Téli fürdés

Írta: Szilvási Csaba

icy_baths05.jpgHa az égiek, vagy a szüleim, azok, akik engem létrehoztak, most megkérdeznék azzal kapcsolatban a véleményemet, hogy még egyszer végigélném-e az életemet, azt felelném, hogy nem. Semmiképpen sem – mondta a minap egyik „őszbe csavarodott” ismerősöm, aki arra panaszkodott, hogy nincs ennek az egész életnek, ennek a fájdalmas, hosszú betegségnek semmi értelme. Lesz, mozog és elfogy minden. Mi is. De mert nyílván akarja a vak végzet, az embernek hagynia kell, hogy görgesse a perc, az a dolgunk, hogy alázattal hajtsuk meg a felsőbb döntések előtt a fejünket – mondta.

„Ez az élet nem nagy dolog, egyet forog, kettőt forog, néha inog, de csak megáll, legvígabb pajtás a halál”, illetve „Egy kis halál nem tesz semmit, őseinknek szintúgy volt” – idézte a hetyke kuruc helyzetébe magát beleélő Adyt és a Vojtina Mátyás sorait „plagizáló”, nagy bohém Kormos Istvánt.

Pár éve, mikor a Tisza úszó jégtáblák tarkította áttetsző zöldjében gyönyörködtem, gondolatban Setét Lajos, a hóhér alakját magára öltő néma levente szavai muzsikáltak bennem: „Az élet szép, tenéked magyarázzam?”

Az élet szép. Az élet ajándék. Egyszeri és megismételhetetlen csoda, lehetőség arra, hogy belepillantsunk a teremtés végtelen, szent munkájába, sőt – a szürkék módján kontárként, a több hittel, tehetséggel és kitartással rendelkezők szintjén mesterként, vagy ami csak keveseknek adatik meg, a beavatottak, a kiválasztottak szerepkörében művészként – mi magunk is részt vegyünk benne.

Mindenképpen megéri. De csak akkor, ha el tudunk gyönyörködni egy naplementében, ha a mindennapos hangyaharcok közepette meg tudunk néha állni, hogy megfürdethessük az arcunkat egy ünnepi harangzúgásban, hogy lehajolhassunk az apró szépségekhez.

Szabó Tibi barátommal a nyolcvanas évek végén késő ősztől kezdve szoktattuk testünket a folyamatosan hűlő Tisza-vízhez, lelkünket pedig az áhított falusi csöndhöz. Hetente kétszer-háromszor megfürödtünk az egyre hidegebb folyóban.

1989. október tizenkilencedikén hirtelen téliesre fordult az idő. A folyó „testhőmérséklete” már csak olyan öt-hatfokos lehetett. De azért megfürödtünk benne. Néhány nap múlva bevallottuk egymásnak a barátommal, hogy este a takaró alatt olyan forrónak éreztük a testünket, mintha ezer aprócska tűvel bizsergették volna a bőrünket, és féltünk, hogy szégyenszemre tüdőgyulladás lesz a virtusból.

Ez volt a holtpont. Mikor túljutottunk rajta, már nem létezett számunkra hideg víz. Milotán, decemberben már úszó jégtáblácskákat taszigáltunk el magunk elől.

1990. január elsején a tivadari vízmérce kőlépcsőjén álltunk a húszfokos hidegben. Napok óta olyan kemény tél volt, hogy ott, ahol a legnagyobb sodrás miatt szinte soha nem fagy be a Tisza, akkor legalább húszcentis jégtakaró borította. .

A fiam – ő is „beszállt a buliba” – és Tibi hatalmas kövekkel egy fürdőkádnyi helyet törtek a jégen. Gyorsan levetkőztek, mert pillanatok alatt kásásodott, kezdett újra befagyni a víz, és már nyakig bele is bújtak a folyóba. Én télikabátban is fáztam, de tudtam, nekem is meg kell fürödnöm, különben életem végéig hallgathatom a lekicsinylő korholást. Ledobtam hát magamról én is a göncöt. Barátom, aki időközben kijött a vízből, és ledörzsölte magát egy durva törölközővel, hogy ne álljak a hideg kövön mezítláb, a lépcsőre dobta a vizes kendőt. Mire az a földre ért, már kőkeményre volt fagyva.

Nem fáztunk meg. Sőt. A hideg víz akkor is, mint korábban mindig, csodát művelt velünk. Száraz törölközőkkel átdörzsölt testünk még csak nem is „libabőrzött” a fürdés után a húsz fokos hidegben sem. Izmaink felfrissültek, a korábbi rossz közérzetnek nyoma sem volt bennünk.

Emlékszem, egyszer egy szál vizes fürdőnadrágban egyedül rohangásztam a szokásos rövid távú úszás után a Tisza porondján, ahogy Szatmárban mondjuk, a „palajon”, a novemberi hatalmas hóesésben, a bokáig érő hideg pehelyszőnyegen.

Ha azokra a téli fürdésekre gondolok, most is úgy lebeg bennem a lélek, hogy nevetni tudnék, mint akkor, boldogan, harsányan. A virtuskodásokat nem lehet elfelejteni, de az emléküket sem veheti el senki a barátomtól, a fiamtól és tőlem sem.

Azóta minden télen tervezzük, hogy megfürdünk együtt a Tiszában, de többhetes edzés, fizikai és lelki ráhangolódás, afféle bemelegítés, pontosabban „behidegítés” nélkül végül mégsem merjük vállalni a kockázatot.

A Tisza-part télen külön világ nekünk. El tudja feledtetni velünk, hogy a másik világban egymást marják, tépik, fojtogatják, ölik az emberek. Hogy egyre nehezebb az élet, hogy egyre drágább a mindennapi kenyér, hogy megbocsáthatatlanabbnak tűnnek a mások vétkei.

Ma nagyon ritkán hallok felszabadult nevetést. Olyant, mint egy-egy fürdés után a mienk volt, és amilyen ma is, ha felidézzük a múltat.

„Három bolond” – mondta volna, ha lát bennünket, a sok keserű, megnyúlt arcú, világfájdalmas tekintetű, megfáradt, kiábrándult lelkületű „normális”. Pedig mi nem bolondok, csak boldogok voltunk ott, az ezüst zúzmararuhába öltözött Tisza-parton.

Gondolatban most megsimogatok egy régi, Tisza-parti bokrot. Óvatosan, gyöngéden, nehogy az ágain üldögélő „hószirom-madárkák” raját felriasszam. Megköszönöm neki és rajta keresztül a Tisza-partnak, hogy valaha egy életre megerősítette bennem a néma leventének – „Az élet szép, tenéked magyarázzam?” – a hétköznapok világában is meggyökereztethető igazságát.

(A kép forrása: http://seawayblog.blogspot.hu/2009/01/that-new-crazy-trend-of-having-baths-in.html)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése