Tiszavirágzás után

Írta: Szilvási Csaba

0009_PanAndHermaphrodite másolata.jpgAki fürdött már a Tiszában decemberi, omló hóesésben, aki sétált a partján júniusban, bokáig érő fehér nyárfapehelyben, s akit az éjszakai fényben elborított a boldog szerelmi táncban kavargó millió kérész eleven zuhataga, annak a lelke megtisztult, s olyanná vált, mintha karácsonyi, húsvéti vagy pünkösdi harangzúgásban fürdette volna meg.

Tegnap a vízparton hirtelen fehérré vált előttem a levegő, mint mikor a cseresznyevirág már elaggott, s lerázza a szellő. Tiszavirágok táncoltak körülöttem. Százezer apró, fehér lepke cikázott, riszálta magát gondtalanul és boldogan a levegőben. Ahogy a százados fa a maradandóság, ez az egynapos rovar a mulandóság szimbóluma. Milyen találékony a népetimológia! Virágnak nevezi ezeket az évmilliók óta minden nyáron életre kelő, nagy művészettel megkonstruált élőlényeket, akik csak azért születnek, hogy egy önfeledt, boldog nász után lehulljanak a szőke vízre, majd – egy kiéhezett keszeg vagy egy éhenkórász kárász gyomrán át – a végső megsemmisülésbe, a teljes nemlétbe. A természet csodálatos rejtélye, hogy ezek a nagyon törékeny, finom, látszólagos egyszerűségük mellett is igen komplikált lények kizárólag szerelemre vannak teremtve. Megnéztem egyet közelebbről. Rágó szájszervet, emésztő gyomrot, beleket nem találtam rajta, illetve benne. A kérész csak addig él, amíg az álcalétből magával hozott vis vitális, az életerő tart, s amíg a szerelmi öröm fel nem őrli ezt a parányi életet.

A tegnapi nagy virágzás nyomai, az elfáradt, örökre elpihent s a víz felszínén úszkáló rovarok látványa egy kicsit lehangoló, de a part felől áramló virágillat a látvány szomorúságát jól ellensúlyozza. Nagyapám nótája muzsikál bennem. „Szeretem a Tiszát, mikor kivirágzik. Millió kis lepke habja fölött játszik. Egy sem él odáig, míg olvasunk százig, temető a Tisza, mikor kivirágzik.” Ő így énekelte: olvasunk. Most is kibújik belőlem a „filosz”. Arra gondolok, hogy milyen csodálatos a mi nyelvünk. A régi magyar nem számolt: olvasott. „Pénz olvasva, asszony verve jó” – mondta a „szittya barbár”, akinek a piktor sem festő volt, hanem képíró, mivel nem pingálta, hanem írta a képet. „Nagypénteken sokat sírtak, sok hímes tojást megírtak”– énekli a húsvéti vers ismeretlen írója, és Zrínyi is képíróról beszél a Szigeti veszedelemben. Fehérgyarmaton volt egy tanítványom, Képíró Angélának hívták.

Fekszem egy deszkán, amely használható lenne csónakkikötőnek, horgásztanyának, trambulinnak vagy napozópadnak. Én ez utóbbi minőségében élvezem. Süttetem magam rajta a forró sugarakkal, és néha be-beugrom róla, hogy a fejes után néhány métert úszva felfrissüljek.

Nem vagyok egyedül. Itt van velem egy házaspár, akik idekéredzkedtek hozzám. A férfi pecázik. Nem zavarjuk egymást. Ő jó messzire dobálja be a horgot, én – amikor beugrom – elkerülöm a zsinórt.

A horgász is, felesége is barátságos, közlékeny ember. Már nyugdíjasok. Minden évben eltöltenek egy-két hónapot itt, a Tisza partján. Kisarban egy családnál laknak, ott is étkeznek. A tivadari partra gyalog jönnek át, a hídon keresztül. Pestről, a belváros betonsivatagából menekültek ide, onnan, ahol a levegő szennyezettségének mértéke az itteninek „n+1–szerese”. Mert errefelé legfeljebb egy-egy kóbor kismotor „cudarítja” kipufogógázával az istenáldotta, harapni való „ájert”.

A parton buja növényzet zöldell, a bokrokban és a fákon madarak csiripelnek kórusban, s tücskök és más apró rovarok muzsikájának kíséretében zengik Pánnak, a természet istenének dicsőségét.

Ennél kellemesebb „pác”, amiben horgász ázhat, aligha képzelhető el. De a felszerelés sem akármilyen. Káprázatos üvegbotok, nikkelezett csörlők, halkiemelő szákok és iszákok, egyszóval minden, ami a mesterség magas szintű műveléséhez szükséges, a pesti horgász birtokában van. Ánizsos kukoricadara a csali. De a kérészektől a csömörig jóllakott halak nem harapnak.

Ekkor érkezik meg a kis kövér és barátja. Lehetnek olyan tizenkét-tizenhárom évesek. Felszerelésük egy egyszerű botocskából, egy parafa dugó úszóból – ahogy itt mondják, „pedzőből” – és egy horogból áll. De ők tudják, „mitől döglik a légy”, vagyis mi az, ami még az ilyen, kérészekkel telefalt halaknak is megcsiklandozza az ínyét. Egy-egy kövér gilisztadarabot tesznek a horogra, úgy dobják be, nem is messzire.

Most derül ki, mennyire más az elmélet és a gyakorlat. A kis vörös hajú dagi és társa két-hárompercenként húz ki egy-egy halat. Igaz, többségük nem túl nagy, de a keszegek mellett azért néhány kézfej nagyságú kárász is a horgukra akad.

A pestiek nem irigyek. Örülnek a kis kövér és társa sikerének. Ismerik a „nem a győzelem a fontos” és a „nem lóverseny ez” igazságát. Tudomásul veszik, hogy más az elmélet és más az élet, amelynek erejét a deszkák repedéseiből diadalmasan kinövő, smaragdzöld fűcsomók is világgá kiabálják. A legfontosabb, hogy hétágra süt a nap, és csupa boldogság virágzik itt, a Tisza partján.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése