Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Baranyai Endre
Mezőgazdasági vállalkozó, alpolgármester,
Gáborján
Baranyai Endre szerint az élet egyik legboldogabb pillanata, amikor odaérkezve búzatáblája széléhez, megáll, s látja, hogy szép és súlyos fejek sorjáznak egyöntetűen. A látvány a korábbi döntések és erőfeszítések visszaigazolása, egyszersmind a jövőbeni boldogulás ígérete is: maga a csoda.
Ezerkilencszáznyolcvankilenctől számítja magát önálló gazdálkodónak, amikor megnyílt a tagi földek kimérésének és kivételének lehetősége, amellyel élt is mind a sajátjával, mind szüleiével kapcsolatosan. Húsz-huszonegy hektáron gazdálkodtak ekkor, kisebb tehenészetet és sertéstörzstenyészetet ellátandó. Ekkor vásárolta meg első MTZ-jét. A föld aztán a kárpótlásból gyarapodott, de a lényegesebb növekedés akkor következett be, amikor hetedmagával kiválva a gáborjáni termelőszövetkezetből, a földdel együtt a vagyonjegyeket is kihozták.
Szülei és saját tapasztalatait mindig kiegészítette azzal a tudásanyaggal, amihez bármilyen fórumon, termékbemutatón, szakcikkekben hozzá lehetett jutni, az árbevétel döntő részét pedig rendszeresen visszaforgatta a termelésbe, a művelhető területek gyarapításába. Az 1990–94-es esztendőkben hitelek és támogatások igénybevételével teljessé tette a gépparkot, hogy minden műveletet időben, a megfelelő hatékonysággal végezhessenek, magtárat, istállókat épített.
A fő profil: a növendékmarha-nevelés exportra, emellett búza (most már rendszeresen malmi minőségben, egyébiránt a szaporítóanyag-előállításról saját maga gondoskodik), kukorica és napraforgó termesztése a takarmányok mellett. Tervei között a juhtenyésztés profilba vétele és – megfelelni az EU-elvárásoknak – egy külterületi tanya, de inkább bázis vagy telephely létesítése szerepel.
Bízik benne, hogy a csatlakozással hosszú távon jól jár ő is, sorstársai is, de addig is meg kell erősödni. Addig érdemes gyarapítani a földterületet (ma százötven hektár saját és ugyanannyi bérelt földön gazdálkodik három alkalmazottja segítségével, tíz hektár nyárerdőt telepített), elérni, hogy minőségi javulás történjen a gépparkban – egyébként is fontos a termelés egészére vonatkozóan a hatékonyságot növelni –, s természetesen jó előre megismerni a szabályokat és számolgatni.
Ugyanezeket az elveket alkalmazza a 2000-ben huszonnégy taggal alakított beszerző-értékesítő új típusú szövetkezetben, amelynek elnöke, s a Gáborjáni Gazdakörben – amelynek szintén elnöke – is hasonló témakörök kerülnek napirendre.
Baranyai Endre jól érzi magát szülőhelyén – őt is megbecsülik. Gyermekéveiben szerette meg a gazdálkodást, azóta is ez élteti. Otthoni részvétele a családi munkamegosztásban – egyéni gazdálkodás után tsz-tagok lettek szülei –, az apai tanácsok és az általános iskolában Papp Sándor tanár úr gyakorlatias útmutatásai a mezőgazdaság tágabb titkairól jó iskolának bizonyultak.
Ugyancsak sokat köszönhetett Ungvári tanár úrnak, későbbi tanulmányai során, az élvezetes biológiaórákon hallottakért, és Lazányi tanár úrnak – az egyébként általa nem különösen kedvelt – matematika tantárgy szépségeinek bemutatásáért, de kitűnő tanárok közreműködésével szerzett új ismereteket a pallagi Balásházy János Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatán is. A mezőgazdasági szakmák elsajátítása előtt – „Csak a téeszt kerüld el, fiam!” apai tanácsnak eleget téve – szerszámkészítő szakmát tanult és űzött a berettyóújfalusi Elzettben, s amikor a helyi Új Élet Tsz elnöke szarvasmarhatelep-vezetőnek hívta 1980-ban, akkor kötelezte el magát formálisan is ezzel a szakterülettel.
Feleséget Hencidáról választott. Kelemen Irma pedagógus azóta is hű társa, és két gyermekkel ajándékozta meg: Enikő történelem–magyar–francia szakos tanár, Edit tanítónő, mindketten a gáborjáni általános iskolában dolgoznak. A család eddig egy gyönyörű unokával gyarapodott.
Ezerkilencszázkilencven óta tagja a helyi önkormányzatnak (az addig nem önálló település szétválási bizottságának is részvevője volt a Hencidával folytatott tárgyalásokban), s immár harmadik ciklusban alpolgármestere is a 980 lelkes falunak. Ma már történelem – s felsorolására is kevés ez a hely – a falu életében, amelyet az I. és II. világháborús emlékmű létesítésétől a faluház építéséig, a közművek telepítésétől a köztéri szobrok felállításán át a már hetedik éve ismétlődő alkotótábor létrehívásáig és működtetéséig közreműködésével a képviselő-testület elért. Mindeközben szívesen segít a hozzáfordulók gondján-baján, ajtaja mindenki előtt nyitva áll. 1995 óta presbiterként, 2000-től főgondnokként segíti, és amikor kell, irányítja a református gyülekezet életét – oroszlánrészt vállalt a templom tornya és hajója nemrég történt felújításában.
Vadászként a közös élményen túl a természet szeretetét éli meg, de jól érzi magát gáborjáni barátai között is: ha tehetik, összejárnak, kirándulni és fürdőbe mennek közösen – így kerekebb az élet.
(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Illés Tóth József
Dráguly László
Mezei József
Dr. Illés Tóth Zoltán
Illés Tóth József
Dr. Vitányi István
Muraközi István
Tarsoly Attila
Horváth Győző
Mezei János
Bónácz János
Kun József
Szodorai József
Dr. Csóka István
Szűcs József
Dr. Csaba Miklós
Vámos István
Szűcs Lajosné Szilágyi Erzs...
Mezei József
Kovács Zsigmondné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése