Én szőke városom

Írta: Szilvási Csaba

A múlt időknek bölcsei századokon keresztül perpetuum mobilét, örökmozgót követeltek a véges emberésztől. Az újkor bölcsessége az örök béke és nyugalom vesszőparipáján szeretne lovagolni.

Én nagyon konzervatív vagyok. Ha „a la recherche”, az eltűnt idő nyomában járok, minden szögletet, minden zugot úgy szeretnék lelni, ahogy valaha megszoktam. S mert ez lehetetlen, bárhol megfordulok, ahol valaha, régen jártam, mindig fáj a szívem. Közel sem okoz olyan örömöt az új dolgok látványa, mint amennyire fáj a régiek elvesztése, amelyek a helyükbe jövők miatt tűntek el.

Újabban egyre több időt töltök el gondolatban kisdiákkorom Váci által az ő „szőke városának” nevezett központjában, Nyíregyházán. A szénporos, meleg leheletű Tatabánya mellett, ahol végleg fészekre leltem, a „tirpák” főváros áll hozzám a legközelebb. Emlékszem, akkor éreztem magam először a bányászváros igazi lokálpatriótájának, amikor a hatvanas évek vége felé, három-négyévi itt tartózkodás után úgy kaptam meg apám egyik levelét, hogy csak a nevem és Tatabánya szerepelt a borítékon. A Gábor Áron utca 44. „Lajos bácsi”, a jó öreg ̶ egyébként rá egyáltalán nem jellemző ̶ szórakozottsága miatt lemaradt a „kópertáról”. Persze, jól tudtam, hogy nem elismertségemet mutatta, hogy így is eljutott hozzám a levél, hanem azt, hogy kiterjedt „korrespondenciám” miatt a nevem nem volt már ismeretlen a posta figyelmes és gondos dolgozói előtt.

Amikor a dózsakerti Váci Mihály általános iskolában voltam, ahová kedves, jó barátaimmal, Sebestyén Lajossal és Gallai Rudival író-olvasó találkozóra hívtak meg, a drága jó Miskára is emlékeztem, akivel, kis középiskolásként, ötven évvel ezelőtt egy hasonló rendezvényen találkoztam először és utoljára.

Örülök, hogy Sebestyén Lajos bácsival  ̶  akit mint pályakezdőt nagy szeretettel segített Váci Mihály, s aki személyesen is többször találkozott a nagy költővel  ̶ , összefonódnak bennünk a Nyírségből származott, de felesége révén Tatabányához is erősen kötődő költőhöz fűződő szeretetszálak. Váci Mihálynak az iskola falán függő képe láttán a „kérdezve kérdezetlenül szóló” nekem, ahogy az iskola névadójához hasonlóan egyszerre „akác és jegenye” Sebestyén Lajos, drága jó barátom Csak azt akartam mondani című versének befejező része  ̶ „Csendben csak azt akartam mondani, múlnak, és milyen gyorsan a napok”  ̶  fájdult fel bennem

Nyíregyházán az utóbbi években jobbára csak átutazóban fordulok meg, de amikor a Bessenyei tér mellett  ̶  ahol az a bizonyos kollégium volt, amelyben négy évet eltöltöttem  ̶  elhúzunk az autóval, mindig megfájdul a szívem. Felelevenednek bennem a régi emlékek. Gondolatban bemegyek az „alma mater”, az egykori Vasvári Pál Gimnázium idő-füstös falai közé, felülök az azóta a forgalomból rég kivont sóstói villamosra. Kószálok a nagy tó partján vagy a Tölgyes csárda környékén.

Nyíregyháza, legkedvesebb fám, a nyír temploma nekem ma is szentegyház vagy. Elhagytalak, az Alfölddel együtt felcseréltelek a „görbe tartományra”, Tatabányára és környékére, ahol csak rövid ideig lehet gyönyörködni abban, ahogy a nap elül „tekenője” mögött.

Nyíregyháza, ahol első szerelmemet megismertem, ahol a lég is nyersebb keményebb, ahol mindig fúj a szél. Nyíregyháza. Elhagytalak, mégis hű maradtam hozzád. Hű maradtam az egész Alföldhöz.

Nemrég egykori nyíregyházi latintanáromat, a régóta Budapesten élő kilencvenhetedik éves Horváth Sanyi bácsit köszöntöttem telefonon, és rajta keresztül jelképesen a még élő néhány és mindegyik eltávozott kollégáját, akik Sanyi bácsival az élen szinte valamennyien tanáróriások voltak, s azok is maradtak a lelkemben. Naponta gondolok rájuk hálával és szeretettel.

A közelmúltban beszélgettem egykori osztályfőnökömmel, Pál Györggyel, Gyurkával is, aki nemcsak azt mutatta meg nekünk, a huszonnyolc fiúnak, hogy milyen a jó magyartanár, hanem azt is, hogy milyen az ideális osztályfőnök.

Nyíregyháza. Ha rád gondolok, mindig diák vagyok. Lelkemet tiszta szellő mosogatja, s a hozzád hasonló lelkületű városban, második szülővárosomban is vígan, örömtől égve fúrom bele magam  ̶  mint egy füttyös kis pacsirta  ̶  az élet kékellő egébe.

A fotó eredetije:https://www.facebook.com/epuletfotos/photos/

Szerkesztette:
M. Szlávik Tünde

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése