Paul József

A Paul és Társa Kft. ügyvezetője,

Encs

baz_08_94_paul_jozsef.jpgMinden úgy történt, mint a mesében: a hetedik gyermek, a legkisebb fiú elindult, hogy szerencsét próbáljon, és elsajátított egy olyan szakmát, amelyre évezredek óta szüksége van az embereknek. Előbb kőművesként, majd építési vállalkozóként tanulta meg, hogy tevékenységéhez csak a tisztességes szakmai felkészültség adhat alapot, de szükség van a megbízhatóságra és a pontosságra is.

Egy forrói család hetedik gyermekeként 1963. április 25-én született Szikszón. Édesanyja háztartásbeliként a négy fiú és a három lány (közülük egy lány került Szabolcsba, a többiek mind Abaújban élnek) nevelésével foglalatoskodott, édesapja a Csanyik-völgyi Kriptongyárban dolgozott.

Gyermekkorát Forrón töltötte, ahol a sok jóbarát mellett elsősorban a futball jelentette a legfőbb kikapcsolódást. Olyannyira, hogy később versenyszerűen sportolt, hét évig még a megyei I. osztályban is szereplő helyi futballcsapat kapusa volt.

Iskolai tanulmányait átlagos eredménnyel fejezte be. Máig szívesen emlékezik vissza a rendkívül jó humorú matematikatanárára, Tóth Bélára.

Ezután Encsen, a 101. Számú Szakmunkásképző Intézetben (ma Aba Sámuel Szakképző Intézet) folytatta, kőműves szakon végzett. Másodikos korában megyei szakmai versenyt nyert, ennek eredményeként 1980-ban Szegeden, a területi versenyen képviselhette megyéjét. Sikeres volt a sport terén is, a megyei atlétikai versenyen 2. helyezett lett, így Kecskeméten, a területi versenyen is részt vehetett.

Friss szakmunkás-bizonyítványával a Forrói KTSZ-nél kezdett dolgozni, majd hamarosan egy kisiparosnál folytatta, ahol kiválóan elsajátította a szakma fogásait. Ezután rövid kitérőt tett az encsi Zója Termelőszövetkezetben, majd újabb vállalkozó alkalmazottja lett. Itt már nemcsak a szakmát gyakorolta, hanem a vállalkozás fortélyait is „eltanulta”, és egyre inkább úgy érezte, hogy saját lábán is képes lenne megállni, ezért 1988-ban egyéni vállalkozó lett.

Ez a folyamat tizennégy évig tartott, egy társával ekkor, 2002-ben alapítottak egy kft.-t, amely ma is eredményesen tevékenykedő vállalkozás.

Általában 8–11 fővel dolgoznak, elsősorban generálkivitelezőként, és természetesen az alvállalkozók is szerepet játszanak tevékenységükben.

Eddigi munkáik közül elsősorban a Forró és Vidéke Takarékszövetkezet székházának felépítésére, a környékbeli településeken épített takarékszövetkezeti kirendeltségekre, a Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet és a Mádi Takarékszövetkezet épületeire, valamint a boldogkői vár rekonstrukciós munkálataira büszkék, ahol alvállalkozóként a kőművesmunkát végezték. Encsen és környékén mintegy negyven kilométeres körzetben számtalan új épület, felújítás, helyreállítás kapcsolódik nevükhöz.

Tervezőjük szereti az íveket, a különböző formákat, amelyeket sokszor nem könnyű megépíteni, ám a végeredmény sohasem egyszerű épület, hanem olyan, amire büszkén lehet visszatekinteni.

2007-ben megkapták az ISO-ta­núsítványt, amelynek megszerzése komoly szakmai hátteret feltételez. Bár a pályázatok során nem tapasztalták az ISO kellő fontosságát, ennek ellenére tanúsítványukat folyamatosan minden évben megújítják.

A szakmában elengedhetetlen újdonságokat figyelemmel kísérik, gépparkjukat folyamatosan felújítják, a szükséges berendezéseket rendszeresen megvásárolják.

„Egy vállalkozó akkor lehet igazán eredményes – vallja Paul József –, ha szívvel-lélekkel saját magát adja, ha minden munkából megpróbálja a legjobbat kihozni. Szívesen adok tanácsot, ha kell véleményt mondok, amit általában el is fogadnak tőlem. A vállalkozás világában elengedhetetlen a pontosság, a határidők betartása.”

Első házasságából két gyermeke született, ők mindketten Budapesten tanulnak és dolgoznak. Második felesége – a vállalkozás szemszögéből nézve  – szakmabeli, hiszen ő is egy kft. ügyvezetője.

Kislányuk, Johanna, aki a család büsz­kesége, ötéves. Nagyon szereti az állatokat, elkezdte a lovaglást is, sőt már a  „jövőjéről is döntött”: állatorvos lesz.

Paul József szabad idejében, amiből nyilvánvalóan kevés van, állandó résztvevője a helyi futballmérkőzéseknek Encsen. Vállalkozó társaival időnként szívesen ellátogat a nemrég átadott bowlingpályára.

A családdal évente legalább egyszer elmennek kikapcsolódni, általában utazási irodák szolgáltatásait veszik igénybe. Így jártak az elmúlt évben Egyiptomban, korábban Brazíliában, mindkét országra máig szívesen emlékeznek vissza.

Eddigi életútjával elégedett, még akkor is, ha nem minden úgy alakult, ahogyan szerette volna, hiszen az ember képtelen minden álmát megvalósítani. A jövőt illetően szeretné cégét sikeresen továbbvinni, és az embereket foglalkoztatni úgy, mint eddig. Magánéletében elsődleges vágya, hogy gyermekét boldog családban felnevelje.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése