A magyar nótáról

Írta: Szilvási Csaba

Laci bácsi ül az Aranyhordó kocsma lépcsőjén, és hegedül. Ahogy ő mondja: muzsikál. A Van egy szőke asszony, fehér, mint a rózsa és a Megkondult a kecskeméti öreg templom nagy harangja című dalokat. Meg a többieket. Muzsikál a mulandóságról, a szerelemről és a csalódottságról. Mint a nóta zöld erdő mélyén, kis patak szélén éldegélő öreg cigánya, aki „szívéből, úgy igazán” muzsikál.

Egy szál muzsikus a járda szélén. Oda lehet képzelni mellé a klasszikus cigányzenekar többi tagját, a brácsást, a kontrást, a bőgőst és a cimbalmost, esetleg még a klarinétost is. De Laci bácsi magában zenél. Kopott hangszeréből árad a melódia. Vörösmarty vén cigánya jut eszembe róla, s a költő „Húzd rá, cigány, megittad az árát, ne lógasd a lábadat hiába, mit ér a gond kenyéren és vízen, tölts hozzá bort a rideg kupába.” sorai. De Laci bácsi nem tölt. Nem olyanfajta. Ha megszomjazik, bemegy a kocsmába és megiszik egy narancsüdítőt. Alkoholt soha. Nemhogy gint tonikkal, whiskyt szódával, de még nagyvadászt, azaz vörösbort kólával sem.

A járdán nincs mellette ócska kalap, sem tányér, hogy dobjanak bele a járókelők.  A zene neki nem pénzkereseti forrás. Életforma. Úgy játszik, ahogy a tücsök ciripel vagy ahogy a madár énekel. Versnek, muzsikának minden csínja-bínja ott van az ujjában.

Laci bácsit nézem, hallgatom, és arra gondolok, hol vannak a cigánynótáink, a hallgatók és a csárdások, amelyek szakadatlanul muzsikáltak, daloltak, fütyöltek az én gyermekkoromban? Mindenkinek volt egy kedvenc nótája. Mert, ahogy a dalban megfogalmazódik: „Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs.”

Hol vannak a régi nóták? Hova tűnt a sok dalvirág? Hiába volt lapos a dallam, banális a szöveg, a dalok belopták magukat a lelkünkbe.

Hová lettek? Az idő szele lassan kisöpöri őket a nemzet öntudatából. Már nem söprik a pápai utcát. Feltehetően a városgazdálkodás autójával tisztítják. Nem masíroznak rajta a katonák, és a tizenhat éves barna kislány sem sétál ott az utcaköveken a regiment és benne menetelő szeretője után.

Igazat adok Yehudi Menuhinnak, aki szerint a hegedű a legemberszabásúbb hangszer. Rezonátora megfelel a mell, a fej és az orr üregeinek. Fedőlapján az úgynevezett „f” lyukak a szájra emlékeztetnek, vagy még inkább a szemre. Ha a saját hegedűmbe belenézek, az egyik lyukon, azt olvashatom, hogy „Kiricsi János tervei alapján készítette Artz Antal, Budapesten, az 1933. évben. Opus 4.” Tehát „ő” az egykori híres mester negyedik munkája. 10 évvel öregebb nálam, és ki tudja, hány esztendővel fog majd túlélni. Mégis örök fiatal marad.

„Ha az isten, mint mondják, a maga képére teremtette az embert, akkor bízvást állíthatjuk, hogy az ember a saját képére teremtette a hegedűt, pontosabban a nő képére, mert a hegedű gyönyörű istennő. Az én szememben a hegedű a legnőiesebb hangszer, olyasvalami, amit dédelgetni és becézni kell” – mondta Menuhin.

Amikor saját hangszerem csodálatos hajlataira, gyönyörű nyakára, csavaros, büszke fejére, cirmos, madárjávor hátára tekintek, én is érzem, hogy feminin jellegű. Nő. Ráadásul boszorkány, akivel, úgy érzem, a magam szerény módján is elő tudom varázsoltatni az örömöt hozó meleg szeleket, és el tudom távolíttatni az ártó szellemeket. Sőt a hangszerem, akárcsak a többi „rokona”, javasasszony is, aki gyógyít.

Meggyőződésem, hogy a hegedű a heged, begyógyul igéből származik, és ahogy a magyar gyerek a gólyamadárnak a török gyerek megvágta, véres lábát síppal, dobbal, nádi hegedűvel gyógyítja, a felnőtt magyar ember – „Gyógyítgatom a szívemet a cigányzenével” – ezt a magyar nótával teszi.  A hegedű nem válogatós. Még az olyan öreg, ráncos homlokú, deres fejű, magam fajta „szürkék hegedőse” és „hegedősök szürkéje” számára is adja magát. Nem menekül az ölelésünk elől. Ha játszom rajta, elfeledteti velem, hogy az életben sok a rút, a fonák, a fölösleges szenvedés.

„Mindennap egy nótát felejtünk, s utoljára minket is elfelejtenek nótáinkkal együtt” – írja Jókai A régi jó táblabírák című regényében.

Nem vagyok biztos abban, hogy halálom előtt bennem a Héja nász az avaron című Ady-vers „Szállunk a nyárból, űzve szállunk” sora és nem a Debrecenben voltam, Nagyerdőben jártam kezdetű magyar nóta „Söpörtem eleget, söpörjön már más is” részlete fog muzsikálni.

A kép forrása: http://www.odon-fon.hu/kinalatunk3.php?id=6676

Szerkesztette:
M. Szlávik Tünde

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése