Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kormos alma, perzselt búzavirág…
Tisztelgés Krúdy Gyula emléke előtt
Írta: M. Szlávik Tünde
Kedves Édesanyám!
Mire levelem kézhez veszi, én már messze járok. Hogy vasúton vagy ökrösfogaton, keletnek vagy délnek-é, még magam sem tudom. Ha Isten segít, s visszafizethetem a kis kapcsos könyvből kölcsönvett, jobb időkre tartogatott koronákat, a postautalvány majd hírt ad lakhelyem felől.
Nekem e városban tovább maradásom nincsen. A rossz nyelvek ragacsos pókhálójából csak egy úrinő szégyenbe hozásával szabadulhatnék, ki nekem soha bajt nem okozott. S ha mégis erre vetemednék, ugyan ki adna hitelt egy szegény virágárus lány szavának?
Édesapám haragját megértem: a szófia beszédet hallván sietett haza, s nem mérte szűken ütéseit. Az atya kötelessége híven őrködni lánya erénye felett, s mivel szemében cédává aljasított a hazug pletyka, helyesnek vélte dühét rajtam kitölteni. De hogy Kedvesanyám is úgy hitt a hazug praktikáknak, hogy engem szólnom sem engedett, az jobban fájt a test sebeinél. Vacsoránál kettőre terített, kedves ételem a kutyának lökte, undorral fordult el tőlem, mintha keléses lennék, s akkor se szánt, mikor Apám vérembe fagyva ott hagyott. Egyetlen csókért…
Az első pofont Kokas Gyuri adta, kinek én száz bűnét megbocsátám már. A téren át közelgett, mikor azt a csókot kaptam. Éppen elcsilingelt a villamos, s már ott is termett a halsütő bódé mellett, de mivel az úrral kikezdeni nem mert, sőt hátrahőkölt annak gunyorosan felvont szemöldökétől, csak akkor ugrott arcomnak, mikor összezavarodva magamra maradtam. Virágaimat is mind széttaposta.
„Az arc a lélek tükre. Aki az arcot megüti, a lelket üti meg” – harmadikosformák lehettünk, mikor a tanító úr ezt a példázatot az osztállyal leíratta. Kokas Gyurival még külön is, százszor, hogy el ne feledje. Mégis, mégis elfeledte…
Akkoriban én úgy képzeltem, amint a Jóisten mindenkit a maga képére, de különböző fizimiskával teremtett, úgy mindenkinek más a lélektükre is. Valóságos, kézzelfogható daraboknak gondoltam ezeket: a lenszőke, szépséges Erzsók lelkét búzavirág koszorú kerüli, az almaarcú Katié kerek, piros szattyánbőr, a tanító úré acélkeretes, a Kokas Gyurié meg fekete, mint a bekormozott ablaküveg, amin által az ember a napfogyatkozást csudálja.
Sosem láttam a magam tükre keretét, csak hogy Gyuri összetörte, gondolom, hogy árvalányhaj lehetett és kék nefelejcsek, mint mit a járókelők talpa piszkolt. Szegény virágaim… S barátnéim, kikkel apró lánykorunktól fogadalmakat tettünk egymásnak örök barátságról, belekaroltak Kokas Gyuriba kétfelől, s megvető arccal vonultak el az árkádok alatt. Kormos alma, perzselt búzavirág…
Mindez egy csókért… Egy csókért, aminek címzettje pár lépésnyire, a templomnál állt szigorú anyjával, s két zord nagynénivel. Az úr hozzám lépett, tálcámba pénzt dobván elvett egy csokornyi virágot, elnézésemet, majd percre kezemet kérte. A nefelejcset felmutatva emelte ujjaim ajkához, s oly tüzet lehelt rám, miközben tekintetét le sem vette a szép hölgyről, hogy szemvillanás alatt kigyúlt a testem. De én csak papíros voltam, amire üzenetet róttak, házfal, suhancok felfestette szívvel, patak, melynek hullámaira csónakocskát bíznak! Nekem ez úrhoz sosem volt közöm. Mégis, mégis, ez a csók indít engem útnak.
Veszni indult, vesszen hát egészen: Anyám életét én élni nem fogom. Reggel szidalmak, este nagy verések – Kokas Gyuri mellett ez vár rám, tudom. Szelíd tükröm összezúzta, másat építek. Kerete dac lesz és csupa láng. Láng, mely abból a perzselő csókból született. Szívem azóta úgy ver, mint magányos, bolond cimbalom. Megsejtettem, mi a szerelem, s addig futok, míg meg nem foghatom. Kell, hogy várjon rám valaki az ég alatt, ha kell, a Napig elmegyek. S mint nem minden folyó éri el a tengert, lehet, hogy ebben én is elveszek, de nem bánom, tudnom kell egészen, milyen, ha szerelmem borul össze vélem.
Kedves Édesanyám! Köszönöm, hogy nekem életet adott, s kérem, ne átkozzon sem engem, sem Szindbád urat, ki csókjával engem útnak indított!
Öleli szerető lánya: Anna
A kép forrása: Nyíregyháza régi képeslapokon
Hasonló
Pörköltszagú piperkőcök
Az utolsó rendelés
Szerencsés csillagzat alatt
Kis papír, ha jó
Virágoskert az én telkem
Mint aki végtelenül messzir...
Hiábavaló áldozat
Csillagszemű csikóim
Esetem a balesetin
Szindbád, a védelmező
Nem addig van az…
Az én hősöm
Egy lélekkel lépteim előtt
Ikarosz a tuja tetején
Ha majd elvirít a gyöngyvir...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése