Fű benőtte emlékek

Írta: Szilvási Csaba

Levelet kaptam a szülőföldről, Beregdarócról, egy gyermekkori kedves jó barátomtól, Bakos Bélától. Nem számítógépen érkezett elektronikus levél, e-mail, „normál Times New Roman” vagy „Arial Black” betűkkel, hanem hagyományosan, bélyeggel ellátott borítékban érkezett, hajladozva, lengedezve lobogó, ékes és kedves fűszálbetűkkel megírt, a postás bácsi által kézbesített levelecske.

Nem katonás, gépies rendben sorakoznak a levélben a magyar magán- és mássalhangzók jelei, hanem úgy nyüzsögnek, ahogy a csirkék szóródnak el, ha eléjük vetjük a tisztabúzát. Az egyik egy kicsit szemben áll a sorral, a másik háttal, de azért egészséges, tiszta „betűcsibe” az mindegyik.

Bélával valaha – abban az életkorunkban, amikor minden széna, még a szalma is – egy utcában laktunk Fehérgyarmaton. Számtalan apró gyermek- és felnőttkori élmény, de leginkább a közös gondolkodás, a hasonló életfilozófia köt össze bennünket. Öcsi – mindenki így ismeri ma is, annak ellenére, hogy már négyszeres nagypapa – pár évvel fiatalabb nálam.

Nem tudom vajon vetemedett-e valaha arra, amire én is, hogy verset írjon, hogy két kurta sornak a farkát egyformára kunkorítsa. De egyszer hallottam őt szavalni egy Kölcsey- ünnepségen, Szatmárcsekében. A Himnuszt mondta, az egyik legnehezebben elszavalható magyar verset. Soha senkitől – beleértve a legismertebb magyar előadóművészeket is – olyan megrázó hitelességgel, természetességgel, belső erővel nem hallottam megszólaltatni azon a bizonyos „fekete zongorán”, az emberi lelken a fél szemére vak mester és mindnyájunk, valamennyi magyar életének melódiáját. A szavaló templomi zsoltárok tiszta zengését hallatta. Nem lázadozott, nem követelte Isten irgalmát, hanem hálát adott neki, póztalanul elé terítette áhítatos lelkét azért, hogy élünk, hogy megtartott bennünket, magyarokat.

Egy mosolyban, egy dalban, de legfőképpen egy szavalatban benne van az egész ember, a maga intellektusával, érzelmi, akarati tulajdonságaival együtt. Öcsi akkor, a szavalatával meggyőzött arról, hogy a szépségnél és a tisztaságnál nincs nagyobb erő a világon.

Kinézek a tatabányai házunk nagyszobájának ablakán. Az udvaron álló, kedves, szomorú nyírfák és a Milotáról, Szatmár megyéből hozott kis diófa sóhajt fel bennem, s leveleik, csupa arany levél, mintha innen hullanának le a szívemről. Egy ilyen szépséges levél Öcsi levele is. Sorai mögött látom az áradó kis Túr vizét, ahogy ősszel ködök kavarognak a tükre fölött, s ahogy a folyócska egy-egy ágat vagy cseregubót sodor.

Megjelenik előttem a határ, ahol valaha Öcsivel kószáltunk, s amelyet szemem előtt most is haragoszöld tengerik, fakó-zöld kolompérok, dudva-zöld répák, aranysárga búzák és zöldessárga zabok tarkáznak.

Öcsi levele újra gyermekké tett. Feltámasztotta bennem azokat, akiknek sírját benőtte a fű, szél paskolja, eső mossa. Apámat, aki az őszi csillagözön alatt a Túr-parton horgászott velem, és fogott egy zsák pontyot. Ezt mind neked fogtam, fiam – mondta, és kezembe nyomta a zsákot. Feltámasztja az elárvult Öcsi összes egykori családtagját, mert barátom már csak a maga teremtette népes családjának örülhet, hiszen szülei után húgát, majd nővérét is elvesztette.

Látom magam előtt Béla bácsit, akinek lába elnyomorodott, pipaszárrá vékonyodott az orosz hadifogságban, de a jó öreg még hetvenöt éves korában is tekerte vele a kerékpár pedálját, és Ilonka nénit, a nagy egyéniséget. Ma is előttem van egykori kertjük. Elgyönyörködöm, hogy a forró napon is milyen egyenesen, szépen, csipkés leveleiket nyitogatva állnak benne a fiatal káposztapalánták, a sárgarépa, vagy ahogy – mint korábban már említettem – a mi vidékünkön ma is nevezik: „ murok” levele milyen dúsan bokrosodik, s milyen feketén zöldellnek a petrezselyem szélesebb levélkéi.

Ilonka néni minden „engemszagolj!”, „nenyúljhozzám!”, „élek-e, halok-e?” – felszólító vagy kérdő mondatos virágnak tudta az értelmét. „Ez biztat, ez emlékeztet, ez reménységet ad, ez nem enged felejteni, ez szeretni tanít” – mutogatta kedvenceit. „A föld csak az édes gyermekeit neveli pólyázva: a gazt, a paréjt, a muhart és a csorbákát. A nemesített növényeket az embernek kell nagy szeretettel gondoznia” – mondta.

Felvillan előttem egy kép, ahogy Bakos néni, még egészen fiatalon, az egészségtől virulva barnás-sárga hárászkendőben, piros, szélkifútta kezében hozza kifelé a házból a szakajtókosarat.

Akkor nem tudtam, mi van benne, kelt tészta, vagy tojás. Ma már tudom. Mert az értelem szeme akkor kezd élessé válni, mikor a testi szem látó ereje, mint az enyém is, ahogy öregszem, már veszít élességéből. Az a szakajtókosár is, mint apám halas zsákja, tele volt szeretettel. Abból a szeretetből táplálkozunk mi még ma is az én Öcsi barátommal.

Szerkesztette:
M. Szlávik Tünde

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése