Hiábavaló áldozat

Írta: M. Szlávik Tünde

– Egy kell. Ne kínlódjon. Egyetlen jól irányzott, nagy mozdulat, hogy azonnal elpusztuljon – úgy hajtogatta magában, mint egy megtanulandó verset.

A legélesebb, leghegyesebb kést választotta ki a konyhaasztal fiókjából. Szélesre tárta az ablakot, a kést a szúnyogháló egyik repedésén át kicsúsztatta a párkányra. Lépteket hallott. A kelleténél nagyobbat lökött a késen, ami rögtön lehullott az ablak alatti gazosba. Csúf fintort vágott, felkapott egy konyhakendőt, és az ablakpárkányra vágott vele.

– Darázs volt – mondta belépő anyjának. A kendőt visszadugta a gáztűzhely ajtajának fogójára, bezárta az ablakot. Közömbös arccal álldogált egy darabig, majd lassú léptekkel átment az étkezőbe. Onnan már futott. Ki az udvarra, végig a járdán, a ház előtti fenyőig. Megveregette az öreg óriás törzsét, aztán ellökte magát a fától.

A ház háta mögötti és a kerítés közötti méteres sáv tiltott övezet volt számára, még most, tízévesen sem engedték oda szülei, mert az előző lakók annyi törmeléket hordtak oda annak idején, hogy a mai napig rozsdás konzervdobozfedőt és üvegcserepeket szült a föld. Meg csalánt, árvát és vadat is. Gyöngyi lenézett szandálos lábára, és sóhajtva, elnyújtott, kaszáló léptekkel haladt a konyhaablak felé. Persze az ablak alatt nőttek a legmagasabbra, haragoszöld levelüket apró szőrtüskék szegélyezték. Oldalazva próbálta letaposni őket. Felnézett, majd a szúnyogháló repedése alatt a földet vizslatta, de sehol nem látta a kést. Csak a lába szára lett egyre vörösebb. Megnyálazta mutatóujját, bekente a legnagyobb hólyagokat. Ezen már csak az segítene, gondolta lehangoltan, ha a szomszéd tehene körbenyalná a lábait, de erre nem sok esély van. A teheneket a halaknál is jobban gyűlölte. Egyszer szedte össze a bátorságát, hogy megsimogasson egy kisbocit, mire az hálából leszarta a szandálját. Hetekig rajta mulattak az utcában.

Vissza kell mennie a konyhába, szerezni egy másik kést, míg apja haza nem ér.

Másodjára mellé szegődött a szerencse: anyja a fürdőszobában volt, testvérei a tévé előtt ültek – Az öreg bánya titka ment… Benyúlt a fiókba, és kihúzta az első kést. Hegyét lefelé fordítva, karját a combjával párhuzamosan tartva vitte, ahogy apjától tanulta. A kés fegyver, elsősorban arra nézve veszélyes, aki a kezében tartja. Nem hadonászunk vele, nem szegezzük előre, mert beleszalad valaki, nem tartjuk heggyel fölfelé menet közben, mert beleeshetünk, ha megbotlunk. Egy szabály az ezerből. Most a kert végi bodzabokrok felé igyekezett, ahová már korábban elgurította a kiszolgált favágó tőkét. Bebújt a sűrűbe, és majdnem elsírta magát, ahogy ránézett a késre. Egy lekerekített végű, recést sikerült szereznie, amit csak kenyérkenésre használtak. Most már mindegy. Apja szerint ha a Jóisten akarja, a kapanyél is elsül, hát majd imádkozni fog, hogy ezzel a késsel is sikerüljön a terve.

Motorzúgást hallott – ezer közül felismerné ezt a hangot. Rohant vissza az udvarra, testvéreit megelőzve nyitotta a kaput, így az ő nyakát veregette meg köszönetképpen a férfi. Rajongó tekintettel nézett csokoládébarnára sült apja után, aki széles mozdulattal kirúgta a motor támasztó lábacskáját, leállította a Babettát a műhely előtti széles betonplaccra, és diadalmas mosollyal leakasztotta a csomagtartóról a zöld szákot:

– Itt egy zsák ’mány! – sütötte el szokásos szóviccét, és magasra emelte a hálós haltartót. Testvérei csűrdöngölőt jártak, Gyöngyi részvéttel figyelte a halak néma haláltáncát.

Anyja a kerti csap alá tette a nagy piros vájdlingot, zubogva indult meg a víz.

– Most azt hiszik, megússzák – jött az újabb poén, és apja a szákból a vájdlingba öntötte a halakat. Gyöngyi beosont a konyhába, igyekezett nyugodtan viselkedni, fel ne hívja magára a figyelmet. Lassú mozdulatokkal a tenyerébe gyűrt egy nájlonzacskót.

A szobában felharsant az ismerős főcímzene, Gojko Mitić lovagolt a  naplementében. Testvérei versenyeztek a tévéig. A felnőttek a délelőtti kávé után néztek. A madárdalos udvaron egy-egy csobbanás ellenpontozta a méhek zsongító danáját – a halak helyezkedtek tülekedve a vájdlingban. Kárászok – gondolta Gyöngyi –, vagy keszegek. Soha nem fogom tudni megkülönböztetni őket. Már érződött a halszag az udvaron, amitől a kislánynak mindig felfordult a gyomra. De meg kell tennie, a dolog nem tűr halasztást.

Kimarkolt egy férfitenyérnyi halat az edényből, és nagy nehezen beletuszkolta a nedvesen tapadó zacskóba. Félig blúza alá rejtette a csomagot, s inalt a kert végére. Futás közben a zacskón keresztül érezte a hal hideg testét és rángatózását, ezért ahogy a bokrok közé ért, kirántotta a blúza alól, és messzire eltartotta magától.

Letérdelt a baltacsapások csíkozta favágótőke elé.

– A kés fokával kell ütni, a kopoltyúk közötti fejrészre – mormolta maga elé a leckét. – Aztán lepikkelyezem. Levágom a fejét, a hátára fordítom, végigvágom a hasát. Vigyázok, hogy ne sértsem meg a beleket. A farka felől benyúlok, a gerinc mellől egyben kihúzom a belsőségeket. Meg tudom csinálni. Meg tudom csinálni! – mondta éppoly kétségbeesett határozottsággal, mint ahogy két hete bevallotta az apjának, hogy nem képes megpucolni a halat, nem áll rá a keze, akárhogyan is próbálja, nem megy, utálja még a szagát is. Mivel apja nem válaszolt, egyre jobban belelovalta magát a tiltakozásba, végül tőle szokatlan szemtelenséggel azt találta mondani, hogy aki eszi, az pucolja, mire kapott egy hatalmas pofont, és bezavarták a konyhába mosogatni. Maga is érezte, hogy ezt nem kellett volna, ezért meg sem várta anyja szelíd unszolását, magától ment bocsánatot kérni. Apja a szokásos nem leszel te jó semmire legyintéssel adta meg a feloldozást.

– Egy nagy ütés kell – mondta immár félhangosan. A hal még a zacskóban hányta-vetette magát, alig tudta leszorítani a tőkére. Jobbjában tartotta a műanyag nyelű kést. Talán nem ártana, ha nehezebb lenne, de majd megpróbál nagyon nagyot ütni.

– Az imádság – jutott eszébe. De nem tudta, hogyan kell, nem voltak templomba járók. Csak egyet ismert, azt kezdte hadarni, hátha segít: – Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem… Talán össze kellene kulcsolni a kezét is, de a hallal ez nehezen menne.

Az ámen után a zacskóval együtt a hasára fordította a fuldokló halat. A recés pengénél fogva megmarkolta a kést, és minden erejét megfeszítve rávágott a hal fejére. A kés visszarúgott a kemény koponyáról. Fordított egyet a halon, és újra ütött. Mintha fogkefével kocogtatta volna. A harmadik ütésnél az állat megcsúszott baljában, és az ütés a szemet érte, ami szétfreccsent a zacskó belsejében. Gyöngyi az undortól olyan váratlanul hányta el magát, hogy alig tudott áthajolni a tőkén.

Arrébb húzta a fát, a zacskó szélére rátett egy törött tégladarabot, hogy a hal le ne essen, míg szétnéz valami nehezebb, keményebb után. De csak egy rozsdás bicikliláncot és reves fadarabokat talált. Szeme visszatévedt a fél téglára. Összpontosított, és ütött.

Várt egy darabig. A hal nem mozdult. Lefejtette róla a szakadt zacskót. Hosszú percekbe telt, míg az alkalmatlan szerszámmal lenyiszatolta a jószág fejét. A kezét jobban vitte a kés, itt is, ott is sikerült belevágnia. Mikor végre sikerült, persze mindkét darab lesett a tőkéről. Vizet is kellett volna hozni, gondolta, de már késő volt, amúgy is igyekeznie kell, mindjárt keresni fogják. A has felmetszése sem ment sokkal könnyebben. A nyomorgatástól a belek kiszakadtak, belül mocskos volt, kívül fűszálak és avardarabok tapadtak hozzá. Bodzaleveleket tépett, azzal próbálta megtisztítani a testet. Eszébe jutott a zsebkendője, ma reggel a kék szegélyű nefelejcsest kapta édesanyjától, azt nagyon szerette. Nagyjából megtisztogatta a kezét, hogy rövidnadrágja zsebébe tudjon nyúlni. Először kívül, majd belül csuruszkolta meg a textillel az összetrancsírozott haltestet. Sarkával kis árkot vájt a puha földbe, belerugdalta a fejet, a belsőségeket a zacskóval fogta meg, majd kis lemondó sóhajjal a zsebkendőjét is melléjük dobta. Avaros földet tolt a gödörre a talpával.

A kertkapu mellett talált egy szép lapulevelet, arra fektette a halat. Így egészen tűrhetően festett. Két kézzel vitte a csomagot, mint egy áldozati ajándékot. A kést a lapu alá rejtette.

Sebesen lépkedett, ahogy közeledett a ház felé, egyre boldogabb lett. Sikerült! Az apja végre büszke lehet rá is.

Egyszerre értek a konyhaajtóhoz.

– Te meg hogy nézel ki? – kérdezték szülei. Végignézett magán: keze véres, halmocskos, blúza, nadrágja halpikkelyes.

– Meg tudtam csinálni – nyújtotta át apjának a lapucsomagot. A férfi homlokát ráncolva forgatta a piszkos húsdarabot.

– Egy jobb szerszámmal szebb lett volna – mutatta a kenyérkenőt a kislány.

– Hogy tartod azt a kést? – mordult rá apja, majd a csap alatt tisztára mosta a halat. – Mondtam már, nem kell csinálnod – szólt szelídebben, lánya megfagyott arcára pillantva. Kézháttal megsimította a csapzott fürtöket: – Menj be, mosakodj meg, kösd be a kezedet. Majd én megpucolom a többit.

Ólomnehéz lábait lassan emelve kezet, arcot mosott. A szobába ment, leült a tévé előtti szőnyegre. Míg anyja puha fehér gézzel bekötötte ujjait, üveges tekintettel bámulta a bölény nélkül maradt, szomorú indiánokat, akiknek áldozati ajándékát nem fogadták el az istenek.

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése