Csíkmadaras második kicsi búcsúja a Hargitán

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe, Krisztus keresztjének megtalálása, valamint visszaszerzése

Szeptember harmadik szombatján, a faluból nagyon sokan mennek ki a Madarasi Hargita 18o1 m magas csúcsára. Minden évben, ha esik, ha havaz, ha meleg van, itt búcsút tart Csíkmadaras egyházközössége Szent Kereszt felmagasztalása ünnep tiszteletére. Első kicsi búcsú a Szent Antal napi, majd a falu nagy búcsúja Szent Péter és Pál napján. Így három búcsús szentmisénk is van.

Nosztalgiázok, hiszen már nem tudok elmenni. Először is azon gondolkozok, milyen gyorsan elrohant az élet. Közel a 8-ik x. Egyre hosszabb lett a rövid út, egyre magasabbak a dombok is, a hegyek egyre elérhetetlenebbek.  Nagyon sokszor jártam a Madarasi Hargita csúcsra, amikor fiatal voltam. Búcsúra 6 évvel ezelőtt jártam, akkor még ki tudtam menni a csúcson tartott búcsús misére. Most nézem, hogyan csomagol az itthoni a családom, készülődnek, mert délután indulnak, ott alszanak, és holnap pihenten mennek ki a csúcsra. Évek óta mindig így készülődnek, és mennek.

Én csak elméletben leszek ott. Nézegetem a Hargitát az ajtómból és le is fotózom. Nem látom, hogy a Nagy gödör fehér lenne, a képen olyan őszi, hervadt fű borítja. Gondolom, csak kemény hóharmat van ott, és a tetőn is, és szél.

A Madarasi Hargita közigazgatásilag a falunkhoz tartozott mindig. Régen a népszámlálók télen vagy szánnal, vagy sível mentek ki a menedékházhoz, és a Halastóhoz.

A Madarasi Hargita a legnagyobb vulkáni kráter peremének maradványa, a vonulatban. A krátere 5 km széles. Egyben leglátogatottabb hely is. Nem nagyon régi eredetű a Székelyek Szent Hegye elnevezés. Ha kimész a tetőre, „az egész Erdély” a lábad alatt hever. Tiszta időben mindenfele hatalmas távolságokra lehet látni. Hihetetlen szép a panoráma. Egyben valami misztikus érzés hatja át az embereket.

Amikor az ötvenes, hatvanas években jártunk kirándulni, gyalogosan, többször megpihentünk. Akkor csak kőhalmok voltak, és a tiszta szűz természet a maga törpe fenyőivel, áfonya bokraival. Én csak nyáron, és ősszel jártam. Télen még szebb lehetett a szűz fehér hóval borítva. Szokásban volt, hogy, amikor a menedékháztól gyalogosan indultunk az egy órai gyalogútra, az aljból vittünk egy követ, és azt ott letettük egyik rakásra. Mostanára nem lehet ráismerni a régi Hargitára. Az a varázs már nincs meg. A nyáron menet jövet közben málnát, áfonyát szedegettünk, ősszel szedret. Akkor szekérrel, vagy gyalogosan mentünk. 

Utána néztem az ünnep eredetének. Szeptember 14. a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe, Krisztus keresztjének megtalálása, valamint visszaszerzése. Ez 335. szeptember 13-án volt.  Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A keresztet szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták a népnek. Innen az elnevezés. Amikor ezt az ünnepet kijelölték Csíkmadaras búcsús napjának. akkor jelölték meg a megtartás napját szeptember harmadik szombatjára. A madarasi nép lelkében úgy él, hogy védi, őrzi a falut ez a hegy. A két világháború alatt menedéket nyújtott a menekülőknek. A lábánál volt a vashámor, itt olvasztották a vasat és készítettek fegyvereket 1848-ban. Egész évben gyakran tekintünk a Hargita fele, ha hosszas szárazság van, innen várjuk az esőfelhőket, hiszen rendszerint erről jön az enyhet adó eső. Máskor meg félve, rettegve, mert a nagy égzengés is innen érkezik, a felhőszakadás, a jégeső, az árvíz. Sok kis ér ered, amelyek a Madaras patak két ágába jutva, majd a két ág egyesülésével árvizet okoznak. Most ezt enyhítette a patak medrének szabályozása. A menedékházat 1941-ben építették a kicsi magyar időben 165o m magasságban, innen 2 km a tető, ami 251 méterrel magasabban van. Az emelkedő nem nagyon meredek, de kipróbálja az ember erejét. Azt mondják, hogy, aki nem járt fenn a Madarasi Hargitán, nem is járt igazából a Székelyföldön. Aki, pedig járt, az soha el nem felejti.

Most már nagyon egyszerű eljutni, minden oldalról megközelíthető. Járművel egészen a menedékházakig lehet menni. Gyalogolni, csak a csúcsra kell. Jártam én szekérrel, majd remorkán, dubával, és legutóbb terepjáróval is, hiszen Ivó fele most nem okoz gondot. A remorkás utat nem felejtem soha. Végig zuhogott az eső, hegyen, völgyön, úttalan utakon, közeledtünk. Nagy nejlonokba burkolóztunk, kapaszkodtunk, imádkoztunk. Ott aztán meleg szállás fogadott. 

1985-ig nagyrészt a menedékházban volt a mise. 1985-ben, a terror legkegyetlenebb évében Szabó Lajos plébános úr javaslatára a néhai Bálint Lajos kántor megfaragta a keresztet, abban az évben, szeptember harmadik szombatján felvitték a csúcsra felállították, és kijelölték a búcsú idejét, minden szeptember harmadik szombatjára. Az első kereszten ez áll: „DICSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS 1985. ÁLLÍTOTTÁK A CSÍKMADARASI HÍVEK 18O1 M.”

Templomi keresztekkel vonulnak ki, sorban a tetőre. Közben közösen imádkozták a Keresztútját, szent énekeket énekeltek. A kántor, Lajcsi vitte a tangóharmonikát, ezzel kísérte a szent énekeket az út során és a mise alatt.

Régebb csak köveket vittek a zarándokok, azt a hegyen rakásokba tették. Már 6 évvel ezelőtt nagyon megváltozott a csúcs fogadott. Rengeteg kopjafa, kereszt, ágakból eszkábált keresztutánzat, mindenféle építmény. Rendezetlenség, összevisszaság. Ha a Nyerges Tetőre nézünk, akkor engem személy szerint csalódás vesz hatalmába.

Szeretem Csíkmadaras  minden zegét, minden zugát. Köszönöm Istennek, hogy itt születtem, itt éltem, és is is lesz a végső pihenésem is.   

Szerző: 2019. 09. 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló