Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó Dénes
Ügyvezető igazgató, vállalkozó,
Encs
Ritka az az ember, akinek olyan szép és nemes feladat adatik meg, hogy Magyarországon zöldmezős beruházásként bútorgyárat építhessen, és az avatás után annak üzemeltetésében tizenkét éven keresztül részt vegyen. A Bika jegyében született Szabó Dénes asztalos kisiparos édesapjától örökölte a szakma szeretetét. Háztartásbeli édesanyja emberségre, kitartásra nevelte őt és bátyját, aki agrármérnök végzettséget szerzett, majd Budapesten a Kelettej Tejipari Vállalat igazgatója lett.
1940. május 20-án látta meg a napvilágot Szatmárököritón. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában folytatta, majd a főváros következett, ahol a faipari technikumban tanult. Szakirányú felsőfokú tanulmányainak előbb Miskolc, ahol műszaki gépészmérnöki végzettséget szerzett, majd Sopron volt a színhelye, ott faipari üzemmérnök lett.
1970 novemberében került Encsre, ahol az ő vezérletével indított gyárépítés eredményeként 1971 végén kezdte a termelést Abaúj új bútorgyára. Még ebben az évben megkezdődött az asztalosképzés és elindult a szervezett szakmunkásképzés, amit Szabó Dénes mindig is a szívügyének tekintett. Az iskolai oktatás koordinálását a Debnár Gyula vezette 101-es számú Szakmunkásképző Intézet vállalta el. A szakmunkásképzés elméleti oktatását a szikszói ipartestület épületében kezdték, majd az encsi Váci Mihály Gimnáziumban folytatták. A gyakorlati oktatásban Varkoly Gyula és Seregély János voltak a legfőbb segítői. Jelenleg két cégnél folyik szervezett tanműhelyi rendszerű asztalosszakmunkás-képzés, az Abaúj Rt.-nél és saját cégénél, a Holz-Wood Kft.-nél.
Szabó Dénes 1982-ben jött el a bútorgyárból, amely minden évben nyereséges volt. A gyár ekkor már 404 fős törzsgárdatagsággal rendelkezett, és kialakult a gyár mai vezetőgárdája is. Ebben az időben fogalmazódott meg benne egy új vállalkozás indítása: olyan tevékenységi körre gondolt, ahol kevés anyagból nagy élőmunka-ráfordítással lehet terméket előállítani. Kezdetben rozetta és egyéb díszítőelemeket készítettek munkatársaival pincében, garázsban, a szomszédok „nagy örömére”.
1986-ban vetődött fel a bővítés lehetősége, megfelelő terület keresése. Így találtak rá Fügödön egy 10 hektáros területre, ahol a fokozatosság elvét betartva jutottak el a mai állapotokig.
A vállalkozás 1991-től alakult át, létrejött a Holz-Wood Kft. tíz fővel. A piacon körülnézve a belsőépítészet mellett döntöttek, ami sok szakmával összefüggő komplex tevékenység, összetettebb gondolkodást igényel. Bár Szabó Dénes sosem érezte magát polihisztornak, az asztalos szakmán túl segített gépész végzettsége is. Természetesen szükség van a munkatársak alkalmasságára, hogy alkalomadtán be tudjanak segíteni más munkákba is. Mindez együttesen 60–70 milliós árbevételt eredményezett, 10%-on felüli eredménnyel, 18–20 fő közreműködésével. A gazdaság, a gazdálkodás területén elért sikerei szerepet játszottak abban, hogy 1998-ban átvehette „Az év vállalkozója” címet.
Cégét 2001-ben Encs város legvirágosabb üzeme címmel, 2002-ben az Abaúj Tűzvédelméért címmel tüntették ki. Mozgalmi múltja rendkívül gazdag, elveit sohasem tagadta meg. A rendszerváltás után alapító tagja volt a Magyar Szocialista Pártnak, 1991-től az encsi, 1994-től az abaúji szervezet elnöke. A város és a régió elkötelezettjeként mindig örömmel vállalt közösségi tevékenységet. 1994-től a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés tagja, 1998-tól Encs város önkormányzati képviselője, a városfejlesztési bizottságban tevékenykedett.
Munkájáról, tevékenységéről így vallott: „Ha valaki idetelepült, dolgozzon itt jól, nem mehet mindenki a Dunántúlra. Én a Bika jegyében születtem, nyakas, földhöz ragadt vagyok és a többi vállalkozónak is azt javaslom, hogy ha nehezebbek is a körülmények, maradjanak itt. A térség vállalkozóinak nagy problémájuk, hogy többségük tőkehiányban szenved. Mindenkit arra biztatok, hogy pályázzon, de vegye komolyan, mert az állam csak oda ad pénzt, ahol garantáltan látja annak megtérülését.
Az embernek mindig legyen elképzelése, megvalósítandó terve. Akinek nincs terve, annak nem is szabad vállalkozónak lennie. Még rengeteg feladatom van, amelyeket már minden bizonnyal a fiaim fejeznek be.”
Szabó Dénes sikeres életútjához hű társat kapott egy miskolci lány, Németh Emese személyében, akivel 1965-ben kötöttek házasságot. Két fiúgyermeket neveltek fel: Dénes 1974-ben született, külkereskedelmi végzettséggel rendelkezik, közgazdász, Budapesten él. Zoltán egy évvel később követte őt, ő lépett édesapja nyomdokaiba és irányítja a cég szakmai munkáját. A mindig tevékeny, tettre kész Szabó Dénesnek a hobbija is a munka volt. Szerette a természetet, rengeteg fát ültetett egykori gyárában és saját üzemében is.
A sors akaratából Encs város kitüntetését, a „Pro Urbe” díjat már nem vehette át 2002-ben. 2001. december 8-án a családért, munkáért, közért dobogó szíve megálljt parancsolt. Ha élne, még mindig csak hatvanhárom éves lenne!
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Varga János
Dr. Szántó Marianna
Dr. Halász Ferenc
Dr. Vidákovics Béla
Polgári Illés
Podráczki Tibor
Dr. Lipusz György
Kurek István
Bratu László
Kormány Pál
Béres László
Dr. Menyhért Béla
Soós Károlyné
Jónyer Lajosné
Szeles András
Paul József
Juhász Zsolt
Bratu László
Zsiga Józsefné
Boriszné dr. Janoczkó Erzsé...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése