Szerencsés csillagzat alatt

Írta: M. Szlávik Tünde

Leskó Lambert fotója

Éjszakai pikniket terveztünk, vagy legalábbis egy kis boldogsághormonnal töltekezést – maradt még az ukrán töltött rolettiből, az ég áldja a KGST-piacot –, de a nagy meleg elvette mindenki étvágyát, így aztán csak magunkat vonszoltuk ki az augusztusi csillaglesre. Leterítettük a két legnagyobb plédet a fűre, egymás mellé,  kis átfedéssel, hogy a középsőnek, vagyis nekem puhább legyen a fekhely. A biztonság kedvéért a tetejébe kanyarítottam egy vastag gyerekpaplant, mert élni tudni kell.

A kerti flóra szerencsére jócskán belombosodott, így a földön fekve a déli utca lámpájának fényét eltakarja az érdeslevelű gyöngyvirágcserje, az északi pilács meg csak akkor bújik ki az eperfa ágai közül, ha abba belekap a szél. Ám most szunnyad a szellő.

Szunnyadhatna a hőség is, de nehezen adja meg magát; hiába vágyunk rá, enyhet még e kései óra sem ad. Helyette kapunk szúnyogokat – kasztanyettaként csapódnak össze a tenyerek, a fiúk előzékenyen egymás combjáról, karjáról is csapkodják a vérszívókat, persze rajtam átnyúlva, így nekem is jut a jóból. – Mi ez a pamacs a válladon? – kérdi tőlem Bence, mire Misa jajgat valamit a hónaljszőrzetéről, ettől egy pillanatra mind megdermedünk, majd ide-oda fetrengve fulladozunk a nevetéstől.

Boldog vagyok. Pedig sikerül mindig éppen az ellenkező irányba fordítanom a fejemet, mint ahol feltűnnek a sebes éji vándorok, így esélyem sincs kívánni. Mivel még előtte vagyok, elárulhatom, hogy szerencsét, sikeres vizsgákat akarok majd kérni az égiektől. Nehéz évünk lesz, érettségi, államvizsga vár a srácokra, és akkor a kicsit távolabbi rokonságra még nem is gondoltam. Gyermekeim elemükben vannak, kioktatnak a periférikus látásról, sorra szerzik a találatokat, fej fej mellett haladnak, én meg csak a menetrend szerinti repülőgépek menetfényeit, meg a műholdakat csodálhatom. De nem, nem árulom el, kinek kívánok először, nincs különbségtétel, egyformán fontos mindkettőjük sikere.

A nappali negyven fok megölte az illatokat, csak a nyári táborozásra a tuja alá kiköltöztetett, este megfürdetett cserepesek felől jön némi tétova nedves föld-, és a Balatont az előző héten megjárt plédekből érződik a jellegzetes meleg porszag. A két spártai persze nem kíván semmit, egy kicsit unják is már sikereiket, kapóra jön a szomszédból rendre átszökő cirmos, aki nem tudja mire vélni, hogy ekkora a tumultus a bokor alján, de örömmel telepedik le a pléd szélére, és hanyatt vetve magát tűri a dögönyözést. Mi tűri: dorombolása elnyomja a fölöttünk haladó gép sugárhajtású motorjának hangját.

Talán öregszem, talán a kései hormonok játéka, de mostanában folyton könnybe lábad a szemem. Ezúttal az örömtől: szerencsés csillagzat alatt születtem, most minden olyan békés, van kertem, ahol nyugodtan szemlélődhetek, térdeimen tartva a Göncölszekér kerekeit. És valamit csak jól csinálhattam, hogy a két felnőtt fiamnak még mindig jó móka eledelül szolgálni a szúnyoghadnak, csak hogy elkaphassak végre én is egy hullócsillagot.

Vége a sportközvetítésnek, utolsó versenyzőként férjem is csatlakozik, rendezzük sorainkat, hogy neki is jusson hely. Kicsit lelóg, vagyis a feje belóg a bokor alá, de csöppet sem zavarja. Csöndesen beszélgetünk, ugratjuk egymást, aztán csak fekszünk, váll váll mellett, mi négyen, lassan már jobban látjuk a végtelent, mint a szomszédunkat, amikor a platán és az eperfa közötti nyiladékot keresztben kettéhasítja a holtában még utoljára felizzó fénysugár. Egyszerre mutatunk egy irányba, ott, nyögjük, kiáltjuk, sóhajtjuk egyidőben, majd szavak nélkül összeszedelőzködünk, s bevonulunk a lakásba.

Csak odabent jut eszembe, hogy elfelejtettem kívánni. De minek is, hiszen már mindent megkaptam.

Illusztráció: Galaxisunk látható része a déli égbolton a nyírmadai legelőről fotózva

Szerző: 2019. 08. 13.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló