Szindbád, a védelmező

Írta: M. Szlávik Tünde

Szindbád szerette a vidám nőket. Az éteri mosolyúakat, akiknek nevetése olyan, mintha meghasadna a mennybolt kárpitja, s átragyogna rajta a Nap;  a csöndesen, befelé kuncogókat; azokat, akiknek kis gödröcskék lesznek az arcán a nevetéstől; a szemérmeseket, akik zavartan takarják el legyezőjükkel vagy apró tenyerükkel rizskása fogaikat; a harsányan, fejüket hátravetve, szemérmetlenül vidám nőket; a hófehér gyöngyfüzérre emlékeztető fogsorúakat, és a kapafogúakat is – bár utóbbiakat inkább csak akkor kedvelte, ha azok másokra mosolyogtak.

Ilda kisasszony is a kezét a szája elé kapó típusba tartozott, annál is inkább, mert nevetése kis szusszanással indult, amitől rendre lefújta a porcukrot a vaníliás süteményekről. Így aztán vanília illatú felhőbe burkolózva közlekedett, ami pláne jótékonyan hatott Szindbád kedélyére, aki kis mignonjának becézte Ilda kisasszonyt. Randevúik mindig hosszas várakozással indultak, mivel Ildácska addig nem hagyhatta el helyét, amíg a segédek nem végeztek az utolsó darabok csomagolásával is, ennek ideje pedig kiszámíthatatlan volt. Szindbád azonban szívesen várt, bár meg kell hagyni, az utóbbi napokban eleve késve érkezett. Karjait háta mögött összefonva felkészült a komótos, lassú sétára fel s alá a sütöde előtt, de az út túloldalán, s közben elképzelte Ilda kisasszonyt, ahogy párnás kezeivel édes tésztát gyúr, kémet kavar, habot ver.

A gázlámpák árnyéka mentén lépkedett, majd vissza, a bejárat vonaláig, s bizony már tíz lépést kellett tennie a hosszúra nyúlt árnyék mellett, amikor nyílt az ajtó, s fáradt, de vidám nők indultak édes illatokat árasztva hazafelé a sürvedésben.

A gusztusosan telt, szőke, pirospozsgás arcú nő hamar elköszönt társnőitől, kis komolyságot erőltetve magára átvágott az úton, de annak felénél már kapta is kezét szétnyíló ajkai elé. Jött, boldogan, nevetve, s nem sejtette, hogy Szindbád ma este le akarja törölni orcájáról ezt a mosolyt, s látni akarja őt rettegni. Hogy ne csupán ráhelyezze szelíden a felöltő karjára puha kezét, de kapaszkodjon belé a félelemtől, hogy rejtse szivarszagú keblére fürtös fejecskéjét, s úgy nézzen fel rá segítséget kérőn. Ilda kisasszony ugyanis, mint független, dolgozó nő túl önálló volt Szindbád számára, a legkevésbé sem szorult támogatásra, s így hősünknek esélye sem volt, hogy megmutassa bátor, mégis gyengéd, védelmező énjét. Úgy döntött hát, hogy vége a Duna-parti andalgásoknak, a kiskocsmai vacsoráknak – moziba fognak menni.

A napokban járt Pesten az amerikai színész, Harold Lloyd, akinek új filmjétől hangos a város. Állítólag többen is elájultak már az izgalomtól az utolsó tizenöt percben, amidőn a híres humorista mindenféle biztosítókötél és védőháló nélkül felmászik egy hatalmas épület tetejére. Ó, igen, ez a film meghozza majd a változást! S már látta is maga előtt, amint a mozi után ráteríti felöltőjét az izgalomtól reszkető nő hátára, s összebújva sietnek haza, a biztonságos legénylakásba…

A várakozás izgalma kellemesen bizsergette Szindbád mellkasát, s egyéb testtájait. Az első órában igyekezett átadni magát a burleszk nyújtotta örömöknek, bár meglepődve tapasztalta, hogy kis mignonja jobban érdeklődik a filmben felvillanó autócsodák és lenge női ruhák, mint a cselekmény iránt. Attól meg egyenesen meghökkent, hogy amikor Ildácska nem kapta kezét a szája elé, kis horkantással indította kacaját. Az elsőknél még óvatosan oldalra is pillantott, hogy valóban szíve hölgyéből szakadt-e ki e furcsa hang, aztán megadó mosollyal szemlélte a giraldi kalapos, teknőckeretes szemüvegű fiatalember kergetőzéseit New York utcáin. S megborzongott a gyönyörtől, amikor Harold a klinkertégla sorok közé illesztve magasított sarkú lakkcipőjének orrát, megindult felfelé az épület falán. Kezdődik hát.

A filmvásznon kavargó, toporgó, felfelé mutogató tömeg, a mozi nézőterén feszült várakozás: ebből a magasságból lezuhanni lábtörés, innen már sírig tartó nyomorult tengődés; amikor az egyik emeleti ablakból vigyázatlan munkások hirtelen kidugnak egy vastag deszkát, s lelökik vele az éppen akkor oda felkapaszkodó férfit – ah, ez maga lenne a halál! Egy ütemre hördül fel a közönség, majd megkönnyebbült sóhaj – Haroldnak utolsó pillanatban sikerül megkapaszkodnia egy lelógatott kötélben, s folytathatja a mászást. Egy, egyetlenegy ember volt, aki nem ijedt meg: Ilda kisasszony. A zuhanással egy időben óriásit horkantott, hatalmasat csapott Szindbád karjára, majd fejét hátravetve nevetett.

A színész mászott tehát tovább a kötélen, majd átkapaszkodott egy hatalmas toronyórára, de annak mutatói lekonyultak kezei alatt, s hirtelen számlapja is kifordult. Szindbád enyhe nyomást érzett a gyomorszája körül, s a füle is zúgni kezdett, majd hasogatni, amikor a kis mignon ráborult mellkasára, és fel-felsikítva ököllel ütögette a vállát. Minél magasabbra jutott a figura, Szindbád annál jobban szédült, ködön át látta, hogy Harold feljut a tetőig, de valami párkányon oda-vissza sazzézva minden pillanatban leeshet, s ő már zuhant is, szemei előtt elhomályosultak a képek, rongybabának érezte magát Ilda kisasszony rángató kezei alatt.

Sosem tudta meg, mi lett a film vége. Két markos jegyszedő kisegítette az előtérbe, ahol a párnás kezek vizes zsebkendővel törölgették amúgy is hideg verítékes, hamuszín homlokát. Majd Ilda kisasszony erős, védelmező karjaiba kapaszkodva sikerült kibotladoznia a mozi elé, és bágyadtan intett egy fiákernek. A halkan koppanó léptek és a lágy ringatás újra elzsongította érzékeit. Arra eszmélt, hogy a fiáker hirtelen megáll, s a csendben bántóan visszhangzik a patakopogás. Elköszönt, reszketve kiszállt, s a kapu felé támolygott. Háta mögött felcsendült a moziban oly gyakran hallott hang. Nem volt bátorsága visszafordulni, de mivel nem követte a horkantást nevetés, csak remélni merte, hogy a ló volt az…

A kép forrása: http://www.filmsite.org/safe.html

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése