A korcsma közösségi tér volt

Találkozások háza. Hírszerkesztőség. Helyi értéktőzsde. Helyi piac. Békéltető fórum

Ring. Stand up helyszín. Kugli. Semmi teke, főleg nem bowling. Kártyaház. Kártyában csak a magyar, ferbli, kokka, lórum. Hatvanhatos, zsír, makójerikó. Fájer. Rex. Biliárd. Nagyon későn már a Darts is. Dársz. Esetleg asztalitenisz, vagy pingpong, esetleg pitypang. Kulturális sportcentrum. Sportoláris kultcentrum. A korcsma nem hiába volt központi helyen, a templom, a bót, a községháza közelében. A korcsma nem sörözó, bisztró, presszó, eszpresszó, borozó, kávézó, teázó, fagyizó volt, hanem korcsma. Nem is ABC, ahol megveszi az ember a féldekás gránátot az „ócsó sörrel”, vagy a kannás borral. Nem is hitelbe ittak, mert még volt gerinc. Mindenkiben volt gerinc, meg önérzet. A legrészegebb, legszerencsétlenebb, legmegátalkodottabb korcsmatölteléket is meg lehetett bántani, ha valaki nem úgy szólt. Mert még volt egy szint alatt is büszkeség és tartás. Ma már nem biztos, hogy így van, de nem tudom megítélni, mert egyre kevesebbet járok korcsmába. Főleg azért, mert egyre kevesebb a korcsma. Bedarálja a XXI. század, apró szilánkjai szétszóródnak a „modern” világ igénytelen konzumkultúrájában.

Szülőfalumban már legalább 1 (?), vagy (2) éve nincs korcsma. Megszűnt egy kapcsolódási pont, amely egyrészt összekapcsolja a helyi férfiakat (korcsmában csak férfinak van helye), a környező települések lakosait, meg a helybelieket, a helyi itthon maradott lakosságot, meg a helyi elkerülteket, akik hazajárnak (én például ebbe a kategóriába tartozom), az ide látogató turisták találkozási pontját. A fiatalokat. Az idősebbeket. A személyes múltunk egy részét. Tovább is sorolhatnám.

Az oroszi korcsma úgy beleégett a falu történetébe, mintha itt találták volna meg az egyik egyiptomi piramist. Nem így történt, de ami tény, az az, hogy az oroszi korcsma legalább olyan jelentőséggel bírt kicsiny falunk és pár környékbeli kicsiny falu történelmi emlékezetében, mint a híres ókori csodák egyike.
Abban az időben, amikor tejfogaimat hullattam, illetve „vasfogra” cseréltem, a korcsma olyan szakrális töltettel bírt, hogy jobban megszeppentem, amikor oda beléptem, mint a helyi templomba. Már csak azért is, mert a templomban nem tettek próbára a jámbor hívek, bezzeg Bacchus templomának apostolai! Ott meg kellett felelni a furfangos, beugratós kérdésekre, vagy kiröhögték az ember fiát (még az Ecceri fiú fiát is) az ember idősebb fiai.

Ez a belépés csakis hétfői napokon valósulhatott meg, ekkor a friss kenyeret a korcsmába hozták, mert a „bót” zárva tartott. Kint vártuk a kék színű kenyeres kocsit (talán Roburt) a korcsma előtt. A kocsmát 14 éves korunkig csak hétfő délutánonként láthattuk belül. Balra volt a pult, szemben a bejárattal volt egy kis placc pár asztallal, székekkel, olajkályhával, a placc mögött függönnyel elzárt helyiség. Esténként mindig megtelt, hazafelé a „csarnokból” (tejbegyűjtő hely) szinte kötelező volt megállni. Bent vágni lehetett a dohányfüstöt, a fémpult alig látszott a tömérdek üvegtől és pohártól, az aktuális korcsmárosnak olykor póknak kellett volna születnie, annyi plusz végtagra lett volna szüksége a gyorsabb kiszolgáláshoz. Nem növesztettek persze pótkezet, mert a szomjúhozó vándor úgyis kivárja a sorát. Aki meg már nem szomjas, annak úgyis mindegy. A polcokon a szeszipari termékek mellett megfértek a csokik is, meg a májkrémek, húskonzervek. Akkoriban a májkrém volt a csipsz. A popcornt meg pukkan málénak hívták jobb helyeken.

A korcsma mindenkori helyi őre (a tejcsarnokos, postás és „bótos” mellett) többet tudott, mint manapság a google.
Nem kellett megvenni a helyi hírharsonát, meg faliújságra sem volt szükség. Ha idegen jött a faluba – ez minden faluban így működött – először a helyi korcsmában tudakozódott, ha keresett valakit, vagy valami eladó jószágot, vagy esetleg a múltját. Ha betartotta a helyi illemkódex íratlan szabályait (tisztességesen köszönt, udvariasan kérdezett, esetleg az alkalmi informátornak fizetett is valamit), akkor egyrészt megúszta komolyabb sérülések nélkül, másrészt célt is ért, útbaigazítást kapott. Ha megszegte a helyi normákat, akkor alkalmi statáriális bíróság mondott ítéletet rögtön felette. Ez mondjuk ritkán fordult elő, de azért olykor megesett, hogy elesett, vagy egy egy-két fog kiesett.
Számtalan szebbnél szebb, korcsmához kapcsolódó történet jön velem szemben az emlékezet folyosóján. Egyiket sem akarom megbántani azzal, hogy méltatlanul ne meséljem el. A legszebbeket meg azzal bántanám meg, ha elmesélném.
Emlékezzünk!

Szerző: 2019. 01. 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló