Téli séta

Írta: Szilvási Csaba

g_bjorn_thorkelson_.jpgNincs csodálatosabb, mint barangolni a szabadban, a merengő, tiszta, áttetsző tükrű ég alatt. Most szélcsend van, de a pihenő természet a hódunna alatt jó párszor már kénytelen volt kiállni a csupa éles tűből vert szélostor csapásait. Minden fekete-fehér idekinn, csupán a fagyöngy zöldell a csupasz fák koronáján. Madár alig van a Birhón, csak egy fakopáccsal találkozom, és egy cinke hallatja a hangját.

A fekete, fehér és égővörösen tarka harkály belecsapkod egy korhadó tölgyfa derekába, rátámaszkodik feszes, hegyes középső tollakból álló erős farkára, úgy dolgozik lelkesen. Fölfelé kúszva, aprólékosan vizsgálgatja a fa kérgét és belét, hogy az élő pondrót, szút vagy apró bogárkát felkutassa, kiácsolja, és hosszú, hegyes nyelvére felpeckelje. Nem igaz az a széltében elterjedt hit és gyanú, hogy a harkály kopácsolásával az élő fát rontja, erre az ács csapoló fejszéjéhez hasonló csőre, erőssége ellenére sem lenne alkalmas, a madár csak oda bír bevágni vele, ahol a fa, mint ez is, a redvesedéstől, a korhadástól meg van gyöngülve, s ezért alkalmatos tanyája az őrlő bogaraknak is.

Rövid a nap, és a mi „harkály bácsinknak” is nagyon meg kell szenvednie azért a kevés zsákmányért, amit nem szűnő munkával kikalapál a kéreg alól. Akikkel eddig találkoztam, fajtájabeliekkel, mihelyst megláttak, mindjárt a fa ellenkező oldalára kúsztak, de ő nem foglalkozik velem, el van merülve a munkájában. Amint továbblebben, nagyot sikkant, azután hullámos hajlással lódítja magát tovább egy másik fára.

Milyen felemelő érzés, hogy azok a szabad teremtmények, amelyek megbíznak erejükben és szívósságukban, a kietlenség hónapjaiban is hűek maradnak szülőföldjükhöz, mert hozzá vannak szokva a szenvedéshez, a nyomorúsághoz. Ezért szeretem a varjakat is. A feketéket mifelénk kálvinista varjaknak nevezték, és szerették is őket, mivel állítólag csak hússal élnek, ellentétben a szürke hátú pápista varjakkal, amik csak a vetést eszik. Én nem tudok haragudni sem a feketékre, sem a szürke hátúakra, akkor sem, amikor – mert a hóvilágban egyetlen falathoz sem juthatnak – beköltöznek az emberi környezetbe. Az éhes emberre és még inkább a hoppon maradottra azt mondták gyermekkoromban, hogy „koppan a szeme, mint a kálvinista varjúnak.” „Ezer varjú ellen elég egy kő”− tartja a népi bölcsesség. Az vesse az első követ rám, aki valaha látott engem madarat, akár varjút is, kővel dobálni

Örülök nekik is, amikor seregestül lepik el a kerteket, s amikor néha az udvarra is bemerészkednek. Gyönyörködöm bennük, ahogy elcsipegetik a hulladékot, felülnek a jegenyefa csúcsára, vagy a katolikus templom keresztjére.

Már hazafelé tartok a sétából. Gyarmat egyik utolsó, legszabadabb, még szinte a természet részét képező háza előtt meg kell állnom egy pillanatra. Mintha egy madárházat bámulnék. Először egy veréb nagyságú, de a csurinál kissé hosszabb, karcsúbb testű sármányt pillantok meg. Begye, hasa és fejeteteje aranysárga, amit a régiek „sárarany” színnek mondtak, feltehetően innen származik a madár neve is. Felborzolja begyecskéjét, s ce-ce-ce-ce-ce-ce-cili hangot hallatva, ciripelve szedi szét a szemétdomb tetejét. Pihenőre a sövény vesszeje között bújik meg, aztán − aprócska szárnyaival hol fürgén verdesve, ezáltal emelkedve, hol testéhez húzva őket, s így süllyedve − hullámzó mozdulatokkal eltűnik a kerítés mögött.

Ökörszem villámlik a tüske közt, egy pillanatra megmutatja szépen ívelt, sötétebb csíkokkal berótt, cserbarnás alapszínű hátát. Még ki sem gyönyörködöm magam bájos kis farkincájában, hirtelen „mártogatásaiban”, ő, huss, máris elrepül. Nem látom sehol, csak rekedt cserregése hallatszik szaggatottan. Hallgatom a madárka énekét, s elcsodálkozom, hogy ennek a paránynak, Európa legkisebb szárnyasának milyen erős, leginkább a kanáriéra emlékeztető hangja van.

Egy gyönyörű hajnalpiros mellű és hasú vörös begyű pirók, más néven gimpli vagy süvőtyő is megjelenik. Mosolyogva gondolok rá, hogy rózsaszín bőre miatt egyik tatabányai aknászképzős tanítványomat, Lakatos Janit − ahogy egy osztálytársát, Pallagi Gabit vezetékneve miatt „Sas”-nak − „Vörösbegy”-nek hívták a többiek. A vörösbegy nem azonos a pirókkal. Neki inkább rozsda- mint élénkpiros a mellénye.

Az én pirókom mélabúsan sípol a kerítésen túl a bogáncs közt. Süvöltése, amelytől székely neve is ered, olyan, mint a somogysági hosszú furulya középhangja. Ha megfognám a süvöltőt, otthon nótázásra is foghatnám, aminek a révén – például a Kispiricsi falu végén kezdetű dal kezdetleges elfütyülésére megtanítva − mesterré tudnám tenni. Könnyen elkaphatnám, mert nem bizalmatlan − ezért mondták régen az együgyű, hiszékeny emberre is, hogy „grimpli” − de én, hál’istennek, sem halász, sem vadász, sem madarász nem vagyok.

Természetes, hogy aki csak itt marad télére, apraja, nagyja, az mind oda iparkodik, ahol kéményfüst száll az égre. Az ember közelében nem olyan elhagyatottak a madarak, nem olyan üres nekik sem a világ. Tán még a ragadozó héja is ott húzódik meg ilyenkor a szélső házak kertjének aljában, ahonnan hirtelen kilőheti, s rávetheti magát a galambok vagy a gyanútlan tyúkok leggyámoltalanabbjára.

Gyönyörű a téli este. Ma már jól kisétáltam magam a határban, de azért még járok egyet a majdnem néptelen gyarmati Kisgyarmat utcán. Elgyönyörködöm a házak fölött ragyogó csillagmiriádban. Felfrissül a látványtól a lelkem, mert az égen a rettentő sok csillag olyan, mint amikor tavaszi hajnalon a fűszálak hegyén csillog a harmat.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése

Csendes utcán

Hargitai Beáta alkotása …olyan csendességgel lopodzott be az utcába az idő, hogy senki nem vette észre ezt az alattomos munkát. Megkoptak fenn magasan a cserepek, kicsit beázott a homlokzati fal,... Tartalom megtekintése