Nagy feszültség az áramszünetben

Írta: Berekméri Edmond

Megrázó események zárlatos melltartóval, elkóborolt nagymamával, eltüzelt kerítéssel

Egyik novemberi vasárnap reggel nem kakaskukorékolásra, hanem az anyósom csengő hangjára ébredtünk. – Marika, nálad sincs villany? – érdeklődött a szomszédasszonytól. Ekkor még nem jutott el a tudatomig, hogy áramszünet van. Amikor először kinéztem az ablakon, azt hittem, ellopták az autót az udvarról. Néztem jobbra, aztán balra… Kerestem a nyomokat. Majd láttam, hogy csak a hó lepte be a járgányt. Megnyugodtam, s a festői tájat csodáltam az ablaküvegen át… De akkora szél volt, hogy összeborzolta a hajamat.

Első utam, mint mindig, a fürdőbe vezetett. Hűha, kaptam észhez. Nincs villany. Na, ma lesz egy kifogás, hogy miért nem borotválkoztam – mosolyogtam magamban. A lakásban ekkor már pincehőmérséklet uralkodott. Csak a boroshordók hiányoztak… Miközben a vécét lehúztam (aznap utoljára mert később vizünk sem volt), nagy humoristánk, Hofi Géza szavai jutottak eszembe: „Az illetékesek alaposan felkészültek a télre. De hogy hó és szél is lesz, arra nem számítottak!”

Kint hó és fagy, bent áramszünet. Isten veled, központi fűtés! Húsz év után újra be kell gyújtani a csempekályhákba… Ahhoz pedig, ugye tűzifa, gázolaj és gyufa szükséges. Nos, fát nemigen kaptam, sőt a fejszét is félórát kerestem. Pedig a balta mellett volt…

Mentőötletem támadt. Egyik oldalon nincsen szomszédunk, így fölösleges a kerítés. Fogtam magam, s egy részét felvágtam tüzelőnek. Gázolajat persze nem találtam, így szilvapálesszel locsoltam a csuszát… és a torkomat. Nálunk Sárpatakon 52 fokosra főzik… Mindkettő hamar begyúlt! Kimelegedtem a tűzgyújtótól. Aztán még egy-két korty, s már nem szidtam sem a rendszert, sem az Electrica igazgatóját.

Perceken belül olyan fojtogató füst kerekedett, hogy ajtót, ablakot tágra kellett nyitni. Kérdeztem az asszonyt, hogy megvan-e még a hosszú hús a fagyasztóban. Ő bólintott, én pedig behoztam a szobába, és felkötöttem a csillárra, hogy reggelre füstölődjön meg.

A szokásos vasárnapi ebéd elmaradt, mert anyósom egy fehér tyúkot akart levágni, s nem találta a nagy fehér hóban. A szomszéd bácsi hasonlóan járt a műfogsorával. Tüsszentés közben kiesett, aztán nem kapta el… Kellett nekünk hó!

Közben észrevettem, hogy a telefonom is lassan merülni kezd. Nem, nem! Nem a töltő miatt! Beleejtettem a felmosó vederbe. Szerencsére megtaláltam a veder alján. Feltettem a csempekályha tetejére száradni, fél óra alatt oda is ragadt. Ezután, ha beszélni akarok, fel kell ülnöm a kályhatetőre. Odatapasztom a fülem, mint Csingacsguk a földhöz, amikor lódobogást hallott…

Na, hamar kölcsönkértem az asszony készülékét, mert internet és „fészbúk” nélkül a nap nálunk nem térhet nyugovóra. Éppen egyik gernyeszegi ismerősöm írt a cseten: „Szeretettel várunk a gernyeszegi Erzsébet-napi bálba. Hozzatok magatokkal társaságot is! – ”Zenészeket, ne vigyünk? – válaszoltam vissza.

Estefelé kezdett fogyni a tűzifa. Már-már azt hittem, hogy könyveket kell raknom a tűzre. Aztán eszembe jutottak a bútorok. Először a katonakufferem hasogattam össze. Nehogy valamelyik lányom bevonuljon a seregbe… Aztán a kerekasztal egyik lábát aprítottam fel. Most úgyis a háromlábú a divat!

A vacsorát gyertyafénynél fogyasztottuk, így a félhomály miatt csak reggel vettem észre, hogy a reggelit is megettük. Kajázás után sétálni hívtak a lányok. – Gyalogoljunk egyet a friss levegőn! – javasolta az asszony. Meggyőzött. (Itt említem meg, hogy nagymamám hetvenéves korában kezdett el napi hét kilométert gyalogolni. Most nyolcvanhat, de fogalmunk sincs, hol a fenébe járhat.)

Séta után körbeültük az asztalt, hogy gyertyafénynél Gazdálkodj okosan-nal üssük el az időt. A harmadik dobásnál úgy elgurult a dobókocka, hogy azóta is keressük… Aztán el akartam mesélni a lányoknak a Hófehérke modern változatát. Amikor a törpék villanyszerelőnek állnak. Szendét Hapci rázta meg, Szundit az áram! Morgó rámordult Hófehérkére, mert zárlatos volt a melltartója. Tudor csavarhúzó után kutatott, majd a Kukában keresett valamit. A hetedik törpéről is akartam mondani valamit, de nem jutott eszembe a neve. Éreztem, hogy kezdek kimerülni, így elmentem lefeküdni. Ruhástól, vetetlen ágyba…

Na, találjátok ki, miről álmodtam! Égő villanykörtékről, forralt borról, fizetésemelésről… Aztán valami megrázott. Azt hittem az áram – de a feleségem volt. – Vesd le a cipődet, mossál fogat, aztán tegyél a tűzre! – utasított. Félálomban lehúztam a cipőimet, aztán egyiket feltettem a tűzre… Hogy ne fázzunk.

Holnap beperelem az áramszolgáltató céget: egy léckerítés, egy maroktelefon s egy fél pár sportcipő árát kell megtérítenie. S szálljanak ki, keressék meg a dobókockát! Ha nem térítik meg a kárt, a Nagy Nemzetgyűléshez fogok fordulni. Nem a romániaihoz! Itt áldemokrácia van, emberek! Az észak-koreaihoz. Mert ott szigorúság, rend és fegyelem uralkodik. Ott vagy kilőnék a holdra az Electrica elnökét, vagy rákapcsolnának vagy 440 voltot!

Akkor többet nem kellene foltot varrjanak a nadrágjára!

Néhány nappal később újra áramszünetet hirdettek. Tizenegytől ötig, összesen hat órát. Ezúttal nem volt semmi rendellenesség a vonalon. Nem is kellett beszálljanak, kiszálljanak… Azért tették, hogy szokjunk hozzá, máskor ne elégedetlenkedjünk, zúgolódjunk, ha egy napot nincs villany. Elvégre nagyapáink idejében nem is volt bevezetve. Igaz, elődeinknek nem volt se hűtőszekrénye, se tévéje, se fészbukja, nem is tudom, mivel tölthették a hosszú téli estéket… Á, eszembe jutott! De szégyellem kimondani… Szóval, játszadoztak… a paplan alatt. Azért volt családonként hét, nyolc gyerek abban az időben!

Szerző: 2018. 12. 29.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése