Kényszerpihenő

Csiporka, Bíborka és az izomláz

– Te Ibi! Nem kéne szólni az iskolába, hogy mi ma nem megyünk? – szólalt meg az autóban az orvostól hazafelé tartva Csiporka.

– De jó, hogy eszedbe jutott! – örült meg Ibi. – Magamtól is eszembe juthatott volna! Istenem, de rég voltam már iskolás! Látjátok, teljesen kiment a fejemből, mi a rend… – mosolygott hálásan a bogárkákra, majd jókora lendülettel bekanyarodott a garázs elé. – Először esztek, és csak azután telefonálgatunk! – szögezte le megfellebbezhetetlenül, s azonnal indult is a virágbolt felé, vállán a lányokkal.

– Bíborkám! Mindjárt ráteszlek erre a nagy liliomra, de előbb mozgasd át egy kicsit magad itt a tenyeremben, hogy biztos legyek abba, hogy nem zuhansz le a sziromról a sajgó tagjaid miatt!

Bíborka lépegetett, nyújtogatta, húzogatta a karjait, lábait, meglengette a szárnyait, majd kicsit még igaz nyögve, de önállóan talpra állt.

– Nem lesz baj! – mosolygott rá Ibire, majd rávetette magát az ízletes nektár-reggelire.

– Csiporkám, most te jössz! Rugózz egy kicsit, hogy jobban működjenek a lábaid, karjaid! Nagyon nem szeretném, ha egy hirtelen sajdulás miatt lezuhannál a zöldszárról!

A kis pufi láb először nehezen mozdult, majd lassan bejáródott, és Csiporka már a szemét sem szorította össze a fájdalomtól, nemhogy sziszegett, jajgatott volna, mint reggel. Kicsit még terpeszben, mereven, esetlenül járt, de amikor Ibi látta, hogy boldogul önállóan, rátette a legkedvencebb ízű, zöldcsíkos leveleinek egyikére.

Miközben a lányok jóízűen falatoztak, Ibi is bekapott néhány falat vajas kenyeret – csak úgy állva –, de aztán egy-két falat után mégis előkapta a mobilját, és kikereste a Bogársuli hívószámát.

– Jó napot kívánok! Virág Ibolya vagyok. Be szeretném jelenteni, hogy Csiporka és Bíborka ma nem megy iskolába.

– Ők sem? – lepődött meg annyira Stefi néni, hogy még visszaköszönni is elfelejtett.

– Miért? Mások is hiányoznak?

– Sajnos igen… Az összes lány… Mi a panasza a két kicsinek? – kérdezett vissza aggódva Stefi néni.

– Reggel mindenük fájt, alig bírtak megmozdulni… – mesélte az emlékezéstől kissé feldúlt hangon Ibi.

– Óóóóó, akkor jó! Már azt hittem, komoly a baj, de úgy látom, csak beütött náluk is az izomláz! – vidult fel Stefi néni.

– Voltunk orvosnál. Azt mondta, tartsam ma itthon őket, és figyeljek rájuk nagyon, nem rosszabbodik-e az állapotuk, bár semmi különöset nem talált ő sem náluk.

– Remélem, tényleg csak az úszás, vagyis a szokatlan mozgás az ok! Szerintem jó lenne, ha aludnának egyet az izgalomra, aztán meg mozogjanak, sétáljanak! Tudja, a kutyaharapást a szőrével kell gyógyítani!

– Úgy lesz! Ha minden rendben lesz, holnap a szokott időben viszem őket! Viszontlátásra!

– Viszontlátásra! Kérem, adja át az üzenetemet annak a két kis tündéri csodabogárnak!

– Csókolom! – kiabálták két falat között a virágról a lányok, amint meghallották, hogy Stefi néni őket emlegeti. – Holnap megyüüüünk!

***

Szerző: 2019. 07. 16.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló