Süvegesné Sarlay Zsuzsanna

Polgármester

Novaijidrány

Abaúj egyik meghatározó településén már a harmadik választási ciklusban tölti be a polgármesteri funkciót. Az elmúlt tizenkét évben rengeteg energiát fektetett a pályázati lehetőségek kihasználásba, aminek látványos fejlődés lett az eredménye. A rengeteg munkát egy időben az egészsége is megsínylette, nagy szívműtéten esett át. Ma már a régi elánnal végzi Novajidrány élhetőbbé, biztonságosabbá tételének feladatait.         

Süvegesné Sarlay Zsuzsanna az egészségügyből került a közigazgatásba. A helyi közösségi-politikai munkába 2002-ben képviselőként csöppent bele, négy év múlva elindult a polgármester választáson, ahol megkapta a bizalmat. A polgárok látták a tenni akarását és tősgyökeres helybeliként hitelesnek ítélték a poszt betöltésére. Szavazói nem csalódhattak, hiszen számtalan beruházás történt Novajidrányon az utóbbi három ciklusban.

Zsuzsa 1961 szeptember 8-án született és helyben végezte az általános iskolát, majd a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnáziumban érettségizett. Ezután a B.-A.-Z.  Megyei Kórház Perinatalis Intenzív Centrumában állt munkába és megszerezte az általános ápoló-asszisztens, valamint a csecsemő- és gyermekápolónői végzettséget a Ferenczi Sándor Egészségügyi  Szakközépiskolában.

Házasságából két gyermek, 1983-ban Attila és 1985-ban Zsolt született, 1988-ban pedig a szikszói II. Rákóczi Ferenc kórház szülészetének újszülött osztályán helyezkedett el. Elvégezte a szülésznői- és felsőszintű szülésznői szakot és onnantól szülésznőként dolgozott. Amikor 2006-ban érezhető volt, hogy az egészségügyi intézményt a megyei kórházba integrálják, megmérette magát a politikusi pályán. Úgy fogalmaz: „A település lakossága méltónak talált erre a feladatra, így már a harmadik ciklusban végzem a munkámat polgármesterként. Ez felelősségteljes, nagyon nehéz, de egyben szép feladat is. A bizalmat azzal hálálom meg, hogy igyekszem mindent megtenni azért, hogy legjobb tudásomhoz mérten szolgáljam és menedzseljem a szülőfalumat. Minden tettemet, döntésemet a település érdekei motiválták kezdettől fogva. ”

Zsuzsának és az általa vezetett képviselő-testületeknek nincs szégyenkeznivalója az eredmények láttán. A megválasztását követő négy évben felújították és akadálymentesítették a helyi óvodát és általános iskolát, az orvosi rendelőt, de a közösségi konyhát is modernizálták. A művelődési házon nyílászárókat cseréltek, járdákat újítottak fel, játszótereket és buszvárókat építettek, utcabútorokat helyeztek ki és ellátták Novajidrányt köszöntő- és utcanév jelzőtáblákkal.

A sikerek után 2010-2014 között mert nagyobbat álmodni a polgármester asszony, hiszen megvalósult a település legnagyobb beruházása, a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése. Az önkormányzat minden ingatlanra ingyen biztosította a rákötést. Az illegális szemétlerakókat felszámolták, felújították és akadálymentesítették a Szociális Alapellátást Biztosító Intézményt. Novajidrány gesztor szerepet is betölt, Közös Önkormányzati Hivatal irányítja öt társult település igazgatási feladatait, ezen településeken Szociális Alapellátást Biztosító Intézmény a Gyermekjóléti alapszolgáltatást, valamint Novajidrány és Garadna  községek Köznevelési Intézményfenntartó Társulását.

2011-től kapcsolódtak a Start Közmunkaprogramhoz, átlagban 180 főt foglalkoztattak, a Mezőgazdasági Közmunkaprogramban pedig megtermelték a konyhára az alapanyagot. Belekezdtek a sertéstartásba, 2017-től pedig csibekeltetéssel, – neveléssel és tyúktenyésztéssel is foglalkoznak, míg egy ingatlanon fóliás növénytermesztést indítanak el. Gyógynövénytermesztésben a lenvendulával és a csipkével érnek el sikereket. Megtermelik a takarmányt, működtetnek asztalos műhelyt, gyártanak betonárút és dróthálót, miközben belterületi utak és járdák újultak meg, erdőket telepítettek, átálltak a zöldenergia hasznosítására, megoldották a csapadékvíz elvezetést és még sok példaértékű munkát tudnak felmutatni. A Start közmunka mintaprogramjukért belügyminiszteri elismerésben részesültek.

A közbiztonság javítására térfigyelő kamerahálózatot építettek ki, de nagy gondot fordítanak a lakosság egészségügyi ellátásra is. A Biztos Kezdet és az Amerika Ház Alapítvány a Tanodaprogrammal egyetemben a hátrányos helyzetűek ellátásában segít. A polgármester nem feledkezik meg az idős emberekről sem, de igyekszik a közösségi életet is erősíteni. Az értékteremtő és arculatjavító beruházások után a falusi turizmus elindítására tesz lépéseket, hiszen az abaúji táj, a természeti és az épített értékek egyedülállóak. Van még számos terve, amelyeket a 2019-es önkormányzati választások után szeretne szülőfaluja javára fordítani.

A sok feladat mellett mindig szakít időt unokáira, az ötéves Angelikára és a négy és féléves Rebekára, akik a legnagyobb örömforrást jelentik a nagymama számára.

Szerző: 2018. 11. 11.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése