Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése
Téli fürdés
Írta: Szilvási Csaba
Ha az égiek, vagy a szüleim, azok, akik engem létrehoztak, most megkérdeznék azzal kapcsolatban a véleményemet, hogy még egyszer végigélném-e az életemet, azt felelném, hogy nem. Semmiképpen sem – mondta a minap egyik „őszbe csavarodott” ismerősöm, aki arra panaszkodott, hogy nincs ennek az egész életnek, ennek a fájdalmas, hosszú betegségnek semmi értelme. Lesz, mozog és elfogy minden. Mi is. De mert nyílván akarja a vak végzet, az embernek hagynia kell, hogy görgesse a perc, az a dolgunk, hogy alázattal hajtsuk meg a felsőbb döntések előtt a fejünket – mondta.
„Ez az élet nem nagy dolog, egyet forog, kettőt forog, néha inog, de csak megáll, legvígabb pajtás a halál”, illetve „Egy kis halál nem tesz semmit, őseinknek szintúgy volt” – idézte a hetyke kuruc helyzetébe magát beleélő Adyt és a Vojtina Mátyás sorait „plagizáló”, nagy bohém Kormos Istvánt.
Pár éve, mikor a Tisza úszó jégtáblák tarkította áttetsző zöldjében gyönyörködtem, gondolatban Setét Lajos, a hóhér alakját magára öltő néma levente szavai muzsikáltak bennem: „Az élet szép, tenéked magyarázzam?”
Az élet szép. Az élet ajándék. Egyszeri és megismételhetetlen csoda, lehetőség arra, hogy belepillantsunk a teremtés végtelen, szent munkájába, sőt – a szürkék módján kontárként, a több hittel, tehetséggel és kitartással rendelkezők szintjén mesterként, vagy ami csak keveseknek adatik meg, a beavatottak, a kiválasztottak szerepkörében művészként – mi magunk is részt vegyünk benne.
Mindenképpen megéri. De csak akkor, ha el tudunk gyönyörködni egy naplementében, ha a mindennapos hangyaharcok közepette meg tudunk néha állni, hogy megfürdethessük az arcunkat egy ünnepi harangzúgásban, hogy lehajolhassunk az apró szépségekhez.
Szabó Tibi barátommal a nyolcvanas évek végén késő ősztől kezdve szoktattuk testünket a folyamatosan hűlő Tisza-vízhez, lelkünket pedig az áhított falusi csöndhöz. Hetente kétszer-háromszor megfürödtünk az egyre hidegebb folyóban.
1989. október tizenkilencedikén hirtelen téliesre fordult az idő. A folyó „testhőmérséklete” már csak olyan öt-hatfokos lehetett. De azért megfürödtünk benne. Néhány nap múlva bevallottuk egymásnak a barátommal, hogy este a takaró alatt olyan forrónak éreztük a testünket, mintha ezer aprócska tűvel bizsergették volna a bőrünket, és féltünk, hogy szégyenszemre tüdőgyulladás lesz a virtusból.
Ez volt a holtpont. Mikor túljutottunk rajta, már nem létezett számunkra hideg víz. Milotán, decemberben már úszó jégtáblácskákat taszigáltunk el magunk elől.
1990. január elsején a tivadari vízmérce kőlépcsőjén álltunk a húszfokos hidegben. Napok óta olyan kemény tél volt, hogy ott, ahol a legnagyobb sodrás miatt szinte soha nem fagy be a Tisza, akkor legalább húszcentis jégtakaró borította. .
A fiam – ő is „beszállt a buliba” – és Tibi hatalmas kövekkel egy fürdőkádnyi helyet törtek a jégen. Gyorsan levetkőztek, mert pillanatok alatt kásásodott, kezdett újra befagyni a víz, és már nyakig bele is bújtak a folyóba. Én télikabátban is fáztam, de tudtam, nekem is meg kell fürödnöm, különben életem végéig hallgathatom a lekicsinylő korholást. Ledobtam hát magamról én is a göncöt. Barátom, aki időközben kijött a vízből, és ledörzsölte magát egy durva törölközővel, hogy ne álljak a hideg kövön mezítláb, a lépcsőre dobta a vizes kendőt. Mire az a földre ért, már kőkeményre volt fagyva.
Nem fáztunk meg. Sőt. A hideg víz akkor is, mint korábban mindig, csodát művelt velünk. Száraz törölközőkkel átdörzsölt testünk még csak nem is „libabőrzött” a fürdés után a húsz fokos hidegben sem. Izmaink felfrissültek, a korábbi rossz közérzetnek nyoma sem volt bennünk.
Emlékszem, egyszer egy szál vizes fürdőnadrágban egyedül rohangásztam a szokásos rövid távú úszás után a Tisza porondján, ahogy Szatmárban mondjuk, a „palajon”, a novemberi hatalmas hóesésben, a bokáig érő hideg pehelyszőnyegen.
Ha azokra a téli fürdésekre gondolok, most is úgy lebeg bennem a lélek, hogy nevetni tudnék, mint akkor, boldogan, harsányan. A virtuskodásokat nem lehet elfelejteni, de az emléküket sem veheti el senki a barátomtól, a fiamtól és tőlem sem.
Azóta minden télen tervezzük, hogy megfürdünk együtt a Tiszában, de többhetes edzés, fizikai és lelki ráhangolódás, afféle bemelegítés, pontosabban „behidegítés” nélkül végül mégsem merjük vállalni a kockázatot.
A Tisza-part télen külön világ nekünk. El tudja feledtetni velünk, hogy a másik világban egymást marják, tépik, fojtogatják, ölik az emberek. Hogy egyre nehezebb az élet, hogy egyre drágább a mindennapi kenyér, hogy megbocsáthatatlanabbnak tűnnek a mások vétkei.
Ma nagyon ritkán hallok felszabadult nevetést. Olyant, mint egy-egy fürdés után a mienk volt, és amilyen ma is, ha felidézzük a múltat.
„Három bolond” – mondta volna, ha lát bennünket, a sok keserű, megnyúlt arcú, világfájdalmas tekintetű, megfáradt, kiábrándult lelkületű „normális”. Pedig mi nem bolondok, csak boldogok voltunk ott, az ezüst zúzmararuhába öltözött Tisza-parton.
Gondolatban most megsimogatok egy régi, Tisza-parti bokrot. Óvatosan, gyöngéden, nehogy az ágain üldögélő „hószirom-madárkák” raját felriasszam. Megköszönöm neki és rajta keresztül a Tisza-partnak, hogy valaha egy életre megerősítette bennem a néma leventének – „Az élet szép, tenéked magyarázzam?” – a hétköznapok világában is meggyökereztethető igazságát.
(A kép forrása: http://seawayblog.blogspot.hu/2009/01/that-new-crazy-trend-of-having-baths-in.html)
Hasonló
Tiszavirágzás után
Zsiványpecsenye
Túr-parti parti-túra
A hervadás vörös varázsa
Téli séta
Én szőke városom
Hogy szépbe szőtt hitünk me...
Suprika
Nyílt vízen, egyedül
Fű benőtte emlékek
Rügyek, szerelmek, forradal...
Elemér, a kedvenc
A magyar nótáról
Milotai kertekben
Csiperkerózsika birodalom
Az egybe-barnák szigetén
Égi áldás az özvegyasszony házasságára
Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren
Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése
Varázslat
Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta áll ez a nagyon régi épület, kicsit elvarázsolt szépségével kastély, kicsit bástya szerű repkénnyel befutott oldalával. Az idő ... Tartalom megtekintése
Az út
Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése