Vad nárciszok tengere Székelyföldön

Az ormokon még a fagy honol, de a fennsíkra már millió virágot szór a tavasz

A Tisza virágzását életemben egyszer láttam, pedig nagyon közel lakozom szőke folyónkhoz. Ha terveztem, sose sikerült. Egyszer Kisar hídjához közeledve pillantottam meg izgatott embereket. Siettek, némelyek rohantak. A levegőben feltűnt néhány kérész, megértettem, hogy ez az én napom. A hídról néztem sokáig a lenyugvó nap bíbor sugarait átszüremleni, csillogni, a násztáncukat járó kérészek seregének hártyás szárnyain. 

Amilyen szép emlékként él a lelkemben a kivételes esemény, ugyanolyan helyet készítettem elő a vad nárciszok virágzásának. Előbb csak székelyföldi ismerőseim elbeszéléseiből hallottam a hegyoldalakat, fennsíkokat elborító virágtengerről, később képeket is felkutattam róla. Néhány éve pedig már az alkalmat kerestem, miként lehetnék tanúja az ittenieknek is ünnepnek számító természeti jelenségnek. Oroszhegy, a Székelyudvarhelytől csak néhány kilométerre fekvő község mellett nagyon szépek lehetnek a nárciszmezők – összegeztem magamban a tervezgetések során. 

A polgármester, Bálint Elemér Imre egy lépést sem tesz kedvenc fényképezőgépe nélkül, aki pedig figyelemmel kíséri a felvételeit, nap mint nap pontosan tudhatja, hol tart a természet a naptárhoz képest. Tiszavirágzást megnézni tervezett módon lehetetlen, a vad nárciszokat viszont a hegyi falu első emberének kedvessége által sikerült.

Érdeklődő arcú, fürkésző tekintetű ember száll ki a terepjárójából a polgármesteri hivatal előtt, ahol találkozónkat megbeszéltük. Elegáns kalapját olyan mozdulattal emeli meg amikor kezet nyújt, ami még hozzá tud adni a tisztelethez, amivel üdvözöl. Pünkösd hétfő van, kamasz gyerekek ünnepi viseletben lépkednek el mellettünk, a templomba igyekeznek. 

– Dicsértessék Jézus Krisztus – hangzik a köszöntésük.

– Mindörökké, léánkáim – fogadja, szeretettel teli mosoly időzik el az arcán.

– Oda megyünk – mutat észak felé, ahol haragoszöld cserfaerdő borítja a falu melletti hegyet. – A Kalonda fennsíkon vannak a nárciszmezők.

Meredek emelkedők, kanyargó lejtők – ilyenek az oroszhegyi utcák. A messziről jött ember, vagyis jómagam, nem unja meg a székelykapuk látványát, kapkodja a fejét jobbra is balra is. Az utolsó házak után nem sokkal már olyan magasan járunk, hogy rálátni egész Oroszhegyre. Megállunk egy visszapillantásra, de aztán mozdulatlanná dermedünk. Egy barázdabillegető száll a motorháztetőre, és kíváncsian ugrál előbbre egészen a szélvédőig. Vendéglátómra pillantok. Ugyanazzal a mosollyal nézi a madarat, amellyel az imént a gyermekeket. A billegető még billent egyet-kettőt, aztán elröppen. 

– 1008 méter magas a nyugati oldalon lévő hegy – mutat a távolba a jobb kezével. – Kilátót építünk a tetejére, hamarosan elkészül. – Kis szünetet tart, aztán egy távolabbi tervével hozakodik elő. – …és talán egyszer egy felvonót. A faluból egyenesen a hegyre.

Lábunk előtt a hegyoldalban a szilvafák zsenge zöld levelein még átsüt a nap, a virágzás odébb van. Itt terem a híres oroszhegyi pálinka alapanyaga. Számos titkot tudok meg a nevezetes nedűről, de már a nárciszoknál járnak a gondolataim. Átvágunk a cserfaerdőn, és amint a fennsik szélénél előbújik a nyílt térség, Bálint Elemér Imre leengedi az ablakot.

– Itt vannak az elsők – mutat a rét szélén felbukkanó első szálakra. A tiszavirágos élményem képe jelenik meg lelkemben, amikor megláttam az első repülő rovarokat a hídhoz közeledve. Alig gurulunk még egy-két tucat métert, elém tárul a tenger, a fehér szirmok tengere. Néhány kilométerre fasor szegi a végtelen virágmezőt, távolabb pedig kéklő hegyek sora. A hozzánk közelebb eső szálakat a szemünk előtt a hegyi szellő táncoltatja, a távolabbiak zsongítóan hullámzanak, mint kérészek tömegének tánca. Tapintatos hallgatás várja, hogy felocsúdjak a látvány varázsából. Nem veszem le a tekintetem a régen várt, de álmaimat is felülmúló látványról, úgy hallgatom Bálint Elemér Imrét.

– A Görgényi havasok legdélebbi nyúlványán vagyunk. Ez a fennsík az egyik legszebb termőhelye a nárcisznak. Sok veszély leselkedik rá. Az ember az egyik. Nem csak az, amelyik letépi, hogy hazavigye, hanem az is amelyik állataival túllegelteti. Csökken azoknak a területeknek a nagysága, amelyeknek a talaja elegendő nedvességet tartalmaz.

Alaposabban végigtekintve a fennsíkon, tényleg látszik, hogy nagy virágmentes területek követik egymást. A lábunk elé nézve pedig az szembetűnő, hogy víz csillan a virágok szára között. A lábbeli pedig cuppanva jön fel a rétből minden lépésnél. A lápokat kedvelő égerfák ittléte már korábban is gyanús volt. Megvilágosodik az Alföld tengersík vidékéről érkező látogató, mi táplálja azt a rengeteg forrást, amellyel úton-útfélen találkozik Székelyföldön jártában. A közeli Székelyvarságról olvastam egy ismertetőben, hogy több forrás fakad, mint amennyi ház van.

– Búbos banka volna? – mutatok a virágok között cikázó madártarajra. Előkerül a polgármester hosszú-zoomú fényképezőgépe. Kattan a zár, és a hátlap képernyőjén már a madár tarka szárnyát, kabátkáját is látjuk. Ha ez a fényképezőgép beszélni tudna… Azt nem tud, de megörökíti az itt élők mindennapjait, a madarakat, a fákat, a virágokat, a háziállatokat, a vadakat, amint arról a bevezetőben már szó esett. Nem maradhat azonban említés nélkül, hogy Bálint Elemér Imre egy-egy alkalmi fotóetűdjét versekből, prózai művekből vett idézetekkel teszi párba. Ezeket látva az ember gondolkodóba esik: az írók, költők művei adnak e keretet a képeknek, vagy fordítva. Vagy inkább a szűkebb hazáját szerető ember asszociációja által összefonódva emelkedik új minőséggé, új alkotássá a duett. A versek, a prózák túlnyomórészt erdélyi szerzők alkotásai. A nem erdélyi embernek pedig látnia kell, volna még mit elolvasni tőlük.

Nehéz elszakadni a nárciszoktól, nekem mindenképpen. Bálint Elemér Imre is vissza-vissza pillant. Nincs vége a meglepetéseknek, vadárvácska szőnyeg borít egy patakra néző völgyet. Ez aztán tényleg szőnyeg, hiszen arasznyi magas sincs a tarka Viola tricolor. Látni másfelé is belőlük egy-egy példányt, de ide szép nagy terület termett.

Az idejövet már látott cserfaerdő árnyas útjára érkezve szemből kapnánk a napot, de nincs a levelek között rés, ahol akár csak egy vékony sugárka utat találna. Zölden világító levelek freskóját tartják fölénk a magasban az ágak. 

– Erre mondják, hogy a természet katedrálisa – szakad ki belőlem az elragadtatás. Útitársam ugyanolyan lelkesedéssel helyesel, mint amilyet én érzek. 

Biciklisek közelednek velünk szemben. Nem tudom ugyanazok a fiatalok e, akikkel délelőtt a faluban találkoztunk, mindenesetre vidám kacajjal, felszabadult jókedvvel beszélgetnek. Két kamasz egykerekezteti a kerékpárját. Bálint Elemér Imre fényképezőgépével kihajol az ablakon. Valamelyest csendesednek a fiúk-lányok amint mellénk érnek, aztán elhangzik valamelyikük szájából egy “dicsértessék”, majd a többiek is csatlakoznak hozzá. A polgármester arcán pedig ismét ott a délelőtt már látott szeretet, a mosoly.

– Mindörökké, gyermekeim!

Írta:
Ésik Sándor

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése