Arany erényöv Drakula kastélyában

Kettéfűrészelés, felnégyelés, kerékbetörés, karóba húzás…

Most, hogy belegondolok, történelemkönyveink oldalain elég gyakran találkoztunk annak idején horrorral. És most azért gondolok bele, mert  – szerencsére, és érthető okokból – képekkel nem illusztrálták a szemkiszúrást, az ólomöntést a fülbe, de a múzeumban, ahol egyik ámulatból a másikba esek, korabeli fametszeteken lehet tanulmányozni az “eljárást”. Mi több, az alkalmazott eszközökből is sok megtekinthető a rémségek kicsiny tárlatán.

Törcsvár a róla elnevezett szoros bejáratánál terül el Erdély déli részén, a Kárpátok lábainál. Aki itt átkel, a történelmi Romániában, a Regátban találja magát. A Kárpát medencébe irányuló forgalmat akkoriban a ma ugyancsak múzeumként működő vámház ellenőrizte – a békés céllal érkezők esetében. A fegyverrel, és rossz szándékkal közeledőknek számolniuk kellett a völgy stratégiai pontján, egy maga szikla ormára épített vár katonáira. A gyönyörű kastély védői az évszázadok során hol győztek, hol nem. Lakói és tulajdonosai is gyakran cserélődtek. Közülük Vlad Tepes havasalföldi fejedelem volt az, akire felépítették a kastély mai turistacsalogató imázsát. Maga a név, ha lefordítjuk, már magában eléggé vérfagyasztó, hiszen azt jelenti, Karóbahúzó Vlad. Drakulaként mégis ismertebb, különösen azóta, hogy Lugosi Béla emlékezetes hollywoodi alakításában vámpírként megismerte a nagyvilág. A közeli Segesvár erősségét meglátogatva ugyancsak találkozunk rá való hivatkozásokkal, de ott “csak” egy vendégeket ijesztgető vendéglőben találunk “korhű” figurákat. A kiváló étlap tételei aztán feledtetik is Drakulát, a vámpírt.

Törcsvár nem vacakol holmi vendéglővel. A bejáratnál sok nemzet bazárai csalogatnak szuvenírral, étkezdékkel. Errefelé már ritka a magyar szó, de lángost anyanyelvi kiszolgálással azért találtam. A kapun belül aztán azonnal a rémségek következnek. A várba vezető kaptató mellett zászlók vásznain lengedeznek vérfarkasok, vámpírok rajzai, sejtetve mintegy, hogy lesz itt még valami ennél is vérfagyasztóbb. Kissé meglepő tehát, hogy az erőteljes nyitányt nem követi az apokalipszis lovainak nyerítése.

A termekben előbb történelmi visszatekintés következik. Nagyon szépen helyreállított belső fogadja a látogatót gazdag korabeli anyaggal. Bútorok, használati tárgyak, viseletek, szakszerű többnyelvű leírások mindenütt. Azt ugyan nem értem, hogy nem találtak valakit, aki magyarra is lefordítja… De lehet, jobb is, hogy a külön húsz lejért bejárható termek szövegeit nem magyarul kellett elolvasnom.

Következzen tehát azon eszközök sora, amelyekre ártatlan gyermekkorunk tanulmányaiból visszaemlékezhetünk, de annak idején a fantáziánkra voltunk hagyatkozva, miként is nézhetnek ki. Itt van mindjárt egy pallos. Egy valamirevaló várúr pallosjog nélkül nem nagyon juttathatta érvényre mindenre kiterjedő akaratát. Kicsit tovább pillantva a többi fegyelmező alkalmatosságra, már most elmondható, hogy mind közül ez a legemberségesebb. Nagy darab, súlyos, éles, gyakorlott kézben minimális szenvedést okozva juttatta pokolra a bűnös lelket.

Nem így a többi.

A tüskés fahengerekkel “megbolondított” húzópad nem kevesebb, mint harminc centivel hosszabb termettel búcsúztatta el az árnyékvilágtól azt, akinek ez jutott osztályrészül. Az elviselhetetlen kínokat a tüskék fokozták, mert előbb utóbb behatoltak az áldozat testébe.

A korabeli “műtárgyak” beszerzése közül a legkevesebb utánajárást valószínűleg a karók igényelték. Mint már az elején érintettük, Vlad fejedelem az összes rekvizitum közül ezt használta leggyakrabban. Alkalmazásának egyszerű volt, nem is idézem fel a karó melletti leírást a falon. Annyit azért megjegyzek, inkább egy keresztre feszítés…

A bonyolultabb mechanikával működő szerkezetek közül a sróffal működő lábszártörő berendezés az első a primitívebb technikákat követve. Az állat felpeckelő Y alakú vastüske is ide sorolható. Akit a vasszűz magába zárt, az a teste minden pontján kapott egy acélos behatolást, míg a hatalmas fűrésszel, amiből egy példány használatának leírásával együtt itt van a falra függesztve, rövid úton kétfelé vágták az embert.

A lidércnyomás múzeumának szerencsére ablakai is vannak, ha nem is panoráma kilátással. Jól esik kipillantani rajtuk mielőtt egy darabtól a következőig lépek. Nyugalmas, békés hétköznapi élet halk zaja szüremlik be. Vajon lehallatszott-e a annak idején hegy aljáig, a faluig az itt megkínzottak sikolya? Vagy, akár az épület távolabbi traktusaiig, ahol a várúr, az úrnő, és a vár népe hétköznapi életét élte.

Éles a kontraszt. A kínzókamrák szennyes vasai után az egyik vitrinben vörös bársonyon arany erényöv fekszik. Úgy tűnik, a várúr nem csak az alattvalóira gondolt gyanakvással.

Szerző: 2018. 10. 20.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése