Vad nárciszok tengere

Az ormokon még a fagy honol, de a fennsíkra már millió virágot szór a tavasz

A Tisza virágzását életemben egyszer láttam, pedig nagyon közel lakozom szőke folyónkhoz. Ha terveztem, sose sikerült. Egyszer Kisar hídjához közeledve pillantottam meg izgatott embereket. Siettek, némelyek rohantak. A levegőben feltűnt néhány kérész, megértettem, hogy ez az én napom. A hídról néztem sokáig a lenyugvó nap bíbor sugarait átszüremleni, csillogni, a násztáncukat járó kérészek seregének hártyás szárnyain. 

Amilyen szép emlékként él a lelkemben a kivételes esemény, ugyanolyan helyet készítettem elő a vad nárciszok virágzásának. Előbb csak székelyföldi ismerőseim elbeszéléseiből hallottam a hegyoldalakat, fennsíkokat elborító virágtengerről, később képeket is felkutattam róla. Néhány éve pedig már az alkalmat kerestem, miként lehetnék tanúja az ittenieknek is ünnepnek számító természeti jelenségnek. Oroszhegy, a Székelyudvarhelytől csak néhány kilométerre fekvő község mellett nagyon szépek lehetnek a nárciszmezők – összegeztem magamban a tervezgetések során. 

A polgármester, Bálint Elemér Imre egy lépést sem tesz kedvenc fényképezőgépe nélkül, aki pedig figyelemmel kíséri a felvételeit, nap mint nap pontosan tudhatja, hol tart a természet a naptárhoz képest. Tiszavirágzást megnézni tervezett módon lehetetlen, a vad nárciszokat viszont a hegyi falu első emberének kedvessége által sikerült.

Érdeklődő arcú, fürkésző tekintetű ember száll ki a terepjárójából a polgármesteri hivatal előtt, ahol találkozónkat megbeszéltük. Elegáns kalapját olyan mozdulattal emeli meg amikor kezet nyújt, ami még hozzá tud adni a tisztelethez, amivel üdvözöl. Pünkösd hétfő van, kamasz gyerekek ünnepi viseletben lépkednek el mellettünk, a templomba igyekeznek. 

– Dicsértessék Jézus Krisztus – hangzik a köszöntésük.

– Mindörökké, léánkáim – fogadja, szeretettel teli mosoly időzik el az arcán.

– Oda megyünk – mutat észak felé, ahol haragoszöld cserfaerdő borítja a falu melletti hegyet. – A Kalonda fennsíkon vannak a nárciszmezők.

Meredek emelkedők, kanyargó lejtők – ilyenek az oroszhegyi utcák. A messziről jött ember, vagyis jómagam, nem unja meg a székelykapuk látványát, kapkodja a fejét jobbra is balra is. Az utolsó házak után nem sokkal már olyan magasan járunk, hogy rálátni egész Oroszhegyre. Megállunk egy visszapillantásra, de aztán mozdulatlanná dermedünk. Egy barázdabillegető száll a motorháztetőre, és kíváncsian ugrál előbbre egészen a szélvédőig. Vendéglátómra pillantok. Ugyanazzal a mosollyal nézi a madarat, amellyel az imént a gyermekeket. A billegető még billent egyet-kettőt, aztán elröppen. 

– 1008 méter magas a nyugati oldalon lévő hegy – mutat a távolba a jobb kezével. – Kilátót építünk a tetejére, hamarosan elkészül. – Kis szünetet tart, aztán egy távolabbi tervével hozakodik elő. – …és talán egyszer egy felvonót. A faluból egyenesen a hegyre.

Lábunk előtt a hegyoldalban a szilvafák zsenge zöld levelein még átsüt a nap, a virágzás odébb van. Itt terem a híres oroszhegyi pálinka alapanyaga. Számos titkot tudok meg a nevezetes nedűről, de már a nárciszoknál járnak a gondolataim. Átvágunk a cserfaerdőn, és amint a fennsik szélénél előbújik a nyílt térség, Bálint Elemér Imre leengedi az ablakot.

– Itt vannak az elsők – mutat a rét szélén felbukkanó első szálakra. A tiszavirágos élményem képe jelenik meg lelkemben, amikor megláttam az első repülő rovarokat a hídhoz közeledve. Alig gurulunk még egy-két tucat métert, elém tárul a tenger, a fehér szirmok tengere. Néhány kilométerre fasor szegi a végtelen virágmezőt, távolabb pedig kéklő hegyek sora. A hozzánk közelebb eső szálakat a szemünk előtt a hegyi szellő táncoltatja, a távolabbiak zsongítóan hullámzanak, mint kérészek tömegének tánca. Tapintatos hallgatás várja, hogy felocsúdjak a látvány varázsából. Nem veszem le a tekintetem a régen várt, de álmaimat is felülmúló látványról, úgy hallgatom Bálint Elemér Imrét.

– A Görgényi havasok legdélebbi nyúlványán vagyunk. Ez a fennsík az egyik legszebb termőhelye a nárcisznak. Sok veszély leselkedik rá. Az ember az egyik. Nem csak az, amelyik letépi, hogy hazavigye, hanem az is amelyik állataival túllegelteti. Csökken azoknak a területeknek a nagysága, amelyeknek a talaja elegendő nedvességet tartalmaz.

Alaposabban végigtekintve a fennsíkon, tényleg látszik, hogy nagy virágmentes területek követik egymást. A lábunk elé nézve pedig az szembetűnő, hogy víz csillan a virágok szára között. A lábbeli pedig cuppanva jön fel a rétből minden lépésnél. A lápokat kedvelő égerfák ittléte már korábban is gyanús volt. Megvilágosodik az Alföld tengersík vidékéről érkező látogató, mi táplálja azt a rengeteg forrást, amellyel úton-útfélen találkozik Székelyföldön jártában. A közeli Székelyvarságról olvastam egy ismertetőben, hogy több forrás fakad, mint amennyi ház van.

– Búbos banka volna? – mutatok a virágok között cikázó madártarajra. Előkerül a polgármester hosszú-zoomú fényképezőgépe. Kattan a zár, és a hátlap képernyőjén már a madár tarka szárnyát, kabátkáját is látjuk. Ha ez a fényképezőgép beszélni tudna… Azt nem tud, de megörökíti az itt élők mindennapjait, a madarakat, a fákat, a virágokat, a háziállatokat, a vadakat, amint arról a bevezetőben már szó esett. Nem maradhat azonban említés nélkül, hogy Bálint Elemér Imre egy-egy alkalmi fotóetűdjét versekből, prózai művekből vett idézetekkel teszi párba. Ezeket látva az ember gondolkodóba esik: az írók, költők művei adnak e keretet a képeknek, vagy fordítva. Vagy inkább a szűkebb hazáját szerető ember asszociációja által összefonódva emelkedik új minőséggé, új alkotássá a duett. A versek, a prózák túlnyomórészt erdélyi szerzők alkotásai. A nem erdélyi embernek pedig látnia kell, volna még mit elolvasni tőlük.

Nehéz elszakadni a nárciszoktól, nekem mindenképpen. Bálint Elemér Imre is vissza-vissza pillant. Nincs vége a meglepetéseknek, vadárvácska szőnyeg borít egy patakra néző völgyet. Ez aztán tényleg szőnyeg, hiszen arasznyi magas sincs a tarka Viola tricolor. Látni másfelé is belőlük egy-egy példányt, de ide szép nagy terület termett.

Az idejövet már látott cserfaerdő árnyas útjára érkezve szemből kapnánk a napot, de nincs a levelek között rés, ahol akár csak egy vékony sugárka utat találna. Zölden világító levelek freskóját tartják fölénk a magasban az ágak. 

– Erre mondják, hogy a természet katedrálisa – szakad ki belőlem az elragadtatás. Útitársam ugyanolyan lelkesedéssel helyesel, mint amilyet én érzek. 

Biciklisek közelednek velünk szemben. Nem tudom ugyanazok a fiatalok e, akikkel délelőtt a faluban találkoztunk, mindenesetre vidám kacajjal, felszabadult jókedvvel beszélgetnek. Két kamasz egykerekezteti a kerékpárját. Bálint Elemér Imre fényképezőgépével kihajol az ablakon. Valamelyest csendesednek a fiúk-lányok amint mellénk érnek, aztán elhangzik valamelyikük szájából egy “dicsértessék”, majd a többiek is csatlakoznak hozzá. A polgármester arcán pedig ismét ott a délelőtt már látott szeretet, a mosoly.

– Mindörökké, gyermekeim!

Share on Facebook
Facebook
Ossza meg ismerőseivel!
Szerző: 2021. 06. 01.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Tavasz a gyimesi szorosban

Ősz Zoltán alkotása Pasztell 2011. Hol is maradtak ezek a káprázatos hegyek Ősz Zoltán sóhajából az évek alatt?? Ki tudja, hányszor feslettek fel ezek a finom szálak a lélek képzelt anyagán,... Tartalom megtekintése

A füzérradványi Károlyi-kastély

IMG_4516 IMG_4517 IMG_4519 IMG_4523 IMG_4521 IMG_4559 IMG_4556 IMG_4550 IMG_4551 IMG_4553 IMG_4525 IMG_4534 IMG_4529 IMG_4530 IMG_4532 IMG_4535 IMG_4538 IMG_4539 IMG_4546 IMG_4540   XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX  2022.05.02.   XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX IMG_4512 IMG_4510 IMG_4507 IMG_4506 IMG_4504 IMG_4501... Tartalom megtekintése

Anyóka az autóbuszon

Hogy ki volt ő? Egy egyszerű asszony, aki értett a beszéd nyelvén Mindig szeretek autóbuszon utazni. Ott általában  izgalmas beszélgetések hangzanak el, vagy éppen történik valami. Lehet, ezek másoknak lényegtelen... Tartalom megtekintése

Halk sóhaj

Hargitai Beáta alkotása Sóhaj voltál, mint tavasszal a szellő ha virágokat látogat, hogy kinyíljanak, egy gondolat voltál, amit rejtegetve ringattalak, zengő  madárdal,  mit  messzire  hord a csiklandó  napsugár,  tréfa voltál ... Tartalom megtekintése

Nagylegények, nagyleányok

Életünkben vannak olyan események, amelyek nemcsak nekünk, hanem egész közösségünknek fontosak. Ilyenek a születés, keresztelő, konfirmálás vagy elsőáldozás, ballagás, házasságkötés, aztán mindezek elölről kezdve a saját gyerekünkkel. Majd az unokánkkal.... Tartalom megtekintése

Hol bót, hol nem vót

Gyermekkorom egyik legendás helye volt a vámosoroszi vegyesbolt Hajdanában-danában a boltot még bótnak hívták és nem ABC-nek, vagy „tudomisén” minek. A bót egyet jelentett valamikor „Bótos Feri bácsival”. Feri bácsi... Tartalom megtekintése