Nem addig van az…

Írta: M. Szlávik Tünde

Lant Erna sokféle háztartási bölcsességet ismert: a takarításnak csupán a hiánya látványos, a vizes törülköző férfikéz érintése után  laza kupacba ugrik össze, mely folyamatot a fürdőszobaajtó bezárása indítja be, hiszen mindenki kiteríti maga után; csak a különösen fontos vendégnek készülő süteménynek lesz kozmás az alja, az elveszett zoknik gazdátlan műanyag doboztető formájában reinkarnálódnak – bár az utóbbi években zavar támadt az univerzumban, mert még a mindennapos használatban lévő dobozok teteje is elveszett, ellenben a főzésmentes napokon is termett hagymahéj a kuka MELLETT.

Erna tudta, hogy bármelyik kifakult, agyonmosott sötét ruhadarab csodákra képes, ha véletlenül a fehér ingekkel keringőzhet a mosógépben – aktivizálja utolsó színmolekuláit, megmutatja, ki a menyét a tyúkólban, eszét veszti, mint hím hal, ha ikrát lát. Megfigyelte, hogy a világos ruhák magukba olvasztják a papír zsebkendőt, ami a sötétek közül csak és csak arra tapad, amelyiknek az anyaga a ruhakefe első érintésére azonnal bolyhosodni kezd.

Lant Erna soha nem hitte el, ha egy férfi azt állította, mindent kipakolt a zsebeiből, mielőtt a szennyestartóba dobta volna a nadrágot. Gyanakvóan méregette a farmereket, nem értette, a férfiak miért nem képesek elválasztani az ocsút a búzától, azaz miért nem dobják ki a használt zsebkendőt a jók mellől, ez valami gyerekkorból visszamaradt izé, nem megy az elengedés, ez is egy rész belőlük, mert a lustaság, mint tudjuk, kizárt… Egy idő után kitapasztalta, ki hol tárolja a veszélyes anyagot: az elülsők a szöszölődős zsepik, a farzsebek – a bankkártya előtti korszakban – a nagyobb címletű papírpénzek, összehajtogatott számlák lelőhelye volt. Utálta a zseben-zseb halásznadrágokat. Ezeken gomb, tépő- és villámzár is védte a férfikincseket, és annyi volt belőlük, hogy tulajdonosuk megőrült, mint mókus az odvas fán, és minden lyukba rejtett valami mogyorót. S miután egy férfi becuccol egy kényelmes nadrágba, nincs az az isten, aki le tudja imádkozni róla: nem kell kimosni, egy hete se hordom, nem koszos, de nem látszik, terepszínű, nem adom. Ha mégis hajlandó kibújni belőle a délutáni kajakóma idejére, fél óráig tart, mire minden titokra fény derül. Ha… A minap csak egy kis kávé utáni pilledésnyi idő volt a fontos kémtevékenységre, mert mire minden zár feltárult, már hallatszott is a padlószaggató düb-düb – ébredés után Lant Andor mindig kicsit erősebben lépett a sarkára –, mire Erna bevágta a nadrágot a gépbe, s már csapta is a tetőt, tekerte a gombot, működésbe lépett a vízszivattyú – győzelem. Bár Andor nem tudta mire vélni Erna csapzott haját és diadalittas arckifejezését, Erna meg nem adta fel magát. Így történt, hogy a gondos háziasszony a pénzmosás bűnébe esett. Először csak egy-két gyanús koppanás hallatszott a fürdőszobából, majd a centrifugázások alatt határozottan csilingelt a mosógép dobja. Végül egy fém kétszázast és két darab százast tett le a konyhaasztalra, mondván, ma legalább pénzért mostam. Kell ott még lenni, ahol ez volt, nézett rá Andor a legnagyobb nyugalommal: hatszáz forint volt a kis órazsebben. Ott, ahová az elmúlt 20 évben soha, de soha nem tett még semmit, és ezt sem tudja, miért nem rakta egyből a pénztárcájába.

Míg Erna teregetés közben végig tapogatta az összes vizes holmit, az egyszeri ember járt a fejében, aki kimentette a fuldokló skót kisfiút, mire az apa túlkiabálta az ünneplő tömeget, hogy nem addig van az, a gyereken sapka is volt… Az hova lett?

A hiányzó kétszázas végül egy szingli zokni belsejéből került elő…

Szerző: 2018. 09. 30.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló