Székely babák, székely történelem

Van egy régi, régi nóta, „Minden elmúlik egyszer…”, ez az élet rendje. Viszont vannak dolgok, amire vigyáznunk kellene, hogy ne múljanak el, csak úgy, észrevétlenül. Ha csak mindig rohanunk, rohanunk előre, ha csak mindig valamilyen „délibáb” után futunk, akkor talán elvesznek, eltűnnek értékesebb dolgok, amit meg kellene mentenünk.

Egészen zsenge gyerekkoromban kerültem kapcsolatba a népviselettel, amikor beleszülettem egy székelyszabó családba. A Péter Terézsi dédmamám, Péter János nagytatám, és Péter Ignác, az édesapám varrták a férfiaknak a viseletet. Közel kerültem a székely férfiviselethez, ahogyan készültek, amikből készültek. A női székelyruhákból több darab, több rend is volt a nagymamáimnak.

A gyerekkoromra úgy emlékszem vissza, hogy az asszonyok nagy része hosszú szőttes szoknyát viselt köténnyel. Hétköznap ez a kötény vagy szőttes anyagból készült, vagy valamilyen mosható anyagból, de főzéskor, kenyérsütéskor maguk elé kötöttek egy maguk elé kötöttek még egy fehér vászon kötényt. A viselet felső rész házi vászonból készült fehér ing, szőttes mellény, amit lájbinak neveztek. Sokkal praktikusabb volt, amikor vizitkát, kurtit vettek fel, mert könnyebb volt a mosása. A hajuk kontyban volt, de mindig fejkendőt kellett hordani. Munka közben hátra kötötték, ha kimentek az utcára, akkor elől volt megkötve. Gyerekkoromban patent, pamutból készült harisnyát vásároltak. Körgumival rögzítették, ami a térden felül biztosította, hogy ne csússzon le. 1955-ben, amikor középiskolába mentünk, nekünk is patent harisnyánk volt, több. Több színben is lehetett vásárolni. Ünnepeken selyemharisnyát húztak, azt is körgumival. Az asszonyoknak, lányoknak több hárászkendőjük is volt. A kislányoké nagyjából fehér, a többi nőé lehetett sötét barna, világos barna, fekete, vagy bármilyen színben. Hétköznap, vasárnap a vállukra terítették. Télen nagykendőt viseltek, ami vastag szőtt anyagból 2×2 m, rojtos darab volt. Télen ezt terítették a hátukra. Lábukon fűzős, stanglis félcipő, ősszel fűzős bokacipő volt a lábukon. Viseltek bakancsot és csizmát is. Nyáron húztak zoknit, amit letűrve viseltek, élen házilag kötött gyapjú zokni volt a cipőjükben. A szolgálás ideje alatt velük volt a szőttes ruha, de csak a kimenőkön öltötték fel. Ritkán együtt az egész rendet, volt, hogy berakott szoknyához, karton, vagy selyemszoknyához inget, mellényt, vagy a szőttes szoknyához kötényt és vizitkát, blúzt viseltek. Nagyobb városokban szolgáltak, gyűjtötték a kelengyére valót, és bővítették a ruhatárukat polgárias viselettel, szövetruhákkal, szoknyákkal, blúzokkal. Ugyanakkor a lányok kezdtek varratni szövetkabátokat, kosztümöket, hosszúkabátokat is. 

A nagymamáimnak több szőttes ruhájuk volt, több szőttes szoknya. A Bíró nagymamám, amikor ment férjhez 9 szőttes szoknyát vitt, ezek mind, mind más színű, szélességű csíkokkal. Kötelező módon volt, barna fekete csíkkal, barna, fekete, sötétkék csíkos, gyászolás és böjt idején, volt barna fekete, piros csíkkal, volt barna, piros, zöld, fekete csíkkal. Minden színnek jelentése volt. Nagyon figyeltek a zöld, a barna csíkok szélességére. A zöld az erdőt jelentette, a barna a földterületet, a fekete a bánatot, a piros a székelységet, a kék a Mária oltalmát.

Az öltözködés megmutatta a faluközösségben elfoglalt társadalmi helyet, az életkort, azt az időszakot, mikor viselték. Be kellett tartani mindent. A társadalmi szabályokat. Böjtben, gyászban, csak sötét viseletet vettek fel. 50 évesen már nem viselték a feltűnő színekkel szőtt szoknyákat, a piros kötényt, mellényt. Aztán 60 év után, 70 évesen már csak sötét viseletet vettek fel. Megvarrtam babaméretben a Csíkmadaras viseletét 1900-tól napjainkig.  1965 után uniformizálódott a székelyruha. A szerepléseken nagyon mutatós volt a piros fekete szín. A szoknya csíkozása piros-fekete. Ezt is újították, a pirosba, a feketébe is választó, egy-két szál fehér, vagy ezüstszínű fonalat szőttek. A kötény piros szaténból készült fekete csipkével. Az eddigi kötények alján is csipke volt, most egy, két ujj magasan tették az alsó felétől, két sorba. A mellény, égő piros lett, vagy szaténból, vagy piros szőtt anyagól, fekete bársonnyal díszítve. Gyorsan divatba jött. Kezdetben csak a lányok viselték, de egyre gyorsabban kezdték eladni, elbontani a régi viseleteket.  Bejött az egyenruha. Három évestől 70 évesig egyforma.

Mivel én benne éltem a régi székely ruhák idejében, arra gondoltam maholnap senki nem fog emlékezni, hogy milyen szép is volt az ünnepeken, a templomban látni a színes forgatagot. Vasárnap délutánokon, amikor a lányok 5-6-os csoportban, több sorban, karonfogva, énekelve sétáltak a Fő úton. 24 évvel ezelőtt kezdtem fényképeket, régi ruhákat, régi ruhadarabokat gyűjteni. Gyűjtöttem, varrtam, írtam. A régi viseletet mutatom be eredeti darabokban, babaruhákban, fényképeken és könyvekben. Most a babákkal mutatom be a régi viseletet.

Idősebb asszonyok viselete 1905-1960 között:

Fiatal asszonyok székelyruhában 1920-tól napjainkig:

Leány székelyruhák 1930-1960.

Leányok, kislányok, napjainkban

Terézsi dédmamám,, Péter János nagytatám, és édesapám férfi viseleteket varrtak. A férfiak viselete csak gyapjúposztóból készült. Nem vásárolták a gyapjúposztót, minden család maga állította elő. Tartottak juhokat, tavasszal az asszonyok minden mosószer nélkül beáztatták, majd a patakban mosták kosarakba. Szárítás után megtépték, elvitték a gyapjúfésülőbe, otthon megfonták, majd megszőtték. Volt nyers fehér, szürke, és festett fonál. A posztót megványoltatták megfelelő vastagságra. Így hozták megvarratni. A családunkban varrtak székelyharisnyát, ujjast, lájbit, mellénylájbit, kurtazekét, hosszúzekét. A bundákat a szűcsök varrták. 

    A székelyharisnya igazi székely viselet, amolyan egyenruha. Testhez álló posztónadrág. Derékban bőrszíjat húznak a korcába, elől két ovális lyuk, mögötte ellenzőkkel, amelyek hátulról fedik a lyukakat, és elől díszítve lógnak le a szíjra. Ezeket a lyukakat bőrrel szegik, mellé, és alája fekete, vagy más színű zsinórból vitézkötés varrnak. A szárán oldalt szintén zsinór van. Falvanként változott a zsinór színe. Madarason fekete volt a zsinór, de néha zöld, esetleg piros. A harisnya is megmutatta a viselője hovatartozását, azt, ünnepre vagy hétköznapra varrták. Az ünnepi díszesebb, a hétköznapira nem varrtak vitézkötést. A szegényebbeknek esetleg a vasárnapira lehetett félvitézkötést varrni. Mivel hamar kivásott a térdnél és a fenéken, hozták foltoztatni. Egyesek már foltokkal varratták, hogy tartósak legyenek. Az ötvenes években még sokan mindig székelyharisnyába jártak. Mindkét nagytatám halálukig viselték. Édesapám minden vasárnap felvette a hatvanas években is. Ma egyetlen székelyszabó sincs a faluban, és csak a nagyobb ünnepeken húznak harisnyát. Régen hátköznap bocskort, bakancsot húztak, alul a kengyellel jól rögzítették. Ünnepeken került elő a csizma, vagy a csizmaszár. A csizmaszáron csattok voltak, ezekkel kapcsolták fel a bakancs fölé. Ma már csak csizma van.

        Az ujjas célszerű viselet, egy kabát, aminek az ujját gyakran cserélték, mert a könyöknél hamar kiszakadt. A bevarrt ujj vagy kockás, vagy sötétebb posztóból volt. Nálunk a lájbi egy kabát volt, szintén szürke, barna, fekete posztóból. A mellénylájbi, posztómellény. Mindeniket bőrrel szegték az ujjak végén és egészen körben. Bélésük volt, és zsinóros díszítésük. Itt is a társadalmi helyzet diktált. Mivel voltak bicskabírók, férfiak, akár nők is, akiknek joguk volt belevágni a ruhadarabba, ha valaki szerintük „ágálni” akart. Kellemetlen helyzet volt, főleg a bálban, vagy táncban. A szőttes szoknyába is belevághattak. A kurtazeke a csípőn alul ért, őszi, tavaszi viselet. Vastagabb posztóból. Zsinórral, bőrrel díszítették. Alatta ujjas, vagy lájbi volt. A hosszúzeke, a legvastagabb posztóból készült. Földig ért. A gallérra báránybőrt tettek, elég nagyot, hogy feltűrjék a nagy hidegben. Négy zsebük volt, fent kettő kisebb, csípőtájban két nagy zseb, amibe belefért egy nagyobb kenyérszelet. Télen vették fel, ha mentek az erdőre fáért. Bocskort viseltek vele, jó vastag posztó kapcával. Bundát is viseltek, főleg bevarrt kockás posztó ujjal. Mindenből varrtam mutatóba.

Férfiruhák régen, az utolsó mai viselet

Csoportosan, párosan székelyruhában 1900. után

 

                                                       Viselet régen                                                       Viselet napjainkban

Céljaim egy része sikerült. Nagyon sokan látogatják a lakásomban a gyűjteményemet, sokan elolvasták a könyveimet, és már sok asszony varratott magának korának megfelelő székelyruhát.

Szerző: 2019. 11. 08.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló