A tizenötéves háború legnagyobb csatája

Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

img839.jpgA minap Tiszaújvárosban vendégszereplő Koncz Gábor színművésszel felidéztük szülőfaluját, Mezőkeresztest, ezt a jellegzetes dél-borsodi települést. Igaz, elsősorban a gyermekkori emlékekről beszélgettünk, de ennek nyomán bennem később felidéződtek más, e nagyközséghez kapcsolódó történelmi ismeretek is, hiszen az elmúlt évtizedek során gyakran megfordultam itt, kutatni a múló idő nyomait. Mert Mezőkeresztes − amely alig 40 km-re van Miskolctól és Tiszaújvárostól − jelentős szerepet játszott a magyar történelemben. Nevét e hely elsősorban egy csatával írta be a históriás könyvekbe, mely csata a XVI. század végének legnagyobb csatája volt, a tizenötéves háború legvéresebb ütközete, amely kihatással volt Magyarország ké­sőbbi történelmére. Történelmi barangolásunk során most ennek az ütközetnek emlékét idézem fel.

A XVI. század végén − ez Mohács százada − minden nagy kérdés: a török veszély, a Habsburg uralom, Erdély sorsa és jövője, a reformáció vagy ellenreformáció győzelme, egymással összefonódva vetődött fel. Nagy próbatétel volt ez a nemzet életében, s ez a próbatétel a tizenötéves − vagy más néven hosszú török − háborúval indul: 1591-ben. S ennek a háborúnak legdöntőbb kimenetelű csatája zajlott le 1596. október 23-a és 26-a között a mezőkeresztesi csatamezőn.

Csata volt ez a javából! A harmadik napi ütközet után legalább húszezer török és mintegy tizenkettő-tizenötezer császári (német, magyar) holttest borította a keresz­tesi és ábrányi csatamezőt. A korabeli szemtanúk szerint „tíz esztendő múlva is ugyan fejéredett az embercsont, és a sok sisak és fegyverderék”.

No, de menjünk sorjába… Amikor 1594-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem is csatlakozott a törökellenes „Szent Ligához”, várható volt a Magyarország elle­ni török támadás. S valóban, 1596-ban III. Mohamed szultán nagy sereg élén személye­sen vezette ezt a hadjáratot országunk ellen. Ennek a hadjáratnak esett áldozatául jó néhány várunk, köztük az egri vár, amiről az egykori török író azt írta: „egy nagy ország meghódításával fölér”.

A császári hadak fővezérének kinevezett Miksa főherceg késlekedve, csak az egri vár eleste után indította meg csapatait a Felvidékre. Október 18-a volt már, amikor Szikszó és Sajóvámos között tábort ütött. Seregét, amely egyes források szerint 50-60 ezer, mások szerint 63 ezer jól felfegyverzett harcosból állt, a következő egységek alkották: Miksa vallon és vesztfáliai lovassága, valamint német gyalogosai; Báthory Zsigmond erdélyi és német lovassága; Teufennbach generális felső-magyarországi lovas és gyalogos katonái, valamint Pálffy Miklós alsó-magyarországi fegyveresei. Rendelkezett ezen kívül 70 sárgaréz ágyúval, 10-20 csöves, egyszerre elsüthető golyószóróval, és több „forgóágyúval”. A sereget nagy élelmiszerkészlettel kísérte a hadtáp, amit azért is érdemes kiemelni, mert a szultán serege viszont szűkölködött élelemben. Burton angol követ szerint (aki a szultánt kísérte): öt napra való élelmiszerük volt csupán. Már a kétszersült állományuk is kifogyóban volt. A török sereg létszámát egyébként a történetírók (Ortellius, Jansonius, Istvánffy) 150 ezerre be­csülték.

Miksa, a Sajóvámosnál megtartott haditanács után, Miskolcon át Mezőkeresztesre vonult azzal a céllal, hogy a Csincse patak mocsaras vidékén vegye fel a küzdelmet az akkor még Eger vára alatt tartózkodó törökkel, Erről a mocsaras vidékről később a szultán azt mondta: „éppen olyan, mint az, amely a poklot a paradicsomtól választja el”.

Amikor a császári csapatok elérték a tervezett hadműveleti területet, azon már állást foglalt Dsafer basa vezetésével a török előhad, mintegy 15 ezer harcos. Éppen ezért, amikor október 23-án, szerdán a császári előcsapatok, Király Albert erdélyi, Homonnai István magyar és Ruszwurm Hermann német hadai állást kerestek a pa­tak mentén, Dsafer basa részéről heves ellenállásba ütköztek. Azonban hiába volt a basa bámulatos hősiessége, hadtestét visszaverték, s a császáriaknak sikerült állást foglalniuk. Másnap csak kisebb csatározások voltak, különösebb eredmény nélkül.

Harmadnap megérkezett Eger alól a szultán és a török sereg derékhada, mely azon nyomban harcba bonyolódott. Mint azt Acsády Ignác írja: „a török intézkedések oly hiányosak voltak, hogy maga a szultán is a királyiak lőtávolságába került, s jó ideig életveszélyben forgott”.

A török hadrend felállása azon a pénteki napon a következő volt: elől mentek Csigalezádé Szinán és Murád basa, utánuk Szokolovics Hasszán budai basa, majd Ibrahim nagyvezér. Őket a szultán követte a janicsárokkal, s végül az anatóliai és ruméliai hadtestek következtek. A császáriaknál a jobbszárnyon Teufennbach, a balszárnyon Miksa főherceg és Báthory hadai foglaltak helyet.

A csata végig hullámzott, mindkét részről sok volt az elesett. Végül ugyan a török meghátrált, azonban á helyzeti előnyt Miksa nem használta ki. Estefelé az eső is eleredt, mire mindkét fél a táborába vonult vissza. Ugyancsak Acsády írja: „ A királyi vezérekre a kétnapi siker különböző benyomást tett. Egy részük azt ajánlotta, hogy nem kell újra támadni, mert a megfélemlített török magától eltávozik, s akkor Egert teljes biztonsággal vissza lehet foglalni. Pálffy és mások ellenben azt vitatták, hogy ki kell a helyzetet aknázni, a diadal biztos, s ők másnap a szultán sátrában akarnak vacsorázni”.

Másnap, a végzetes napon, október 26-án, szombaton újra csatarendben állt a két sereg. A Csincse bal partján a török, a jobb partján a császáriak. A csata lefolyásáról Borovszky Samu a következőket írja Borsod vármegye történetében: „Három óra volt délután, amikor a két ellenfél összecsapott. Különösen vitézül viselték magukat az erdélyiek; visszanyomták a törököket a posványokba. Király Albert meg székely csapataival a tatárokra rohant. Viszont a patakon mind sűrűbben átkelő törökök a császáriak jobb szárnyát támadták meg. Ekkor rohant előre a középen Báthory Zsigmond erdélyi hada, s oly ellenállhatatlan erőt fejtett ki, hogy áttörve a török első harcvonalát, visszaszorította a patak túlsó partjára”.

Ekkor már felnyomultak Pálffy és Teufennbach csapatai is, s a török szégyenszem­re megfutamodott. Menekült a szultán is, meg sem állt Szolnokig.

De ekkor történt a baj… A győzelem biztos tudatában lévő császáriaknál felbo­rult a hadrend. A zsoldosok, a hajdúk megrohanták a szultán és a basák üresen hagyott sátrait, s fosztogatni kezdtek. Teljesen elvesztették a fejüket, különösen, amikor rátaláltak a szultán kincstárára, a 70 láda aranyra. S ez a fegyelmezetlen­ség lett a vesztük.

„Egyszerre csak előrohant rejtekéből egy szedett-vedett csőcselék had, s megro­hanja a mit sem sejtő fosztogatókat. Csakhamar több és több török kerül elő, köztük a még el nem széledt janicsárok.”

Mindössze egy negyedóra telt talán el, s a császári hadsereg, amely már kézben tartotta a győzelmet, kénytelen volt futva menekülni. III. Mohamed csak Szolnokon értesült róla, hogy tulajdonképpen legyőzte a császáriakat. Nem véletlenül írt erről a csatáról Hóman Bálint és Szekfű Gyula: „Az 1596-i mezőkeresztesi csatából mindkét fél úgy távozott el, hogy nem tudta ki a győző”.

A vereség után Borsod megye egy csapásra a török birtokába jutott. Mindössze három hely, a fallal körülkerített Diósgyőr, Ónod és Szendrő őrizte meg függetlenségét. A török romboló útjába került falvak szinte teljesen elhamvadtak. Különösen a megye déli része vált valóságos romhalmazzá.

De Magyarország egészét tekintve sem volt kedvezőbb a kép. Mezőkeresztes után voltaképpen céltalanná vált a tizenötéves háború. A tehetetlen császári vezérek kezéből kicsúszott a kezdeményezés. Gyakori volt a várak elfoglalása és visszafoglalása anélkül, hogy az erőviszonyokban lényeges változás következett volna. Magyarországot a török és a zsoldosok egyaránt fosztogatták, s járványok pusztították.
Nem véletlen, hogy az 1606-ig tartó hosszú küzdelmet máig úgy emlegetik a törökkel vívott háborúk sorában, mint a magyarországi termelőerőkben legnagyobb pusztulást okozó időszakot.

E szomorú végű csatáról vált igazán ismert hellyé Mezőkeresztes. E csata emlékét sokáig semmi jel nem őrizte, mígnem 1996-ban, az egykori ütközet 400-dik évfordulójára Mezőkeresztes nagyközsége jelet állított a hajdani csatának. A kopjafa a település általános iskolájának udvarán áll szépen parkosított környezetben. Aki arra jár, keresse fel! Persze Mezőkeresztesre más látnivalóért is érdemes elmenni, de ezekről a következő fejezetben számolok be.

   (Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése