Hiábavaló áldozat

Írta: M. Szlávik Tünde

– Egy kell. Ne kínlódjon. Egyetlen jól irányzott, nagy mozdulat, hogy azonnal elpusztuljon – úgy hajtogatta magában, mint egy megtanulandó verset.

A legélesebb, leghegyesebb kést választotta ki a konyhaasztal fiókjából. Szélesre tárta az ablakot, a kést a szúnyogháló egyik repedésén át kicsúsztatta a párkányra. Lépteket hallott. A kelleténél nagyobbat lökött a késen, ami rögtön lehullott az ablak alatti gazosba. Csúf fintort vágott, felkapott egy konyhakendőt, és az ablakpárkányra vágott vele.

– Darázs volt – mondta belépő anyjának. A kendőt visszadugta a gáztűzhely ajtajának fogójára, bezárta az ablakot. Közömbös arccal álldogált egy darabig, majd lassú léptekkel átment az étkezőbe. Onnan már futott. Ki az udvarra, végig a járdán, a ház előtti fenyőig. Megveregette az öreg óriás törzsét, aztán ellökte magát a fától.

A ház háta mögötti és a kerítés közötti méteres sáv tiltott övezet volt számára, még most, tízévesen sem engedték oda szülei, mert az előző lakók annyi törmeléket hordtak oda annak idején, hogy a mai napig rozsdás konzervdobozfedőt és üvegcserepeket szült a föld. Meg csalánt, árvát és vadat is. Gyöngyi lenézett szandálos lábára, és sóhajtva, elnyújtott, kaszáló léptekkel haladt a konyhaablak felé. Persze az ablak alatt nőttek a legmagasabbra, haragoszöld levelüket apró szőrtüskék szegélyezték. Oldalazva próbálta letaposni őket. Felnézett, majd a szúnyogháló repedése alatt a földet vizslatta, de sehol nem látta a kést. Csak a lába szára lett egyre vörösebb. Megnyálazta mutatóujját, bekente a legnagyobb hólyagokat. Ezen már csak az segítene, gondolta lehangoltan, ha a szomszéd tehene körbenyalná a lábait, de erre nem sok esély van. A teheneket a halaknál is jobban gyűlölte. Egyszer szedte össze a bátorságát, hogy megsimogasson egy kisbocit, mire az hálából leszarta a szandálját. Hetekig rajta mulattak az utcában.

Vissza kell mennie a konyhába, szerezni egy másik kést, míg apja haza nem ér.

Másodjára mellé szegődött a szerencse: anyja a fürdőszobában volt, testvérei a tévé előtt ültek – Az öreg bánya titka ment… Benyúlt a fiókba, és kihúzta az első kést. Hegyét lefelé fordítva, karját a combjával párhuzamosan tartva vitte, ahogy apjától tanulta. A kés fegyver, elsősorban arra nézve veszélyes, aki a kezében tartja. Nem hadonászunk vele, nem szegezzük előre, mert beleszalad valaki, nem tartjuk heggyel fölfelé menet közben, mert beleeshetünk, ha megbotlunk. Egy szabály az ezerből. Most a kert végi bodzabokrok felé igyekezett, ahová már korábban elgurította a kiszolgált favágó tőkét. Bebújt a sűrűbe, és majdnem elsírta magát, ahogy ránézett a késre. Egy lekerekített végű, recést sikerült szereznie, amit csak kenyérkenésre használtak. Most már mindegy. Apja szerint ha a Jóisten akarja, a kapanyél is elsül, hát majd imádkozni fog, hogy ezzel a késsel is sikerüljön a terve.

Motorzúgást hallott – ezer közül felismerné ezt a hangot. Rohant vissza az udvarra, testvéreit megelőzve nyitotta a kaput, így az ő nyakát veregette meg köszönetképpen a férfi. Rajongó tekintettel nézett csokoládébarnára sült apja után, aki széles mozdulattal kirúgta a motor támasztó lábacskáját, leállította a Babettát a műhely előtti széles betonplaccra, és diadalmas mosollyal leakasztotta a csomagtartóról a zöld szákot:

– Itt egy zsák ’mány! – sütötte el szokásos szóviccét, és magasra emelte a hálós haltartót. Testvérei csűrdöngölőt jártak, Gyöngyi részvéttel figyelte a halak néma haláltáncát.

Anyja a kerti csap alá tette a nagy piros vájdlingot, zubogva indult meg a víz.

– Most azt hiszik, megússzák – jött az újabb poén, és apja a szákból a vájdlingba öntötte a halakat. Gyöngyi beosont a konyhába, igyekezett nyugodtan viselkedni, fel ne hívja magára a figyelmet. Lassú mozdulatokkal a tenyerébe gyűrt egy nájlonzacskót.

A szobában felharsant az ismerős főcímzene, Gojko Mitić lovagolt a  naplementében. Testvérei versenyeztek a tévéig. A felnőttek a délelőtti kávé után néztek. A madárdalos udvaron egy-egy csobbanás ellenpontozta a méhek zsongító danáját – a halak helyezkedtek tülekedve a vájdlingban. Kárászok – gondolta Gyöngyi –, vagy keszegek. Soha nem fogom tudni megkülönböztetni őket. Már érződött a halszag az udvaron, amitől a kislánynak mindig felfordult a gyomra. De meg kell tennie, a dolog nem tűr halasztást.

Kimarkolt egy férfitenyérnyi halat az edényből, és nagy nehezen beletuszkolta a nedvesen tapadó zacskóba. Félig blúza alá rejtette a csomagot, s inalt a kert végére. Futás közben a zacskón keresztül érezte a hal hideg testét és rángatózását, ezért ahogy a bokrok közé ért, kirántotta a blúza alól, és messzire eltartotta magától.

Letérdelt a baltacsapások csíkozta favágótőke elé.

– A kés fokával kell ütni, a kopoltyúk közötti fejrészre – mormolta maga elé a leckét. – Aztán lepikkelyezem. Levágom a fejét, a hátára fordítom, végigvágom a hasát. Vigyázok, hogy ne sértsem meg a beleket. A farka felől benyúlok, a gerinc mellől egyben kihúzom a belsőségeket. Meg tudom csinálni. Meg tudom csinálni! – mondta éppoly kétségbeesett határozottsággal, mint ahogy két hete bevallotta az apjának, hogy nem képes megpucolni a halat, nem áll rá a keze, akárhogyan is próbálja, nem megy, utálja még a szagát is. Mivel apja nem válaszolt, egyre jobban belelovalta magát a tiltakozásba, végül tőle szokatlan szemtelenséggel azt találta mondani, hogy aki eszi, az pucolja, mire kapott egy hatalmas pofont, és bezavarták a konyhába mosogatni. Maga is érezte, hogy ezt nem kellett volna, ezért meg sem várta anyja szelíd unszolását, magától ment bocsánatot kérni. Apja a szokásos nem leszel te jó semmire legyintéssel adta meg a feloldozást.

– Egy nagy ütés kell – mondta immár félhangosan. A hal még a zacskóban hányta-vetette magát, alig tudta leszorítani a tőkére. Jobbjában tartotta a műanyag nyelű kést. Talán nem ártana, ha nehezebb lenne, de majd megpróbál nagyon nagyot ütni.

– Az imádság – jutott eszébe. De nem tudta, hogyan kell, nem voltak templomba járók. Csak egyet ismert, azt kezdte hadarni, hátha segít: – Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem… Talán össze kellene kulcsolni a kezét is, de a hallal ez nehezen menne.

Az ámen után a zacskóval együtt a hasára fordította a fuldokló halat. A recés pengénél fogva megmarkolta a kést, és minden erejét megfeszítve rávágott a hal fejére. A kés visszarúgott a kemény koponyáról. Fordított egyet a halon, és újra ütött. Mintha fogkefével kocogtatta volna. A harmadik ütésnél az állat megcsúszott baljában, és az ütés a szemet érte, ami szétfreccsent a zacskó belsejében. Gyöngyi az undortól olyan váratlanul hányta el magát, hogy alig tudott áthajolni a tőkén.

Arrébb húzta a fát, a zacskó szélére rátett egy törött tégladarabot, hogy a hal le ne essen, míg szétnéz valami nehezebb, keményebb után. De csak egy rozsdás bicikliláncot és reves fadarabokat talált. Szeme visszatévedt a fél téglára. Összpontosított, és ütött.

Várt egy darabig. A hal nem mozdult. Lefejtette róla a szakadt zacskót. Hosszú percekbe telt, míg az alkalmatlan szerszámmal lenyiszatolta a jószág fejét. A kezét jobban vitte a kés, itt is, ott is sikerült belevágnia. Mikor végre sikerült, persze mindkét darab lesett a tőkéről. Vizet is kellett volna hozni, gondolta, de már késő volt, amúgy is igyekeznie kell, mindjárt keresni fogják. A has felmetszése sem ment sokkal könnyebben. A nyomorgatástól a belek kiszakadtak, belül mocskos volt, kívül fűszálak és avardarabok tapadtak hozzá. Bodzaleveleket tépett, azzal próbálta megtisztítani a testet. Eszébe jutott a zsebkendője, ma reggel a kék szegélyű nefelejcsest kapta édesanyjától, azt nagyon szerette. Nagyjából megtisztogatta a kezét, hogy rövidnadrágja zsebébe tudjon nyúlni. Először kívül, majd belül csuruszkolta meg a textillel az összetrancsírozott haltestet. Sarkával kis árkot vájt a puha földbe, belerugdalta a fejet, a belsőségeket a zacskóval fogta meg, majd kis lemondó sóhajjal a zsebkendőjét is melléjük dobta. Avaros földet tolt a gödörre a talpával.

A kertkapu mellett talált egy szép lapulevelet, arra fektette a halat. Így egészen tűrhetően festett. Két kézzel vitte a csomagot, mint egy áldozati ajándékot. A kést a lapu alá rejtette.

Sebesen lépkedett, ahogy közeledett a ház felé, egyre boldogabb lett. Sikerült! Az apja végre büszke lehet rá is.

Egyszerre értek a konyhaajtóhoz.

– Te meg hogy nézel ki? – kérdezték szülei. Végignézett magán: keze véres, halmocskos, blúza, nadrágja halpikkelyes.

– Meg tudtam csinálni – nyújtotta át apjának a lapucsomagot. A férfi homlokát ráncolva forgatta a piszkos húsdarabot.

– Egy jobb szerszámmal szebb lett volna – mutatta a kenyérkenőt a kislány.

– Hogy tartod azt a kést? – mordult rá apja, majd a csap alatt tisztára mosta a halat. – Mondtam már, nem kell csinálnod – szólt szelídebben, lánya megfagyott arcára pillantva. Kézháttal megsimította a csapzott fürtöket: – Menj be, mosakodj meg, kösd be a kezedet. Majd én megpucolom a többit.

Ólomnehéz lábait lassan emelve kezet, arcot mosott. A szobába ment, leült a tévé előtti szőnyegre. Míg anyja puha fehér gézzel bekötötte ujjait, üveges tekintettel bámulta a bölény nélkül maradt, szomorú indiánokat, akiknek áldozati ajándékát nem fogadták el az istenek.

Pár perc próza
M. Szlávik Tünde rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése