Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szeles András
Kollégiumvezető – alpolgármester,
Encs
Szakmai előmenetelében és politikai pályafutásában is a fokozatosság elvét tartotta mindig szem előtt, így jutott megfontoltan és következetesen előbbre. Folyamatosan bővítette szakmai és általános ismereteit, hiszen mindig nyitott volt az újdonságokra, különösen a kultúra új, értékes elemeinek megismerésére.
Szikszón született 1966. április 11-én. A sors akaratából meglehetősen nagy traumával indult élete, hiszen születése után tíz héttel édesanyja meghalt. Így nagynénjéhez került Felsővadászra, ahol hozzátartozói mindent megtettek, hogy szeretetben nőjön fel.
A „történelmi levegőt árasztó” Rákóczi-kastélyban működő általános iskolában elsősorban a magyart és a történelmet kedvelte. Itt is és később is a Földes Ferenc Gimnáziumban sok olyan tanára volt, akinek személyisége meghatározó volt élete további alakulására.
A gimnáziumban – „erős szülői nyomásra” – a biológia és a kémia felé „mozdult el”, mivel édesapja agrárszakembert szeretett volna faragni belőle. Miután ő mindent megtett azért, hogy ez ne sikerüljön, az 1984-ben tett sikeres érettségi és Debrecenben a DATE-n tett sikertelen felvételi után Homrogdon tanított egy évet napközis tanárként. Az egri Eszterházy Károly Főiskola biológia–földrajz szakán csak az egyéves, Marcaliban töltött katonaidő után kezdhette el felsőfokú tanulmányait.
A főiskolai évek alatt került közelebbi kapcsolatba a filmekkel, elsősorban a főiskolai filmklub révén. Bár nem feltétlenül szakmai könyveket, de igen sokat olvasott, így a gyönyörű történelmi környezetben valódi „intellektuális feltöltődés” részese lehetett.
Pályakezdő tanárként – érdekes módon – a „periférikus” települések vonzották: három évig Szemerén tanította szakjait, majd egy év kitérővel (kampányfőnökként Ódor Ferenc választási előkészületeiben tevékenykedett) Tornyosnémeti következett. Ezek az évek elsősorban arra voltak jók, hogy közelről megtapasztalhassa a „pedagógiai munka sűrűjét”, ráadásul mindezt a sajátos helyzetben lévő abaúji iskolákban.
1996-ban került Encsre, ahol előbb a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanított három évet, majd 1999-ben a kollégium vezetője lett, és úgy tűnik, itt egyelőre „megállapodott”.
Miután ő maga is kollégista volt hat évig, a feladat egyáltalán nem bizonyult idegennek számára, igaz, itt számtalan új dologgal kellett szembesülnie. Nagyrészt hátrányos helyzetű diákjaik közül sokan élnek csonka családban, ezért különleges bánásmódot igényelnek. Miután gyakran alapvető dolgokra kell megtanítani a gyerekeket, az otthoni körülmények helyett kénytelenek „szocializálni” őket, ezért is használja szívesebben a diákotthon elnevezést.
A 2005-ben köttetett „kényszerházasság” eredményeként összetartoznak a gimnáziummal, a kollégiumban jelenleg tizenhatan dolgoznak, jó légkörben végzik nehéz, de szép munkájukat.
A kollégium vezetése mellett óraadóként média- és etikaórákat tart a gimnáziumban. Hogy a fejlődéssel lépést tartson, 2000-ben Egerben mozgókép- és médiaismeret szakon szerzett újabb diplomát, 2002-ben pedig közoktatás-vezetői szakon végzett.
Munkája mellett sokszínű szakmai és politikai tevékenységet végez: az 1997-ben létrehozott Abaúj Polgáraiért Alapítvány elnöke volt 2005-ig (ma is a kuratórium tagja), 2000-től 2003-ig részt vett az Oktatási Minisztérium mellett működő Média-szakbizottság munkájában, a Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány Kuratóriumában fél évtizedig tevékenykedett. Előbb külsős tagként, majd 2002-től választottként képviselő az encsi önkormányzat képviselőtestületében és a megyei közgyűlésben. Az utóbbi testületben tiszteli Ódor Ferenc tevékenységét, és meghatározó számára a Gergely Zsolt alelnökkel ápolt szoros barátsága, akivel 1992-ben együtt alapították a Fidesz helyi szervezetét Encsen.
2006 óta alpolgármester, a város oktatási, közművelődési, és kulturális életének felelőse.
„Szakmai és közéleti tevékenységemben az erkölcsiség és a tisztesség a meghatározó – vallja Szeles András. – Soha nem voltam a kirekesztés híve, világszemléletemet a nemzeti elkötelezettség, a szabadelvűség és a hagyományok tisztelete határozza meg. Emellett természetesen a szakmai felkészültséget és a hozzáértést is nélkülözhetetlen követelménynek tartom. Mindemellett még a kellő alázatot munkatársaim, a város, szűkebb-tágabb környezetem iránt.”
1988-ban kötött házasságot Hubai Katalinnal, aki ma az encsi gimnázium matematika–informatika szakos tanára. Az 1992-ben született Anna Zsuzsanna lányuk, nulladik évfolyamos az angol tagozatos osztályban, az öt évvel fiatalabb Mária Magdolna az általános iskola negyedikese.
A hétvége „szent és sérthetetlen” számára, ez az idő a családé és a szellemi feltöltődésé. Mivel soha nem voltak irreális céljai, és mindig elfogadta azt, amit a sors ráosztott, egészében véve elégedett eddigi életútjával.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Hasonló
Varga János
Dr. Szántó Marianna
Dr. Halász Ferenc
Szabó Dénes
Dr. Vidákovics Béla
Polgári Illés
Podráczki Tibor
Dr. Lipusz György
Kurek István
Bratu László
Kormány Pál
Béres László
Dr. Menyhért Béla
Soós Károlyné
Jónyer Lajosné
Paul József
Juhász Zsolt
Bratu László
Zsiga Józsefné
Boriszné dr. Janoczkó Erzsé...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése