Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése
Téli séta
Írta: Szilvási Csaba
Nincs csodálatosabb, mint barangolni a szabadban, a merengő, tiszta, áttetsző tükrű ég alatt. Most szélcsend van, de a pihenő természet a hódunna alatt jó párszor már kénytelen volt kiállni a csupa éles tűből vert szélostor csapásait. Minden fekete-fehér idekinn, csupán a fagyöngy zöldell a csupasz fák koronáján. Madár alig van a Birhón, csak egy fakopáccsal találkozom, és egy cinke hallatja a hangját.
A fekete, fehér és égővörösen tarka harkály belecsapkod egy korhadó tölgyfa derekába, rátámaszkodik feszes, hegyes középső tollakból álló erős farkára, úgy dolgozik lelkesen. Fölfelé kúszva, aprólékosan vizsgálgatja a fa kérgét és belét, hogy az élő pondrót, szút vagy apró bogárkát felkutassa, kiácsolja, és hosszú, hegyes nyelvére felpeckelje. Nem igaz az a széltében elterjedt hit és gyanú, hogy a harkály kopácsolásával az élő fát rontja, erre az ács csapoló fejszéjéhez hasonló csőre, erőssége ellenére sem lenne alkalmas, a madár csak oda bír bevágni vele, ahol a fa, mint ez is, a redvesedéstől, a korhadástól meg van gyöngülve, s ezért alkalmatos tanyája az őrlő bogaraknak is.
Rövid a nap, és a mi „harkály bácsinknak” is nagyon meg kell szenvednie azért a kevés zsákmányért, amit nem szűnő munkával kikalapál a kéreg alól. Akikkel eddig találkoztam, fajtájabeliekkel, mihelyst megláttak, mindjárt a fa ellenkező oldalára kúsztak, de ő nem foglalkozik velem, el van merülve a munkájában. Amint továbblebben, nagyot sikkant, azután hullámos hajlással lódítja magát tovább egy másik fára.
Milyen felemelő érzés, hogy azok a szabad teremtmények, amelyek megbíznak erejükben és szívósságukban, a kietlenség hónapjaiban is hűek maradnak szülőföldjükhöz, mert hozzá vannak szokva a szenvedéshez, a nyomorúsághoz. Ezért szeretem a varjakat is. A feketéket mifelénk kálvinista varjaknak nevezték, és szerették is őket, mivel állítólag csak hússal élnek, ellentétben a szürke hátú pápista varjakkal, amik csak a vetést eszik. Én nem tudok haragudni sem a feketékre, sem a szürke hátúakra, akkor sem, amikor – mert a hóvilágban egyetlen falathoz sem juthatnak – beköltöznek az emberi környezetbe. Az éhes emberre és még inkább a hoppon maradottra azt mondták gyermekkoromban, hogy „koppan a szeme, mint a kálvinista varjúnak.” „Ezer varjú ellen elég egy kő”− tartja a népi bölcsesség. Az vesse az első követ rám, aki valaha látott engem madarat, akár varjút is, kővel dobálni
Örülök nekik is, amikor seregestül lepik el a kerteket, s amikor néha az udvarra is bemerészkednek. Gyönyörködöm bennük, ahogy elcsipegetik a hulladékot, felülnek a jegenyefa csúcsára, vagy a katolikus templom keresztjére.
Már hazafelé tartok a sétából. Gyarmat egyik utolsó, legszabadabb, még szinte a természet részét képező háza előtt meg kell állnom egy pillanatra. Mintha egy madárházat bámulnék. Először egy veréb nagyságú, de a csurinál kissé hosszabb, karcsúbb testű sármányt pillantok meg. Begye, hasa és fejeteteje aranysárga, amit a régiek „sárarany” színnek mondtak, feltehetően innen származik a madár neve is. Felborzolja begyecskéjét, s ce-ce-ce-ce-ce-ce-cili hangot hallatva, ciripelve szedi szét a szemétdomb tetejét. Pihenőre a sövény vesszeje között bújik meg, aztán − aprócska szárnyaival hol fürgén verdesve, ezáltal emelkedve, hol testéhez húzva őket, s így süllyedve − hullámzó mozdulatokkal eltűnik a kerítés mögött.
Ökörszem villámlik a tüske közt, egy pillanatra megmutatja szépen ívelt, sötétebb csíkokkal berótt, cserbarnás alapszínű hátát. Még ki sem gyönyörködöm magam bájos kis farkincájában, hirtelen „mártogatásaiban”, ő, huss, máris elrepül. Nem látom sehol, csak rekedt cserregése hallatszik szaggatottan. Hallgatom a madárka énekét, s elcsodálkozom, hogy ennek a paránynak, Európa legkisebb szárnyasának milyen erős, leginkább a kanáriéra emlékeztető hangja van.
Egy gyönyörű hajnalpiros mellű és hasú vörös begyű pirók, más néven gimpli vagy süvőtyő is megjelenik. Mosolyogva gondolok rá, hogy rózsaszín bőre miatt egyik tatabányai aknászképzős tanítványomat, Lakatos Janit − ahogy egy osztálytársát, Pallagi Gabit vezetékneve miatt „Sas”-nak − „Vörösbegy”-nek hívták a többiek. A vörösbegy nem azonos a pirókkal. Neki inkább rozsda- mint élénkpiros a mellénye.
Az én pirókom mélabúsan sípol a kerítésen túl a bogáncs közt. Süvöltése, amelytől székely neve is ered, olyan, mint a somogysági hosszú furulya középhangja. Ha megfognám a süvöltőt, otthon nótázásra is foghatnám, aminek a révén – például a Kispiricsi falu végén kezdetű dal kezdetleges elfütyülésére megtanítva − mesterré tudnám tenni. Könnyen elkaphatnám, mert nem bizalmatlan − ezért mondták régen az együgyű, hiszékeny emberre is, hogy „grimpli” − de én, hál’istennek, sem halász, sem vadász, sem madarász nem vagyok.
Természetes, hogy aki csak itt marad télére, apraja, nagyja, az mind oda iparkodik, ahol kéményfüst száll az égre. Az ember közelében nem olyan elhagyatottak a madarak, nem olyan üres nekik sem a világ. Tán még a ragadozó héja is ott húzódik meg ilyenkor a szélső házak kertjének aljában, ahonnan hirtelen kilőheti, s rávetheti magát a galambok vagy a gyanútlan tyúkok leggyámoltalanabbjára.
Gyönyörű a téli este. Ma már jól kisétáltam magam a határban, de azért még járok egyet a majdnem néptelen gyarmati Kisgyarmat utcán. Elgyönyörködöm a házak fölött ragyogó csillagmiriádban. Felfrissül a látványtól a lelkem, mert az égen a rettentő sok csillag olyan, mint amikor tavaszi hajnalon a fűszálak hegyén csillog a harmat.
Hasonló
Tiszavirágzás után
Zsiványpecsenye
Túr-parti parti-túra
A hervadás vörös varázsa
Én szőke városom
Hogy szépbe szőtt hitünk me...
Suprika
Nyílt vízen, egyedül
Fű benőtte emlékek
Rügyek, szerelmek, forradal...
Elemér, a kedvenc
A magyar nótáról
Milotai kertekben
Csiperkerózsika birodalom
Téli fürdés
Az egybe-barnák szigetén
Égi áldás az özvegyasszony házasságára
Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren
Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése
Varázslat
Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta áll ez a nagyon régi épület, kicsit elvarázsolt szépségével kastély, kicsit bástya szerű repkénnyel befutott oldalával. Az idő ... Tartalom megtekintése
Az út
Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése