Varga János

A V. Kertesz Kft. ügyvezetője,

Encs

baz_06_58_varga_janos.jpgÉletében sokféle dologgal foglalkozott, rendkívül sokoldalú ember. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy összesen 13 szakmából szerzett szakképesítést. Többek között vendéglátó-eladó, üzletvezető, építésztechnikus, magasépítő, tervező, hideg-meleg burkoló, parkgondozó és temetkezési szolgáltató, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

1947. szeptember 24-én született Ináncson. Édesapja karbantartóként dolgozott Alsózsolcán a BVM-nél, majd nyugdíjazása után mezőőr lett. Édesanyja háztartásbeli volt, a két fiúgyermek nevelése hárult rá. Műszerész végzettségű öccse sajnos nagyon fiatalon meghalt. Aszalón nőtt fel, ahol hamar kiderült róla, hogy sok minden érdekli: elsősorban az építészet vonzotta, kézügyessége révén mindenféle dolgokat „bütykölt”, szinte „ezermester” volt. Jó tanuló, ám egyben lezser diák volt, főleg matematikából és fizikából jeleskedett. Aszalón fejezte be az általános iskolát, majd Ózdon folytatta gimnáziumi tanulmányait, amit végül később fejezett be. Egy évet dolgozott Alsózsolcán a BVM-nél, majd a katonai szolgálatát töltötte Aszalón a rakétásoknál.

Dolgozott egy iparos vállalkozónál, majd átpártolt a vendéglátáshoz, 1974-től 1980-ig kocsmáros volt. Ekkor választották meg Aszalón tanácselnöknek. Ezt a posztot öt éven keresztül töltötte be, máig úgy érzi, hogy jól végezte feladatait. Nagyon szereti és tiszteli az idős embereket, talán ezért is sikerült neki tanácselnökként megfelelő kontaktust teremtenie a 2000 fős település lakóival.

1985-ben szerzett építésztechnikusi oklevelet a Latabár Endre Építőipari Szakközépiskolában. Ekkor szó szerint új életet kezdett, hisz elvált, és ekkor kezdett hozzá az építőipari tevékenységhez, melegburkolóként elsősorban műanyag és PVC-burkolatokat készített. Az országban elsőként foglalkozott PVC-hegesztéssel, alvállalkozóként Matáv-telefonközpontok burkolómunkáját végezte. Dolgozott a környékbeli önkormányzatoknak, „bebarangolta” a megyét, a megye északi részén számos tornaterem sportpadlóját készítette, sok-sok parkettát lerakott, számtalan településen található meg keze munkájának eredménye. 1995-ben érezte úgy, hogy váltania kellene, ekkor kezdett a temetkezési szolgáltatáshoz. Nyitott egy kegytárgy- és temetkezésikellék-boltot. Egy évig csak kereskedett. Közben különféle szaktanfolyamokat végzett: temetőgondozás, parkgondozás, temetkezési szolgáltatás szaktanfolyamokon bővítette tudását, elméleti és gyakorlati ismeretekkel gazdagodott. 1996-tól hat éven keresztül az encsi városi temető gondozását is végezte.

Cégénél a V. Kertesz Kft.-nél jelenleg öt fő foglalkozik temetkezési szolgáltatással, ketten a virágboltot üzemeltetik. Évente átlagosan ötszáz temetést szerveznek meg, van olyan nap, hogy négy-öt búcsúztatáson működnek közre, újabban egyre gyakoribbak a hétvégi temetések.

„Szívvel-lélekkel teszem a dolgomat,  – mondja Varga János. – Nálam bármelyik pillanatban csenghet a telefon, éjjel-nappal elérhető vagyok, tíz éve nem voltam szabadságon. A temetkezéssel kapcsolatban elvégzek minden feladatot, munkám során nem ismerem azt a szót, hogy lehetetlen. Az ország számtalan részéről szerveztem már temetést, és mindig arra törekedtem, hogy ügyfeleim elégedettek legyenek. A hozzátartozókat maximálisan ki kell szolgálni, még akkor is, ha olykor nehéz a gyászolókkal szót érteni. Sokszor nehéz kezelni őket, és itt is igaz, hogy nincs két egyforma ügyfél. Nekem olyan helyzetben kell segítenem, amikor a másik félnek erre igen nagy szüksége van. Felvállalom gondjaik megoldását, és nálam utólag, a szolgáltatás elvégzése után kell fizetni, mindenkivel szemben abszolút korrekt igyekszem lenni.”

Első házasságából egy fia és egy lánya született: Zoltán harmincöt éves, kamionsofőr, bár kőműves szakmával rendelkezik, húszéves kora óta vezet. Felesége vendéglátós, egy gyermeket nevelnek. Tímea harmincéves, egy olasz cég alkalmazottja, férje műszerész a TVK-ban, egy gyermekük van.

Varga János korábban a közéletben is tevékenykedett, tanácstag volt. Jelenlegi munkája mellett erre már nincs lehetősége, mivel általában véve nemigen van szabad ideje.

Korábban gyakran horgászott, a nagy átlagnál jobb „pecásnak” számított. Nem elsősorban a halfogás érdekelte, inkább a csend, a nyugalom, a kikapcsolódás vonzotta.

Eddigi életútjával elégedett, bár utólag könnyű okosnak lenni alapon úgy érzi, hogy jó pár dolgot „elszúrt” az életében. Ennek ellenére úgy véli, hogy az ember mindig azzal elégedjen meg amit elért, a dolgok úgy vannak jól, ahogy vannak.

Még nagyon sok feladatot lát maga előtt, tart attól, hogy nem lesz ideje arra, hogy nyugdíjas legyen. Dolgát szeretné a jövőben is úgy végezni, hogy azzal nemcsak ő maga, hanem a környezete is elégedett legyen.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése