Csoma Pista bácsi a lelkét is kiadta értünk
A Madarasi Hargita legrégibb menedékházának gondnoka, túravezető, krónikás, melegszívű vendéglátó, beszélgetőtárs, remete
Ez a fénykép 1981-ben készült. Az előtte álló fiatalok éppen egy áfonyaszedésről “léptek fel” a menedékházhoz, jó pár kilométer megtétele után. Fent a Hargita aljában barakkok voltak az erdőkitermelőknek, akik csak hétvégén jöttek haza a faluba. Ugyanakkor Csíkmadarason erdei gyümölcs átvevő hely volt a Hargita aljában, a Sárgás bányánál, az akkori diákoknak, és sok embernek nagyon jó kereseti lehetőség. Volt szálláshely is a gyűjtögetőknek, megfelelő volt az átvételi ár is. Ami ma lényeg nem kellett tartani sem medvetámadástól, sem a pásztorkutyáktól. Egy diáknak szórakozás és jövedelem is volt ez a munka. Szedtek málnát, fekete áfonyát, csipkebogyót. Hétvégén kimentek a menedékházhoz kikapcsolódni. A hatvanas, hetvenes években sokszor jártam ebben a menedékházban. Volt, hogy a családdal, barátokkal, de sokszor gyerekeket is vittünk ide kirándulni. Nem mindig mentünk ki a csúcsra, főleg, ha elemiseket vittünk.
Nagyon sok emlék maradt a kirándulások kapcsán. Az esti tábortüzek, de volt, hogy gyerek tévedt el a nagy ködben. Nem volt mobiltelefon, hogy értekezni lehessen. Csoport is tévedt el a ködben, vártuk, hogy érkeznek, de sokat bolyongtak, amíg odaértek. Ez a menedékház sem volt ötcsillagos, de megérdemelte volna, mert a néhai Csoma Pista bácsi úgy fogadott mindenkit, hogy a lelkét is kiadta, hogy mindenki jól érezze magát. 1941-ben épült a menedékház, 1942-ben avatták fel. A menedékház egyet jelent az egész plató legfontosabb jellegzetességével. Folyamatosan szolgálta a természetet szerető embereket, a turistákat, sízőket. A háborúban megrongálódott, javítgatták, majd renoválták. A hatvanas években egyik alkalommal nagyon sokan voltunk. Pista bácsi a padlóra is fektetett minket. Olyan sokan voltunk, hogy szorosan egymás mellett feküdtünk. Ha valaki ki kellett menjen, a többi is megmozdult. És mégis, milyen szép és emlékezetes volt. Egyik alkalommal egyik gyerek a teraszon olyan helyre lépett, hogy beszakadt alatta a deszka padló. Szerencséjére “félúton” sikerült kapaszkodni, aztán érkezett a segítség.
Nos Csoma István, az a drága jó gondnok, túravezető, krónikás, melegszívű vendéglátó, beszélgető társ, sőt remete is, 1908-ban született, idősen 1999-ben halt meg. Itt temették el. Pista bácsi mindig gyűjtötte a teának való növényeket. Nagyon finom teát főzött kakukkfűből, málnalevélből és fekete áfonya leveléből. Nagyon aromás volt a tea. Itallal soha nem szolgált. Volt sok szabadideje is, sokat faragott fából, de szarvasagancsból is. Ha kértük megmutatta a csodálatos szobrocskáit, vagy a nagyobbakat, amelyeket fából faragott. Így utólag is megköszönöm neki a fogadásokat, azt, hogy aggódott a gyerekekért, köszönöm az elbeszéléseit. Nyugodjon békében abban a misztikus földben, a Székelyek Szent Hegyén.
Tankó Molnár Mária
