Elemér, a kedvenc

Írta: Szilvási Csaba

a_kakukk_egy_regi_termeszetrajzkonyvben_masolata.jpgBelelapozok a tavalyi naplómba. Felütöm egy április végi napon. „Megérkezett Elemér” – olvasom. Elemér? Elemér? – tűnődöm. „Elemér, Elemér, biciklizik az egér. Elemér, Elemér, elmegyek az elemboltba laposelemér’”. Ki lehet az az Elemér? Aztán felderül az arcom, és elnevetem magam. De rögtön el is szomorodom. Hát persze. Elemér! Amikor még élt, koránt sem gúnyolódásképpen, inkább merő szeretetből, fiammal közös, drága jó barátunkról, Kakuk Tamás bátyjáról, Elemérről neveztük el a „passer domesticust”. Ha a hangját hallom, nem a „megnyerte a kakukk”, nem is a „nehezen ér az egy…”, illetve „sokszor hallott már kakukkszót” vagy a „ritka, mint a kakukk a mezőn” mondás, hanem ügyvéd barátunk kedvenc, szatirikus „kikeleti epigramma-himnusza” – az „Itt a tavasz, szeretkezni jó, éljen a Szovjetunió! – szólal meg bennem. A szeretkezni helyett persze, hogy „szaftosabb” legyen a kétsoros versike, ő is egy kissé „markánsabb” igét használt.

Ablakaink négy gyönyörű nyírfára, öt fenyőre és egy, még csemetekorában Szatmárból hozott, s azóta szépen felsudárodott, házikenyérhéj kérgű, milotai diófára néznek. Odakint, az utca másik oldalán pedig hatalmas akácok állnak, amelyek rügyfakadástól lombhullásig szorgalmasan felfogják a közeli szénosztályozóból felénk szálló port és piszkot.

Elemér az egyetlen és kedvenc kakukkunk, aki már évek óta, tavasztól őszig a közeli nagy akácfán tanyázik, s ilyenkor kikeletkor minden reggel az ő – a cinegék, rigók és mindenféle más énekesmadarak finom csicsergését, cserfes ficserékelését, lágy csattogását túlharsogó – kiáltozására szoktam felébredni. Ő az én élő kakukkos órám, pontosabban órakakukkom. Cuculus canorus.  Akkora, mint egy gerle, de nyúlánkabb nála, és hosszabb a farka is, mint a gerlicéé. Dolmánya hamvas, hasa fehéres, keresztbe futó hullámos csíkokkal. Lába sárga, szeme tűzpiros, csőre fekete. Mindezt távcsőn keresztül figyeltem meg, mert Elemér, amennyire bőkezű, pontosabban „bőtorkú” a kakukkolásban, legalább olyan mértékben távolságtartó a velünk, emberekkel való kapcsolatában.

– Az idén még nem jelentkezett Elemér – mondom a feleségemnek. – Dehogynem – válaszolja. Tegnap reggel már itt kakukkolt. Nem hallottad? Nagyon mélyen alhattál, mert legalább ötvenszer kiáltott.

Elemért most sem hallom, de aggódva várom a rádióban a küszöbön álló árvízről és a belvizekről szóló, ilyenkor szokásos tudósításokat. A hetvenes, nagy szatmári katasztrófa és az azt követő beregi árvíz óta – annak ismeretében, hogy Kárpátalján az utóbbi időben kiirtották a hajszálgyökereikkel a hólé jelentős részét felszívó erdők fáit – mindig aggódom a szülőföldemért, anyámért, a nővéremékért.

Hetvenben, amikor a fehérgyarmati határt, ameddig a szem ellátott, mindenfelé víz borította, mintha az ősidők tértek volna vissza. Az a világ, amikor Magyarország kis és nagy folyói szabályozatlanul, sok helyen gáttalanul kanyarogtak, s szerteáradtak a lapályokon, amikor az alföld legnagyobb része nádat, gyékényt, sást, sulymot és vízitököt termő rétség, láp és ingovány volt. Abban az időben hatalmas testű gödények fészkeltek a mocsárrengetegekben, csőrük alsó kávájából hajtoványos szákot alkotva, és nem is halászták, hanem merítették a halat. Mindenfelé mocsár volt, ahol nád, sás és csíkhal termett. Az emberek búzaaratás helyett egy-egy zsák hallal, csíkkal mentek be a városba, hogy a zsákmányt eladva, az érte kapott pénzért a legszükségesebb dolgokat megvegyék a családnak.

A jelenleg Magyarországon élő háromszázegynéhányféle madár közül öt-hat éve Elemér a kedvencünk. Ahogy másnak a gólya vagy a fecske, nekünk ő az afféle házi madarunk. Tápláléka kártékony hernyókból, rovarokból áll, még a szőrös, papmacska hernyót is megeszi. Az egyik leghasznosabb madár, mert csillapíthatatlan étvágya van.

A kis kakukkfiókák, ha hinni lehet a szakértő ornitológusoknak, valamelyik másik madár fészkében látják meg a napvilágot. Azt mondják, anyjuk felkutatja az ökörszem, a vörösbegy, a poszáta, a barázdabillegető és mások fészkét, s ekkor tojni kezd idegenbe. Az odvakban fészkelők fészekaljához nem tud hozzáférni, a földre tojja 10-12, néha ennél is több tojását, aztán csőrébe ragadja és becsempészi őket oda, ahova szánta.

A mi madarunk magányos, afféle „remetekakukk”. Kakukktojás a kakukkok között. Agglegény. Nem láttunk még soha a közelében egyetlen, vércsére hasonlító tojókakukkot sem.

Elemér! Ugye nem feltétlenül fontos párválasztásodhoz a vizet árasztó tavaszi szél? Ugye, elhozod nekünk az igazi, megszokott, árvízmentes tavaszt, amikor embertársainkért való aggódás nélkül, teljes pompájában hallgathatjuk a természet rendjének, hatalmának és törvényének örökké zengő csodálatos melódiájában a te egyszerű, fülünknek és szívünknek mégis oly kedves énekedet is.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése