Regina nagymamám tervezte a házunkat

Nagyon szorgalmas, temperamentumos székely asszony hírében állott Csíkmadarason               

Elődeim mind székely emberek voltak, akik keményen dolgoztak, kitartással, küzdelemmel próbáltak elérni mindent. Az egyik ilyen dolog volt, hogy az apai nagyszüleim a falu másik részében laktak, bent a falu között Felszegben. Elhatározták, hogy kiköltöznek a központba, az Országút mellé. Nagy dolog volt ez részükről. Addig együtt éltek a nagyapám szüleivel a régi házban, ahol az én édesapám is született. Megvásároltak több kicsi parcellát a központban és építettek rá egy házat. Ez a ház 1927-ben készült el. Építésében segített édesapám is, aki akkor volt 15 éves. Az új a ház az akkori időben nagyon szép volt, sokban különbözött a faluban levő házak nagy részétől.

Volt a házban egy jó nagy konyha, nagy kamra, egy 6×5 méteres szoba és még egy 7,5×5 méteres másik szoba. Volt egy 4×6 méteres verandája is faragott oszlopokkal, fent egész körben szép csipkézettre megmunkált deszkadíszítéssel. Ez a veranda, arról is ismert volt, hogy tavasszal, nyáron és ősszel, hivatali helyiséget helyettesített, ugyanis ide jöttek ki Csíkszeredából bizonyos időközönként a közjegyzőség alkalmazottai, akik telekkönyvezéssel kapcsolatos ügyeket intéztek. Középre tettek egy nagyobb asztalt, amire ki lehetett rakni a hivatalos okmányokat. A veranda párkánya, pedig mindig tele volt virágos ládákkal, amelyekben muskátlit, violát, őszirózsát és más szép virágot nevelt a nagymamám.  A Főút felőli fal tetőrésze is nagyon különleges, az előtte lévő léckerítés is nagyon mutatós, szép volt. Faragott, fedett kiskapun, gyalogkapun, és hasonló nagykapun lehetett bemenni az udvarra. A kapu előtt volt egy ülőszék, kispad, ahová elég gyakran kiültek beszélgetni, kártyázni, esetleg fonni is. Mivel az országút mellett volt a lakás a központban, vasárnaponként figyelték az utcán sétálgató fiatalokat. 

A konyhában téglából épített főzőkályha, fűttő volt, öntöttvas tetővel és téglából kirakott fatartóval. Egy pad, egy tálas, egy kisebb szekrény, amiben a varrnivalót tartották. A két ablak között a falon egy tányértartó, rajta mázas, mintás cseréptányérok, köztük egy olyan is, aminek a széle fodrosra mintázva. Ez lapos volt és a nagymamám süteményt szokott rátenni. Volt néhány rózsás porcelán tányér is. Ezeket, csak különleges esetekben szedték le. Középen egy asztal jó nagy fiókkal, amiben a kenyeret, a maradék puliszkát a puliszkás lapítót és az evőeszközöket tartották. Az asztal mellett négy jó kemény szék, a falon a kályha fölött felakasztva egy edénytartó sok akasztós szeggel, erre akasztották fel mosogatás után az edényeket. Egy nagyobb széken volt egy mosdótál. Az ajtón becsavart akasztók voltak, erre akasztották fel a törölközőket, kéztörlőket. És ami abban az időben nem tudom volt-e más házban, volt egy vízkiöntő kagyló. Az udvari ablak alatt egy ráccsal fedett gödör és ebbe folyt bele a kiöntött víz. Mivel szabók éltek ebben a házban, egy férfivarrógép is volt az ablak alatt.

Ágy is volt a konyhában. Ennek a fejnél levő bütüje magasabb volt, mint a lábnál való. Két oldalt deszkák fogták össze kapcsokkal. Az aljára a lécpárkányra ágydeszkákat raktak. Rátették a keményre tömött szalmazsákot, rá a színire járós lepedőt, ami jól lecsüngött. Erre tették a derékaljat, majd a lenvászon lepedőt. Amikor nappalra vetették meg az ágyat, a belső felére tették a párnákat, rá összetűrve a csergét, erre a gyapjúpokrócot. Leterítették az ágyterítővel. Így a belső rész, a felétől befele magasabb volt. Mindig szép simára igazgatta nagymama. Nem nagyon engedte meg a gyerekeknek, hogy összegyűrjék. Az ágynak olyan hosszú lábai voltak, hogy mi vagy mászva, vagy ugorva tudtunk felmenni rá. Jól befért alája egy másik ágy is. Az ágyterítőt és az abroszt piros gyapot alapon, fekete gyapjúfonállal öltötték, koszorús mintával. Az ágy fölött a falon ugyanilyen falvédő is volt. Ezen kívül a nagymamának volt feliratos, hímzett falvédője is, ezekből mindig kettőt tett fel a falra. A falvédőket úgy vették a piacokon, vásárokon, kinyomtatott formában. Ezt hímezte ki a leány vagy csak egy színnel, vagy többszínű pamuttal. A leány több falvédőt is vitt férjhez. A nagymama falvédőin a felíratok voltak. 

A konyhában két petróleumlámpa is volt. Egy kisebb, 8-as falra akasztós, tükrös, a kályhától nem messze volt a falra akasztva. Egy nagyobb lecsüngős, 11-es a varrógép fölött. . Ezen a lámpán ernyő is volt, ami visszaverte a fényt, így lefele világított.  Este is varrt nagytatám, ilyenkor leeresztették. Egy nagyobb szentkép volt a két ablak közti falon, az ágy felett pedig egy Jézus és egy Szűz Mária kép. Köztük volt egy feszület, erre ráakasztva egy rózsafüzér. Fényképek is voltak a falon, kézzel, aprólékos munkával kifaragott rámákban. Ezeket úgy faragták, hogy több kép is elférjen. A falon, az ágy felett volt egy nagyobb falióra. Gyakran kellett felhúzni, minden órában ütött. Sok év múlva, amikor a nagymamám nagyon beteg volt, és én voltam vele, csak az óra egyenletes tik-takja törte meg a csendet.  

Mindkét szobában téglából rakott melegítő kályha volt, amit úgy lehet elképzelni, mint a mostani csempekályhákat. Ezek a kályhák le voltak vakolva, akárcsak a fal és, amikor meszeltek a szobákban, akkor lemeszelték a kályhákat is. Általában nagyon élénk színnel meszelték a falakat, a konyhát mindig egészen kékre meszelték, ultramarin nevű kék festékkel színezték.

A konyhát nagymamám minden évben kimeszelte egyszínű kékre. Ő meszelte minden évben a nyári konyhát is, az istállót, a ház falát kívülről. A szobákat, és a verandát gyérebben meszelték, hívtak hozzáértő embert. Úgy a szobákat, mint a verandát erős színnel meszelték és mintát festettek rá sablonnal. A lakás kifestésekor általában budai földet használtak a mészen kívül, a színezéshez vagy megvásárolták a kék festéket. A piros szín eléréséhez a cinóberbánya környékéről hozott földet használták, amit feloldottak vízzel. Régen Madaras határában higanyt is bányásztak. Ezt a bányát nevezték sárgás bányának, és itt olyan embereket alkalmaztak, akiknek nem volt gyerekük, mert már akkor tudták, hogy a higany ártalmas az emberi szervezetre. A bánya környékén volt az a föld, amit az emberek a meszeléshez elhoztak. Ha ma belegondolunk ebbe a színező anyag felhasználásba, tudjuk, hogy az a sárgásbányai föld is mérgező lehetett. Állítólag a Madaras patak vizének ma is magasabb a higany tartalma a megengedettnél. 

A sablonos festéshez erős piros, zöld és fehér festéket használtak. A fehéret a cink vájsz feloldásával festették. Ezt a vegyeskereskedésekben lehetett kapni.

Van egy történet is ezzel kapcsolatban. A festéshez használták a cinkvájszot, a csizmafelhúzáshoz a fédervájszot. Mindkettő por volt, és fehér színű. Az utóbbi minden háznál volt, mert megkönnyítette a csizma felhúzását. A fédervájszot síkpornak is hívták. Talkpor volt, a púdernek a gyengébb változata. Ezt szórták bele felhúzás előtt a csizmákba, hogy könnyebben csússzon. A szobafestés után megmaradt a cinkvájsz, betették a kamrába a polcra. Vásároltak fédervájszot, ez is a polcra került a kamrában. Valami nagy ünnep volt, amikor nagytatám elővette a csizmáit. Kapcát tekert a lábára és a kamrából kivette az egyik zacskót. Szórt belőle mindkét csizmába és húzta is fel. Csodálkozott, hogy nehezen megy, de valahogy csak sikerült a felhúzás. A meglepetés csak akkor következett be, amikor még a fa csizmalehúzóval is alig tudta letekerni a lábáról a csizmát. Megizzadt a lába, feloldódott a cinkvájsz, paszta lett belőle. Nemcsak a kapcákat kellett kimosni, hanem a csizma belsejét is. 

A középső szobában volt egy almárium, egy kaszten (ez egy nagyobb, három fiókos ládaszerű bútordarab), egy asztal négy székkel, egy ágy, mosdótál tartó asztalka és egy virágállvány. Itt az ágyon rakottas (festékes) ágyterítő volt, és ugyanilyen volt a falvédő is. Ez a régi rakottas nem hasonlított a maihoz. Bordópiros volt az alapja, sötétzöld, lilás rózsaszín, és világos rózsaszínű szálas gyapjúfonállal öltötték. A mintája rózsa volt nagy zöld levelekkel, a szegélyezés zöld és sötét rózsaszín volt. Ebben az időben a legtöbb rakottast ilyen színnel és mintázattal szőtték.

Ebben a szobában is voltak nagyobb szentképek a falon. Egyik Az utolsó vacsora, a másik Szent Péter és Szent Pál. Minden keresztény háznál nagyon fontosnak tartották, hogy a falakon szentképek legyenek. Úgy érezték, hogy megvédik a rontástól, a bajtól. Feszületet is minden szobába tettek. Úgy emlékszem, hogy a barnás kereszten egy fémből öntött Krisztus test volt. Rózsafüzért is minden helyiségben akasztottak a falra.

A szoba közepén a mennyezetről lelógott egy szép, nagy függönylámpa. Nagy fehér porcelán burája volt, közepén 11-es petróleumlámpa.

A nagyobbik szoba volt a tisztaszoba, a tisztaház. Ebben volt a vetett ágy is. Erre nem emlékszem, csak azt tudom, hogy mindaddig volt meg a vetett ágy, amíg férjhez ment a nagynéném és elvitte a kelengyéjét. A vetett ágyban szalmazsák volt, amit leterítettek csipkés alsó lepedővel, rátették a dunyhát, a csergéket, leterítették a színirejárós lepedővel, majd erre rakták a bütüs párnákat. A párnák száma különböző volt, attól függően, hogy hány leányt kellett férjhez készíteni. Lehetett 6, 8, l0 párna is. Mindenik másféle volt. Volt két olyan párna, aminek a bütüjét színirejárósan szőtték, volt két párna, amelynek a bütüjén alul piros színű vászon volt, rajta fehér gyapotból horgolt csipke, kettőnek kék alapon volt a csipke, és négynek a bütüje ki volt hímezve.  Nyáron itt aludt, a tisztaszobában, a férjhez készülő leány. Itt is volt egy kaszten, amiben a nagynéném kelengyéjét tartották, volt egy felnyitható pad is, ebben tartották a zsákokat, ágyterítőket és más ilyen holmit, mellette asztal, székekkel.  

A ház minden ablakán függöny helyett két-két szép fehér lenvászon drapéria csüngött le, és fent keresztben is ugyanilyen volt, de rövidebb. Mindenik szélessége 50 centiméternyi lehetett, a hosszúságuk úgy másfél méter. A belső szélük hosszan kb. másfél-két centiméter szélesen szépen ki volt azsúrozva, és egészen a szélén minden öt centire rojtok voltak varrva rá. Az ablak alsó része felé rá volt varrva két lenfonálból sodor kötő, amelyekkel összehúzatták a drapériát. A Főút felőli ablakokban két-két piros muskátlis virágcserép volt kitéve.

A padlón mindenhol csíkos rongyszőnyeg volt, még a verandában is. A deszkapadlót mindig szép sárgára súroltuk. Zabszalmát forráztak le, ezzel a forrázattal súrolgattak, így kapta a deszka a szép sárgás színt. A konyhában hetente kellett felsúrolni a padlót, és sokat mosni a rongyszőnyegeket.  Mivel a kapu előtt folyt a Madaras patak ez nem okozott különösebb gondot. Még télen sem volt nagyon nehéz a ruhák tisztálása. 

Ebben a házban volt beépített pince is, amelynek a lejárata a középső szobából volt. Amikor raktároztak el valamit télire és, amikor ki akartak venni valamit a pincéből, akkor az asztalt el kellett venni, a szőnyegeket fel kellett szedni.

A házzal egyszerre építették fel a nyári konyhát, ami két részből állt, a tulajdonképpeni nyári konyhából, amit sütőnek neveztek és a vele egybeépített fásszínből, aminek – árnyékalja – volt a neve.  A sütőben volt egy nagy kemence, előtte egy szintén téglából rakott főzőrész, mellette beépítve egy nagy üst külön tüzelőrésszel. Az ajtó tokjának a belső részén üveges ajtó volt, ami befele nyílt, a külső részen, pedig egy méteres magasságú lécajtó. Ez azt a célt szolgálta, hogy nyáron, amikor nyitva volt a belső ajtó a majorság ne mehessen be a házba.

Hátul az udvaron volt a csűrrel egybeépített istálló, gabonás és két szekérszín. Az egyik szín padlásán tartották a szövőeszközöket, szerszámokat, a másiknak a felső része volt a sarjús hiú. Iderakták fel ősszel a sarjút. Az udvart a veteményes, virágos és a gyümölcsös kerttől kerítéssel választották el. A kertben zöldségeket termesztettek, volt néhány gyümölcsfa, köztük egy nagyon magas almafa és évelő virágok. A tornác előtt körben egy léckerítéssel körbevett virágos kert volt, amelyben szintén voltak évelő és egynyári virágok, mert a nagymamám nagyon szerette a virágokat. Kora tavasztól késő őszig mindig volt benne nyíló virág. Az udvar olyan volt, mint más gazdasági udvar, ahol gazdálkodott a család. Abban az időben nem nagyon törekedtek arra, hogy gyepes legyen az udvaruk. Rossz kívánság volt, és nem is vették jó néven, ha valakinek azt kívánták, hogy,, Lepje be a fű az udvarodat!” Ez azt jelentette, hogy haljon ki az élet, azon az udvaron, ne legyen, aki letapossa a füvet.

Kiskoromban a nagytatám néhány tő dohányt is termesztett a kertben. Arra nem emlékszem, hogy magról, vagy palántáról termesztették, csak arra, hogy szép nagy zöld levelei voltak, amelyeket megszárítottak. Nagytatám úgy, ahogyan mi vágjuk az összetűrt káposzta leveleket, szorosan feltűrte a száraz leveleket, majd éles bicskával összevagdalta. A száraz dohányleveleket újságpapírba csomagolva tették el. Ezekből a levelekből tett be nagymamám a szekrény polcaira, hogy a moly ne támadja meg a gyapjú holmikat. Volt levendula is a kertben, ebből is tartott a szekrény polcain Regina nagymamám.

Kút is volt az udvaron, de nem a főzéshez használták a vizét. Ott volt az istálló közelében, mert vizével az állatokat itatták. Főzésre a Madaras patak vizét használták, ami akkor kristálytiszta volt. Csak a vízi-fűrészeknél nagy néha belehullott kevés fűrészkorpa szennyezte. Senki nem dobott bele semmi szemetet. Mindenki a patak vizével főzött és ezt használta ivásra is. Mosni elsőrendű volt. Kevés szappannal lehetett mosni benne. 

Néha gondot is okozott a kapu előtt békésen csörgedező patak. Tavasszal, árvíz idején kiöntött és akkor még az udvart is felvette. A Főútról egy keskeny palló vezetett át a vízen, aminek a folytatásaként egy másik deszka pallót tettek le a kapuig. Ha nagy volt a víz, akkor ezen jöttek be az udvarra. A hátsó udvar sarkában volt az árnyékszék, a W. C. Mindig régi könyvek voltak ott, használatra. 

Tehát, így nézett ki egy olyan belsőség, egy családi otthon, amelyet abban az időben nagy szorgalommal, sok-sok munkával és főleg hozzáértéssel alakítottak ki. Az egész tervezésben nagy része volt Regina nagymamámnak, aki nagyon szorgalmas, temperamentumos székely asszony hírében állott. Ez az udvar, és rajta a ház nagyon hozzám nőtt. Azért tudtam mindent pontosan leírni, mert az én szülőházam volt ez a ház. Itt születtem a középső szobában. Később, miután a nagyszüleim meghaltak, l960-ban ide költöztünk a férjemmel. Ezen az udvaron éltem 50 éven át és élek ma is, de már nem a régi tornácos házban. Azt a házat, a nyári konyhát, a csűrt és istállót is elbontottuk, mindent átépítettünk. Megmaradt bennem az emlékük.

Írta:
Tankó Molnár Mária

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése