Zsiványpecsenye

Írta: Szilvási Csaba

Christian Jequel.jpgFélelmetesen gyönyörű az este a „Szabó-birtokon”, a kis Túr partján, ahol Tibor barátommal, Évával, a titkárnőjével és a fiammal élvezem a csendet. A bokor meg sem zördül, a levelek még csak össze sem súrlódnak. A tiszta, magas égen sűrűn ragyog a csillag. Nyugalom van a végtelenség birodalmában. Még csak egy tücsök sem hegedül. A legelő vakondtúrásai most szaporodnak javában.

A legcsodálatosabb idő ez a zsiványpecsenye sütésre. Vágunk két villás ágú galagonyagallyat, aztán egymástól megfelelő távolságban leszúrjuk őket a földbe. Ez a konyha. Vagy kétarasznyira a földbe szúrt favilláktól, apró száraz gallyakból jó tüzet rakunk.

Hosszú, szívós somfabotot faragunk nyársnak, s rátűzdeljük a hazulról hozott bélszínpecsenye darabokat, amelyek közé kukoricán hízott disznó szalonnájából vágott szeletek, illatos, lazacvörös, füstölt sonkadarabok és hatalmas vöröshagyma-karikák is kerülnek. Sót – magyar mértékkel – csak a hagymakarikákra és a bélszínszeletekre hintünk, utóbbiakra egy kis pirospaprikát is szórunk.

Amikor a jó kis somfabot már csak úgy görnyed a kedves tehertől, ráfektetjük a két villára, s a parázzsá roskadt tűzből botkampóval arasznyi közelségbe kaparjuk az izzó zsarátot.

A szép hófehér szalonnaszeletek, ahogy forgatjuk őket a nyárson, elkezdenek sárgulni, áttetszővé válni, a bélszín rózsapirossága pedig elhalványodik, szürkéssé fonnyad a parázs fölött. Halk sistergés zenéje keveredik az időközben feltámadt szellő susogása és a lombok lágy tapsikolása közé. A füstöt az idekíváncsiskodó, jótékony légáramlás oldalra kanyarítja a gyönyörűen sülő húsdarabok környékéről. Legfeljebb a szalonnazsír kellemes pácoló füstje járja át a nyárson fülledő finomságokat, mert amint egy-egy zsírcsepp le-lecseppen a parázsra, ott elsistereg vékonyka füsttel, freccsenő pici petárdaként.

A húsdarabokat meglocsoljuk vörösborral. A nagy „sisteri” után még vagy öt percet várunk, aztán már szedhetjük lefelé a szebb darabokat, amelyek sült állapotban ismét visszakapják pirosas színüket. Valamennyi szelet csupa kívánatos ínycsiklandozás.

Az első harapások előtt körbe jár a jóféle panyolai szilvapálinkával töltött butykos. Aztán pompás kenyérszeleteken, „karé”-kon már osztogatjuk is szét – ahogy nagyapám mondta: „szíjjeefele” – az illatos hús- és szalonnadarabokat. Az éles bicska szinte sikkant, amint keresztülszeli a csupa íz, csupa illat falatokat.

Én minden hónapban tartok otthon is a maihoz hasonló „szalonnanapot”. Ilyenkor nem kellene a tárkányos bárány, a marhahús tormával, a borjú-, a csirke-, a kacsasült, nem hiányzik a libamáj, a roston sült csuka és a rántott velőrózsa sem. Beleteszek a serpenyőbe néhány szelet szalonnát, és gyönyörködve nézem, ahogy a beirdalt darabok kakastaréjjá pirulnak. Aztán kenyérrel és vöröshagymával jóízűen befalatozgatom őket.

Most, ahogy szemlélem a sistergő, sercegő, ínycsiklandozó zsiványpecsenye- és szalonnaszeleteket, több mint egy félévszázadot visszarepülök az időben. Nagyapámmal vagyok a mezőn, ettől a helytől, ahol most vagyunk, mindössze pár kilométerre. Az öreg leakasztja a fűzfabokorról a búzavirágmintás tarisznyát, amibe a nagyanyám sütötte, jól bebugyolált, illatos házikenyér mellett egy gyermektenyérnyi, sötétvörös füstölt sonka és egy jól kiszáradt házikolbász társaságában ott van az istenáldotta paprikás szalonna is. A „bugyola” mellett meg – csak úgy szabadon – két fej, vagy ahogy a jó öreg mondta „két fű” vörös-, pontosabban vereshagyma.

Tüzet raktunk, és szalonnát sütöttünk. Mert az az igazi. Nem serpenyőben, hanem szabad tűzön, pontosabban parázson pirítani. A falusi ember számára nagy dolog a szalonnasütés, hogyne volna az akkor a gyermek életében.

Nagyapámat nagyon szerettem. Mikor eljött az ideje, megérezte, hogy meg fog halni. Meghajtotta a fejét, mint búza a kaszapenge előtt. De azért sírva búcsúzott unokáitól, nővéremtől és tőlem. „Miért kell itt hagyni benneteket?” – mondta könnyes szemmel. Elment, de most is itt van velem, munkál bennem. Ahogy öregszem, és közeledem hozzá, úgy érzem egyre jobban magamban azt a részt, ami tovább él a lelkemben belőle. Naponta velem van, beszélgetek most is a jó öreggel, mint valaha a tűz mellett. Barátaimmal megiszom most egy pohár bikavért az ő emlékére.

Áldott legyen a jó öreg, Berti papó, és áldott legyen a magyarok istene, aki nekünk ezt a remek, szalonnás, zsiványpecsenyés estét adta. Löttyintsünk neki is áldozatként egy kortyot az egri bikavérből az álmosan hunyorgó, hamvadó tűzbe.

Szerkesztette:
M. Szlávik Tünde
Written by
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése