrnek lenni rangot jelent. Aki itt dolgozik, az máshol is megállja a helyét, több országos szintű rendőri vezető került ki ebből a megyéből.

A sikerekben elvitathatatlan szerepe van dr. Berta László dandártábornoknak, aki fél évtizede irányítja a megyei főkapitányság munkáját. Az „Isten háta mögötti” bodrogközi Nagyrozvágyról elszármazott egyszerű emberek (édesapja vasgyári munkás volt az LKM-ben, édesanyja háztartásbeliként, a négytagú családot pátyolgatta) idősebbik fiúgyermekeként született 1949. augusztus 31-én Sátoraljaújhelyen. Öccse ugyancsak rendőr, a megyei főkapitányságon dolgozik. Miskolcon nőtt fel, előbb a Városház téren laktak, később a Széchenyi utcában a hosszú udvaron 16 család élt, zömében szoba-konyhás lakásokban. Az ott lakó gyerekeknek a véget nem érő foci- és fejelő csaták jelentették a kikapcsolódást. Talán ezért számított Berta László kedvenc tantárgyai közé a testnevelés a Palóczy László Általános Iskolában, ahol a nagyon szigorú tanárok munkájának eredményeként a jó tanulók a Földesben is megállták a helyüket.

Gyerekként kipróbálta „az erdész életet”, nyáron „Mexikóban”, a Digép melletti erdőben dolgozott. Ezért is készült Sopronba, az erdészeti technikumba, ám az élet másfelé irányította, a 100. Számú Pataki István Szakmunkásképző Intézet szakközépiskolai osztályában kötött ki, géplakatos szakmát tanult. Bár nem igazán erre vágyott, idővel megszerette ezt a foglalatosságot. A jó elméleti alapokra építve a szakmai tárgyak is egyre jobban mentek, így a sikeres érettségi mellé a szakmunkás-bizonyítványt is megkapta. Néhány társával a továbbtanulás mellett döntött, így a Nyíregyházi Mezőgazdasági Felsőfokú Technikumba jelentkezett gépész szakra.

A remek három főiskolai év alatt nemcsak a tanulásra, udvarlásra, a kosárlabdára jutott idő, hanem a főiskolai zenekarral (ahol egyébként basszusgitározott) is egyre több babért szereztek: az Építőkben zenéltek, Balassagyarmaton, amatőr fesztiválon szerepeltek. Nyíregyházán találta meg jövendőbelijét is Kiss Magdolna személyében, aki a tanítóképzőben végzett, és akit a diplomaosztás évében feleségül is vett, ezért kerestek olyan helyet, ahol mindketten álláshoz, lakáshoz juthatnak. A szépnevű településen, Igriciben ez sikerült, a Hejőmenti ÁG-ban gépészgyakornok lett.

A 20 hónapos katonai szolgálat után műhelyvezetőként folytatta, időközben az üzemmérnöki diplomát is megszerezte. 1974-ben vett jelentős fordulatot élete, hisz előbb az ifjúsági mozgalomban töltött néhány évet, majd 1977-ben a rendőrséghez került, a Megyei Vizsgálati Osztályon kezdett. Hamarosan értékelő tiszt lett, aztán egy újabb kitérő, előbb a rendőr-főkapitányság KISZ-titkára, majd 1983-ban a Miskolci Rendőrkapitányság párttitkára lett.

1987-ben tért vissza a szakmához, operatív területet irányított, két évvel később pedig a bűnmegelőzési egységek megszervezése lett a feladata. Közben arra is szakított időt, hogy Miskolcon, a jogi karon újabb diplomát szerezzen 1992-ben. Valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy 1993-ban már a főkapitányi hivatal vezetője és 1997. február 1-jén pedig kinevezték Borsod megye főkapitányává. Negyedszázados rendőri tevékenységét többek között a Haza Szolgálatáért Érdeméremmel, a Közbiztonságért Éremmel, a VPOP és a Polgárőr Szövetség elismerésével, 2001-ben a szlovák belügyminiszter elismerő oklevelével jutalmazták.

– Ha kaptam egy feladatot – mondja a főkapitány úr –, azt mindig úgy hajtottam végre, hogy az a legfontosabb feladat, hisz a munkát mindig becsülettel, tisztességgel kell végezni. Soha nem a következő beosztáson töprengtem, mások ítélték meg úgy, hogy bízhatnak rám újabb, komolyabb feladatot. Fontos, hogy az ember próbáljon meg tisztességes maradni, állítson fel magával szemben egy normarendszert. Nálam ez a családból jött, az egyszerű segédmunkás édesapámtól tanultam. A mércét mindig magasra állítottam, szeretem azt, ha rend van körülöttem.

A ma már igazgatóhelyettesként dolgozó feleséggel három gyermeket neveltek fel: László főosztályvezető a Cora-ban, Beáta Zeneakadémiát végzett oboa művésztanár, Mónika pedig zeneművészeti főiskolán végzett, fuvola szakos tanár. Mindhárman családosok. A négy unokával együtt összesen tizenketten ülik körül az asztalt, ha összegyűlik a család a kertes házban. Korábban szőlőműveléssel foglalatoskodott kikapcsolódásképpen, újabban a lovaglás rejtelmeivel ismerkedik, olvas, meg a ház körül serénykedik, ha van egy kis szabadideje.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése