Vad nárciszok tengere Székelyföldön

Az ormokon még a fagy honol, de a fennsíkra már millió virágot szór a tavasz

A Tisza virágzását életemben egyszer láttam, pedig nagyon közel lakozom szőke folyónkhoz. Ha terveztem, sose sikerült. Egyszer Kisar hídjához közeledve pillantottam meg izgatott embereket. Siettek, némelyek rohantak. A levegőben feltűnt néhány kérész, megértettem, hogy ez az én napom. A hídról néztem sokáig a lenyugvó nap bíbor sugarait átszüremleni, csillogni, a násztáncukat járó kérészek seregének hártyás szárnyain. 

Amilyen szép emlékként él a lelkemben a kivételes esemény, ugyanolyan helyet készítettem elő a vad nárciszok virágzásának. Előbb csak székelyföldi ismerőseim elbeszéléseiből hallottam a hegyoldalakat, fennsíkokat elborító virágtengerről, később képeket is felkutattam róla. Néhány éve pedig már az alkalmat kerestem, miként lehetnék tanúja az ittenieknek is ünnepnek számító természeti jelenségnek. Oroszhegy, a Székelyudvarhelytől csak néhány kilométerre fekvő község mellett nagyon szépek lehetnek a nárciszmezők – összegeztem magamban a tervezgetések során. 

A polgármester, Bálint Elemér Imre egy lépést sem tesz kedvenc fényképezőgépe nélkül, aki pedig figyelemmel kíséri a felvételeit, nap mint nap pontosan tudhatja, hol tart a természet a naptárhoz képest. Tiszavirágzást megnézni tervezett módon lehetetlen, a vad nárciszokat viszont a hegyi falu első emberének kedvessége által sikerült.

Érdeklődő arcú, fürkésző tekintetű ember száll ki a terepjárójából a polgármesteri hivatal előtt, ahol találkozónkat megbeszéltük. Elegáns kalapját olyan mozdulattal emeli meg amikor kezet nyújt, ami még hozzá tud adni a tisztelethez, amivel üdvözöl. Pünkösd hétfő van, kamasz gyerekek ünnepi viseletben lépkednek el mellettünk, a templomba igyekeznek. 

– Dicsértessék Jézus Krisztus – hangzik a köszöntésük.

– Mindörökké, léánkáim – fogadja, szeretettel teli mosoly időzik el az arcán.

– Oda megyünk – mutat észak felé, ahol haragoszöld cserfaerdő borítja a falu melletti hegyet. – A Kalonda fennsíkon vannak a nárciszmezők.

Meredek emelkedők, kanyargó lejtők – ilyenek az oroszhegyi utcák. A messziről jött ember, vagyis jómagam, nem unja meg a székelykapuk látványát, kapkodja a fejét jobbra is balra is. Az utolsó házak után nem sokkal már olyan magasan járunk, hogy rálátni egész Oroszhegyre. Megállunk egy visszapillantásra, de aztán mozdulatlanná dermedünk. Egy barázdabillegető száll a motorháztetőre, és kíváncsian ugrál előbbre egészen a szélvédőig. Vendéglátómra pillantok. Ugyanazzal a mosollyal nézi a madarat, amellyel az imént a gyermekeket. A billegető még billent egyet-kettőt, aztán elröppen. 

– 1008 méter magas a nyugati oldalon lévő hegy – mutat a távolba a jobb kezével. – Kilátót építünk a tetejére, hamarosan elkészül. – Kis szünetet tart, aztán egy távolabbi tervével hozakodik elő. – …és talán egyszer egy felvonót. A faluból egyenesen a hegyre.

Lábunk előtt a hegyoldalban a szilvafák zsenge zöld levelein még átsüt a nap, a virágzás odébb van. Itt terem a híres oroszhegyi pálinka alapanyaga. Számos titkot tudok meg a nevezetes nedűről, de már a nárciszoknál járnak a gondolataim. Átvágunk a cserfaerdőn, és amint a fennsik szélénél előbújik a nyílt térség, Bálint Elemér Imre leengedi az ablakot.

– Itt vannak az elsők – mutat a rét szélén felbukkanó első szálakra. A tiszavirágos élményem képe jelenik meg lelkemben, amikor megláttam az első repülő rovarokat a hídhoz közeledve. Alig gurulunk még egy-két tucat métert, elém tárul a tenger, a fehér szirmok tengere. Néhány kilométerre fasor szegi a végtelen virágmezőt, távolabb pedig kéklő hegyek sora. A hozzánk közelebb eső szálakat a szemünk előtt a hegyi szellő táncoltatja, a távolabbiak zsongítóan hullámzanak, mint kérészek tömegének tánca. Tapintatos hallgatás várja, hogy felocsúdjak a látvány varázsából. Nem veszem le a tekintetem a régen várt, de álmaimat is felülmúló látványról, úgy hallgatom Bálint Elemér Imrét.

– A Görgényi havasok legdélebbi nyúlványán vagyunk. Ez a fennsík az egyik legszebb termőhelye a nárcisznak. Sok veszély leselkedik rá. Az ember az egyik. Nem csak az, amelyik letépi, hogy hazavigye, hanem az is amelyik állataival túllegelteti. Csökken azoknak a területeknek a nagysága, amelyeknek a talaja elegendő nedvességet tartalmaz.

Alaposabban végigtekintve a fennsíkon, tényleg látszik, hogy nagy virágmentes területek követik egymást. A lábunk elé nézve pedig az szembetűnő, hogy víz csillan a virágok szára között. A lábbeli pedig cuppanva jön fel a rétből minden lépésnél. A lápokat kedvelő égerfák ittléte már korábban is gyanús volt. Megvilágosodik az Alföld tengersík vidékéről érkező látogató, mi táplálja azt a rengeteg forrást, amellyel úton-útfélen találkozik Székelyföldön jártában. A közeli Székelyvarságról olvastam egy ismertetőben, hogy több forrás fakad, mint amennyi ház van.

– Búbos banka volna? – mutatok a virágok között cikázó madártarajra. Előkerül a polgármester hosszú-zoomú fényképezőgépe. Kattan a zár, és a hátlap képernyőjén már a madár tarka szárnyát, kabátkáját is látjuk. Ha ez a fényképezőgép beszélni tudna… Azt nem tud, de megörökíti az itt élők mindennapjait, a madarakat, a fákat, a virágokat, a háziállatokat, a vadakat, amint arról a bevezetőben már szó esett. Nem maradhat azonban említés nélkül, hogy Bálint Elemér Imre egy-egy alkalmi fotóetűdjét versekből, prózai művekből vett idézetekkel teszi párba. Ezeket látva az ember gondolkodóba esik: az írók, költők művei adnak e keretet a képeknek, vagy fordítva. Vagy inkább a szűkebb hazáját szerető ember asszociációja által összefonódva emelkedik új minőséggé, új alkotássá a duett. A versek, a prózák túlnyomórészt erdélyi szerzők alkotásai. A nem erdélyi embernek pedig látnia kell, volna még mit elolvasni tőlük.

Nehéz elszakadni a nárciszoktól, nekem mindenképpen. Bálint Elemér Imre is vissza-vissza pillant. Nincs vége a meglepetéseknek, vadárvácska szőnyeg borít egy patakra néző völgyet. Ez aztán tényleg szőnyeg, hiszen arasznyi magas sincs a tarka Viola tricolor. Látni másfelé is belőlük egy-egy példányt, de ide szép nagy terület termett.

Az idejövet már látott cserfaerdő árnyas útjára érkezve szemből kapnánk a napot, de nincs a levelek között rés, ahol akár csak egy vékony sugárka utat találna. Zölden világító levelek freskóját tartják fölénk a magasban az ágak. 

– Erre mondják, hogy a természet katedrálisa – szakad ki belőlem az elragadtatás. Útitársam ugyanolyan lelkesedéssel helyesel, mint amilyet én érzek. 

Biciklisek közelednek velünk szemben. Nem tudom ugyanazok a fiatalok e, akikkel délelőtt a faluban találkoztunk, mindenesetre vidám kacajjal, felszabadult jókedvvel beszélgetnek. Két kamasz egykerekezteti a kerékpárját. Bálint Elemér Imre fényképezőgépével kihajol az ablakon. Valamelyest csendesednek a fiúk-lányok amint mellénk érnek, aztán elhangzik valamelyikük szájából egy “dicsértessék”, majd a többiek is csatlakoznak hozzá. A polgármester arcán pedig ismét ott a délelőtt már látott szeretet, a mosoly.

– Mindörökké, gyermekeim!

Írta:
Ésik Sándor

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése