Az egybe-barnák szigetén

Írta: Szilvási Csaba

naturizmus.jpgA rádióban hallottam, hogy hazánkban is megszűnőben van a naturistákkal – vagy ahogy korábban hívtuk őket: a nudistákkal – kapcsolatos társadalmi előítélet. Ennek tanúságaként a szabad strandokon jelentősen növekszik a pucér fürdőzők száma. Előfordul, hogy vasárnapról hétfőre egy főre jut két pőre, de vannak helyek, ahol kit anya szült, az mind anyaszült meztelen, csupasz, ruhátlan, pucér.

A naturista-nudista paradicsom, az egybe-barnák szigete azoké, akiknek a testtérképén a ruha levétele után sem találunk napsugár és emberi tekintetek által be nem járt fehér foltokat.

Persze a prűdök, a szemérmesek, a konzervatívok még mindig füstölögnek. Szerintük a partokon parttalan a ledérkedés. Bosszantja őket, hogy strandszezonban színhússá vált a tavak és a folyók környéke. Valóságos erkölcsi fertő a sok leány- és asszonyfartő, szügy, csülök és dagadó. „Mezít Lenkék” és „Puc Ernők”, sőt egész csupasz családok lepik el a szabad vizek partjait.

Az illedelmesen felöltözött, terepszínű ruhás, gumicsizmás sporthorgászokat sem elsősorban a fiatal, ruganyos női testek háborítják fel, bár kétségtelen, hogy a sok ínycsiklandozó mell és püspökfalatocska elvonja figyelmüket a „pedzőkről”, ők is inkább az elhájasodott hasak, combok, a zacskós, ráncba gyűrt popók ellen lázadnak.

De hiába minden ellenérzés, tiltakozás, felháborodás. Immár a legintimebb testrészek mutogatása legitim lett, a bi- és mono- után polgárjogot nyert a „nukukini”, az Éva-kosztüm abszolút, a nulláig leegyszerűsített és az Ádám-frakk tökéletes, fügefalevél-mentes formája.

A rádió szerint az elfogadás abban is megnyilvánul, hogy több önkormányzat is felvette a kapcsolatot a naturistákkal, akik szívesen közreműködnek a szabad strandokat egyre inkább elborító szenny és mocsok, a szemét- és hulladékhalmok, a koszdombok és piszokhegyek eltakarításában.

A hivatalos aktust a következőképpen képzelem el: a polgármesteri hivatal illetékesei – természetesen teljesen csupaszon – megjelennek a nudista strandon, és egy fedelétől megfosztott könyvbe kupak és tollszár nélküli, meztelen, bronzbarna réz tollbetéttel aláírják a megállapodást, melynek értelmében a pucér szemetet a naturisták zárt szeméttároló-ruhába öltöztetik, és – az Európai Unió előírásainak megfelelően, környezetkímélő módszert alkalmazva – elégetik.

Mivel az erdei tisztások hazánkban már legfeljebb csak „piszkásoknak” nevezhetők, hiszen a sok kidobott kacat, ócska lom és szemét miatt az ország „zöld lombjában” több a koszfészek, mint a madárfészek, szó van arról, hogy a naturisták, mint turisták, a tölgyesekre, fenyvesekre és bükkösökre is kiterjesztik áldásos tevékenységüket.

Ezért már jó előre szólunk, hogyha az erdőben gombaszedés közben ruhátlan faunokkal és nimfákkal találkoznak, ne botránkozzanak meg. Tudják azt, hogy nem szatírokkal és driádokkal, csak a naturista erdőtisztító akció önkéntes és lelkes munkásaival van szerencséjük összefutni.

Bízzunk benne, hogy a rendet lassan megszerető és mindenütt meg is teremtő európai uniós kosztümös honfitársaink jóvoltából ezek a meztelen cserkészek rövidesen munka nélkül maradnak, s mint eddig tették, ezután is tétlenül süttethetik majd a nudista strandon pucér pocijukat.

A kép forrása: http://nbbke.hu/index.php/hu/a-naturizmus-tortenete   

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése