Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Formák, színek, vonalak, fonalak
A Művészek Atyhai Társasága kiállítása Vinczeffy Lászlónál, a Kakasülő galériában, az arányok jegyében
– Arányok, ezt a címet választottuk az idei tárlatnak. Heten vagyunk, és mindannyiunk meghív még egy művészt, így áll össze a kollekció.
Az autó rádiója szól, benne a marosvásárhelyi riporter beszélget Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész restaurátorral.
– A kiállítás Atyhában van, a szülőfalumban, a házam mögött lévő csűrben. Szeretettel várok mindenkit – invitál a megszólaltatott művész az éteren keresztül.
Kétség nem férhet hozzá, a riportalany mestere a művészet menedzselésének.
A Székelyudvarhelyt Szovátával összekötő nagy forgalmú országúton Korond és Felsősófalva között igazít útba a tábla, és már látszik is a Firtos hegy oldalában fekvő település tornya. Atyha csendes kis falu, néhol vigasztalanul elhagyott portákkal, ám Vinczeffy Lászlóé élettel teli.
– Sepsiszentgyörgyön élek, de a nyarakat itt töltöm az atyhai házamban, várom a kiállításra érkező látogatókat – mondja még a kiskapuban. Megfordul, tekintetével ugyanúgy bejárja a tágas telkének délutáni napfényben fürdő épületeit, virágait, a hegyoldal gyümölcsfáit, mint a vendég. – Igen, azt a csűrt alakítottuk át néhány éve – mutat a hatalmas nyitott kapuját kitárva hívogató épületre.
Közelebb sétálva részleteket is elárul, miként vált alkalmassá a falusi élet, a gazdálkodás hétköznapjaiban számos funkciójában nélkülözhetetlen pajta arra, amire most szolgál.
– Ott fent van a kakasülő, amelyről a nevét is kapta a galéria – mutat a padlásfeljáró legfelső fokánál nyíló résre. A lépcsőjét egyetlen nagy fatörzsből faragtattam.
Nagyon látványos, masszív darab, méltán büszke rá a házigazda. Hirtelen ötlettől vezérelve ajánlom, készítsünk egy fotót akként, hogy a felső lépcsőfokok valamelyikére ül. Tetszik neki az indítvány. Mielőtt fellépkedne, elmagyarázza a piros színű rések titkát.
– Egy ilyen vastag rönk óhatatlanul megrepedezik, ez így természetes. Számomra szemet gyönyörködtető látvány az a játékosság, ahogy így a lépcsőfokokon sorakoznak a repedések. Még hangsúlyosabbá akartam tenni azzal, hogy belül pirosra festettem őket.
Még nem megyünk fel a kakasülőre, azaz a csűr felső helyiségébe. A lépcső mellett kezdi a tárlatvezetést Vinczeffy László. Szép kiállítású füzetecskét vesz a kezébe, az idei tárlat prospektusát. Belelapozva látom, hogy egy mégoly alapos és szakszerűen vezetett délutáni tárlatnézés is kevés minden alkotó minden művének bemutatására. Megvillanthatom viszont Művészek Atyhai Társasága hét tagjának az ismertetőben idézett ars poeticáját a kulcsszóval, az Aránnyal kapcsolatban.
Berze Imre: Az arány a szükséges kapcsolatot teremti meg az ember, az önmagára és a világra csodálkozó rész és a megfogalmazhatatlan, de észlelhető végtelen egész között.
Bocskai Vince: Az arány arany * Aránytalanság nem létezik * Van jó és rossz arány * Arány lakozik a látszatban és a hangzásban * A jó arány nyugtat, a rossz arány nyugtalanít * A jó és rossz arány kérdése örökre nyitott * Az ember életét a jó és a rossz arány határozza meg
Kuti Botond: Örök érvényű kánonok szigorát szem előtt tartva, újra és újra megpróbálom felfedezni, megérteni és megalkotni képlékeny képi világomnak rejtett arányrendszerét.
Kuti Dénes: A természet arányaival együtt élve az évezredek során egyensúlyban érezhettük magunkat.
Sánta Csaba: Az arány nélkülözhetetlen * Az arány élet * Az arány szép
Vargha Mihály: Munkáimban igyekszem beszéltetni a fát, mint alapanyagot: ha találok egy furcsa alakzatot a természetben, vagy érdekes formájú hullásanyagot a műteremben, kézbe veszem, működésbe hozom a fantáziám, felruházom a készülő szobrot különböző szerepekkel, lehetnek lidércek, sámánok, hősök, bálványok, boszorkák, királyok, fejek…
Vinczeffy László: Az arányviszonyok nagyon meghatározzák a művész által elképzelt és létrehozott alkotások tartalmát, valamint üzenetét.
Ismét a már emlegetett lépcső következik, de most már fel is lépkedünk a kakasülőre, valójában a csűr padlására. Az extravagáns grádics után fegyelmezett tervezés és kivitelezés fogad odafent. Szép fények esnek a kiállított művekre, teljes élmény vár a látogatóra. Egy spontán darabra hívja fel a figyelmemet Vinczeffy László. Az mű akkor készült, amikor a kiállítás anyagát felrakták a falakra. Egy kosár, néhány leeső fadarab, egy piros és egy fehér golyó… és kész az arány jegyében született és annak jegyeit magán viselő installáció.
A kakasülő ellenpontja odalenn a csűr nagy ajtaja melletti kis ajtó mögötti helyiségben található. A bejárat nem csak kicsi, de alacsonyan van a szemöldökfája is.
– Homloktörőnek nevezzük – hangzik a figyelmeztetés.
A belső térben csak mesterséges fények vannak, de a lámpákat értő kezek megfelelő módon állították be ahhoz, az itt elhelyezett alkotások a befogadó számára maradéktalanul érvényesülhessenek. Az egyik fal tövében jászol fut végig, benne friss széna illata idézi a kinti verőfényes réteket. Már-már egy újabb installációra gyanakszom, de aztán Vinczeffy László felfedi azt a talpraesett ötletet, aminek a jegyében született.
– Nedves a fal alja, a jászol és a széna pedig jótékonyan elrejti az épületnek ezt a kis hibáját.
Mindhárom helyiségben megpróbálom a lehető legjobb szögeket és beállításokat megkeresni ahhoz, hogy a tárlatnak helyet adó épületből és magukból az alkotásokból a lehető legtöbbet megmutassam fotóimmal. Vinczeffy László segítségemre van, valamennyi alkotóról, és mindannyiuk műveiről úgy beszél a séta során, hogy érződik a személyes barátság, egymás művészi világának mély ismerete és elfogadása.
Vargha Fruzsina művészettörténész írása a Művészek Atyhai Társaságáról.
“Mit jelenthet Erdély a képzőművészetben? Mit jelent a Sóvidék fogalma? Mi is a kortárs képzőművészet? Kérdések, melyekre a Művészek Atyhai Társaságának,és a Kakasülő Galériának talán vannak válaszai, kérdések, melyekre tizennégy művész mindenike egyedi megfogalmazásban válaszol.Van aki a formák, van aki a színek, van aki a vonalak, és olyan is, aki a fonal megszólítása által kíván megnyilatkozni. Különbségek ezek, melyek anyagokat, eszközöket, módszereket jelölnek, de nem különálló értékrendet.
Jakabovits Miklós meghatározása a legelső kérdésre olyan jelzőkkel válaszol, mint a hagyományhűség, a gyökerekhez, otthonhoz, családhoz való ragaszkodás. Ez lenne Erdély a művészetek világpalettáján. Évtizedekkel később ehhez az értelmezéshez talán még hozzáilleszthetnénk a közösségszervezés fogalmát, mely a kiállító alkotók mindenikét a legteljesebb mértékben meghatározza. A tárlaton mindezen megállapítások legitimitást is nyernek.Szobrászat, festészet, grafika, textilművészet. Doméniumok, melyek a képzőművészet magját, gyökerét és valamiképpen alapját képezik.
Otthon, család, és egy barátságalapú szerveződés. Definiálhatnánk így tulajdonképpen a Művészek Atyhai Társaságát, melynek kirobbanási központja éppen a Sóvidék. A régiót immár néprajzi és természetrajzi jelentőségén túl a képzőművészet is segít a térképre helyezni, és azon a helyen megszilárdítani.
A helyszín leírásába fél évtizede a forgatós táncok, a történelmi valóságok és a természet adta különlegességek mellé bekerülhet egy csűrben kialakított galéria is.
És hogy mit jelent a kortárs képzőművészet? A kérdés rendkívül kétélű és néha nehezen megragadható, hiszen tekinthetjük kortárs alkotónak azt, aki ma élő és jelenlévő, de azt is, aki a ma kérdéseit, problémáit, a korszak ideáit boncolgatja munkái által. A tárlaton végighaladva azt mondanám, hogy a 2014 óta működő csoport mindkét esetet alátámasztja. Láthatjuk a festék újfajta, robbanásszerű, néha fotográfiát idéző, illetve esetenként faktúra alapon történő felhordását.
Szembesülhetünk a szobrászat különböző anyagokkal való játékával, patináinak, festékeinek kontrasztjával, felületeinek amplitudóival. A grafikák és nyomatok vonalvezetési finomsága, kuszasága, a kontrasztok keveredése szintén fellelhető a kiállítás anyagában. És végül, de nem utolsósorban, a képzőművészet kiterjesztett doméniumaként szemlélhetjük a textilművészet alkotásait erőteljes, néha nyers színeivel, a szövőszék húrjainak játékával, a felületek dinamikájával.
Mindezekhez a technikai megvalósításokhoz pedig végezetül társítsuk a sós levegőt, a témák hazaiságát, a kibontakozó hangulatok erejét, nyersességét, vagy éppen a helyi mítoszokat, mely elemek mindenike aktualizáló, ugyanakkor új szervező elvként működik.”
Kicsit hunyorog a szem, amikor fejünket felemelve kilépünk a “homloktörő” ajtón a csűr elé. Az épület sarkából az egész “doménium” szemügyre vehető a kaputól a barátságos szögben emelkedő dombhajlat gyümölcsösén át a telket határoló kerítésig. Az épület eddig nem látott árnyas jobb oldalának gerendáin két székelykapu marasztalja a látogatót mielőtt tovább felfedező útra indulna. Vinczeffy László nagy szeretetteljes tekintettel áll meg előttük.
– Mesélnek ezek a faragások – mutat a középső motívumra.– Egy kalapács és egy fogó, vagyis kovács volt a gazda foglalkozása. A szőlő indája és fürtje vidékünk kedvelt kertészeti kultúrájára utal. – Tovább fut az ujja a faragáson. – Koronka Ferenc és neje Lőrinci Zsuzsanna 1931-ben… Tűzvész pusztított Atyhában néhány évvel ezt megelőzően. A lakóházak és gazdasági épületek helyreállítása, vagy újjáépítése esztendőkbe telt, a kapukat csak ezt követően faragtatták.
A rövid történelmi kitérőt követően immár a nagy gyümölcsös kert következik. A fák között Vinczeffy László szobrai. Nonfigurativ mivoltuk a legkisebb mértékben sem akadálya annak, hogy összhangban legyenek a természetes környezetükkel. A látogatók gyermekei azonnal elfogadják a szilvafák között csalogató játékos alkotásokat.
A kerítésen túl aztán valóban a legtermészetesebb székelyföldi környezetben folytatódik Vinczeffy László telke. Olyannyira, hogy a medve is bejár a hátsó kapun.
– Itt mászott be, itt a mancsa nyoma – mutatja meg a deszkán a dermesztő karmok árulkodó lenyomatát. – A csűr végében mozgásérzékelő kapcsol be egy lámpát, az visszatérésre készteti a hívatlan látogatót.
A kert végéből visszafordulva a szomszédos hegyek párás kékbe vesző vonulata ad hátteret a nevezetes csűr, a ház, a fák a szobrok álmos délutáni hangulatot sugárzó látványának.
– Atyha még nem is olyan rég pezsgő életű település volt – pillant velem együtt a falu felé Vinczeffy László. – Sajnos sokan elköltöztek, a maradókban pedig nem ritka a lemondás, a beletörődés a vigasztalan állapotokba. Hasonló jelenségekkel találkozhatunk Székelyföld közelebbi, távolabbi vidékein egyaránt. Barátaimmal, az Művészek Atyhai Társaságával szeretnénk megmutatni megfelelő elszántsággal itt is helyet teremthetünk a művészet befogadásának, alkotásaink kiállításának. A Kakasülő Galéria idei megnyitóján 245 látogató vett részt. Vinczeffy László a tavalyi tárlat alkalmából Korond díszpolgára lett.
Végezetül álljon itt néhány sor a kiállítást bemutató füzetből, bizonyítékául annak, hogy az ifjabb nemzedékben értő, és lelkes követői akadnak az idősebbek törekvéseinek.
“A Firtos ormai alatt két szarvas vigyáz méltóságteljesen egy bennvalót, és tekint le a betoppanó látogatókra. Ők, akik ég és föld kötelékei, bölcs szemekkel számba veszik az idevándorlókat. Mintegy mitikus őrei a galériának, mozdulatlan alakjuk a ház oldalán méltán parancsol tiszteletet. Mintha azt üzennék, hogy aki kapun belép az egy olyan mitikus világba toppan ahol a természet, az álom, és a világon túli szféra csak olyan érdeklődőket tud befogadni, akik tisztelettel, alázattal közelednek feléjük. A szarvasokat túlhaladva ennek a közegnek a csodái tovább bővülnek: megjelenik a felszín mögötti valóság, hiszen az első pillantásra csűrnek tűnő épület valójában galéria, a kert pedig nem egyszerűen gyümölcsös, hanem a boldogság színes pilléreinek otthont adó Vidám kert. Végigjárva a bennvaló stációit úgy érezhetjük, hogy minden letisztul, a felszín alól előbújó rejtett valóság megnyugvással tölt el bennünket.
Aki többet időzik Atyhában, vagy itt a galériában és a kertjében, az érzékelheti, hogy magába zárja a falu egyszerűsége, lebilincseli az itt lakozó gondtalanság, szabadság érzete. Mintha a környék állandó jelenlétünket követelné.
Az idén megrendezett Arány című kiállítás minket vár. A csűr türelmes, bölcs kapuja újból kinyílik, hogy elvezessen egy olyan dimenzióba, amely megmutat valamit az elrejtett világból.”
Vén-Vinczeffy Anna
egyetemi hallgató
Hasonló
A brassói Fekete templom sz...
Medvekaland a Szent Anna tó...
Iszapfürdő és sóhegyek a Ko...
A gyergyószentmiklósi örmén...
Októberi séta Benedek Elekn...
Time travel in the Kálnoky ...
Időutazás a Kálnokyak mikló...
Áldott a te földednek termé...
Római katolikus plébániatem...
Hol terem a furfangos széke...
Rubens oltárkép a szamosújv...
Rhédey Klaudia grófnő, Káro...
A Csorgókő Székelyvarság cs...
Vad nárciszok tengere Széke...
Kőrösi Csoma Sándor szülőhe...
Fenn a Hargitán, a székelye...
Húsvéti kakaslövés Apácán...
Szent László megmenti az el...
Acél Jézus szobor a Gordon ...
Arany erényöv Drakula kasté...
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése