Kormos alma, perzselt búzavirág…

Tisztelgés Krúdy Gyula emléke előtt

Írta: M. Szlávik Tünde

Kedves Édesanyám!
Mire levelem kézhez veszi, én már messze járok. Hogy vasúton vagy ökrösfogaton, keletnek vagy délnek-é, még magam sem tudom. Ha Isten segít, s visszafizethetem a kis kapcsos könyvből kölcsönvett, jobb időkre tartogatott koronákat, a postautalvány majd hírt ad lakhelyem felől.

Nekem e városban tovább maradásom nincsen. A rossz nyelvek ragacsos pókhálójából csak egy úrinő szégyenbe hozásával szabadulhatnék, ki nekem soha bajt nem okozott. S ha mégis erre vetemednék, ugyan ki adna hitelt egy szegény virágárus lány szavának?

Édesapám haragját megértem: a szófia beszédet hallván sietett haza, s nem mérte szűken ütéseit. Az atya kötelessége híven őrködni lánya erénye felett, s mivel szemében cédává aljasított a hazug pletyka, helyesnek vélte dühét rajtam kitölteni. De hogy Kedvesanyám is úgy hitt a hazug praktikáknak, hogy engem szólnom sem engedett, az jobban fájt a test sebeinél. Vacsoránál kettőre terített, kedves ételem a kutyának lökte, undorral fordult el tőlem, mintha keléses lennék, s akkor se szánt, mikor Apám vérembe fagyva ott hagyott. Egyetlen csókért…

Az első pofont Kokas Gyuri adta, kinek én száz bűnét megbocsátám már. A téren át közelgett, mikor azt a csókot kaptam. Éppen elcsilingelt a villamos, s már ott is termett a halsütő bódé mellett, de mivel az úrral kikezdeni nem mert, sőt hátrahőkölt annak gunyorosan felvont szemöldökétől, csak akkor ugrott arcomnak, mikor összezavarodva magamra maradtam. Virágaimat is mind széttaposta.

„Az arc a lélek tükre. Aki az arcot megüti, a lelket üti meg” – harmadikosformák lehettünk, mikor a tanító úr ezt a példázatot az osztállyal leíratta. Kokas Gyurival még külön is, százszor, hogy el ne feledje. Mégis, mégis elfeledte…

Akkoriban én úgy képzeltem, amint a Jóisten mindenkit a maga képére, de különböző fizimiskával teremtett, úgy mindenkinek más a lélektükre is. Valóságos, kézzelfogható daraboknak gondoltam ezeket: a lenszőke, szépséges Erzsók lelkét búzavirág koszorú kerüli, az almaarcú Katié kerek, piros szattyánbőr, a tanító úré acélkeretes, a Kokas Gyurié meg fekete, mint a bekormozott ablaküveg, amin által az ember a napfogyatkozást csudálja.

Sosem láttam a magam tükre keretét, csak hogy Gyuri összetörte, gondolom, hogy árvalányhaj lehetett és kék nefelejcsek, mint mit a járókelők talpa piszkolt. Szegény virágaim… S barátnéim, kikkel apró lánykorunktól fogadalmakat tettünk egymásnak örök barátságról, belekaroltak Kokas Gyuriba kétfelől, s megvető arccal vonultak el az árkádok alatt. Kormos alma, perzselt búzavirág…

Mindez egy csókért… Egy csókért, aminek címzettje pár lépésnyire, a templomnál állt szigorú anyjával, s két zord nagynénivel. Az úr hozzám lépett, tálcámba pénzt dobván elvett egy csokornyi virágot, elnézésemet, majd percre kezemet kérte. A nefelejcset felmutatva emelte ujjaim ajkához, s oly tüzet lehelt rám, miközben tekintetét le sem vette a szép hölgyről, hogy szemvillanás alatt kigyúlt a testem. De én csak papíros voltam, amire üzenetet róttak, házfal, suhancok felfestette szívvel, patak, melynek hullámaira csónakocskát bíznak! Nekem ez úrhoz sosem volt közöm. Mégis, mégis, ez a csók indít engem útnak.

Veszni indult, vesszen hát egészen: Anyám életét én élni nem fogom. Reggel szidalmak, este nagy verések – Kokas Gyuri mellett ez vár rám, tudom. Szelíd tükröm összezúzta, másat építek. Kerete dac lesz és csupa láng. Láng, mely abból a perzselő csókból született. Szívem azóta úgy ver, mint magányos, bolond cimbalom. Megsejtettem, mi a szerelem, s addig futok, míg meg nem foghatom. Kell, hogy várjon rám valaki az ég alatt, ha kell, a Napig elmegyek. S mint nem minden folyó éri el a tengert, lehet, hogy ebben én is elveszek, de nem bánom, tudnom kell egészen, milyen, ha szerelmem borul össze vélem.

Kedves Édesanyám! Köszönöm, hogy nekem életet adott, s kérem, ne átkozzon sem engem, sem Szindbád urat, ki csókjával engem útnak indított!

Öleli szerető lánya: Anna

A kép forrása: Nyíregyháza régi képeslapokon

Szerző: 2020. 10. 21.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése