Egy régi lángos

Írta: Szilvási Csaba

Ülök a McDonald’s étteremben. Különböző hamburgerek és sajtburgerek illata felhőzik körülöttem. Pár száz méterrel odébb egy gyros, egy hotdog-sütő és egy pizzéria. A sarkon popcorn-, azaz pattogatottkukorica-készítő.

Ülök a McDonald’s-ban. „Oly földre visz az út, hol nem nyomorogva eszed kenyered” – hangzik a fülemben Mózes V. könyvéből a próféta szava, az Ige. Az Ige, amely, lám, testté vált. Mert itt van már a Kánaán. Ha nem is égi mannával, de pirított krumplival illatozó, ha nem is tejjel-mézzel, de Coca-Colával folyó „Bőségország”.

Itt, a „mekiben” az az érzése az embernek, hogy a költő kívánsága maradéktalanul teljesült. A jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán, és a bőség kosarából mindenki egyformán vehet. A békésen és elégedetten itt üldögélők legalábbis ezt a látszatot keltik. A Kánaánban vagyok, de én mégis inkább a gyermekkor Édenkertjébe vágyom vissza.

Fáj a szívem. Nagyanyám jelenik meg előttem, ahogy szakajtókosárba, majd bokorba fogott kötényébe, ahogy mifelénk mondtuk, kötőjébe önti a tűz fölött, a rostán gyönyörűen kipattant habfehér „kokasokat”, egy kicsit megrázva magát, hogy a melléktermék, a „cipója”, a kis fényes, barna, nehezen megropogtatható, rágós golyócskák alulra kerüljenek.

Nagyapám búzavirágmintás tarisznyáját látom, amelyben a reggeli elemózsiából, élelemből, útravalóból estére, mire feljött a vacsoracsillag, és a jó öreg hazajött a kaszálásból vagy a kapálásból, mindig maradt nekünk, gyerekeknek is egy kis madárlátta kenyér.

„Száguldó évek távolából megérzem néha jó szagát. A tűzhely tájáról elindul, s betölt szívet, betölt szobát. Lelki kenyér ínség-időben, verőfényes vigasztalás” – muzsikálnak bennem Áprily Lajos Kalács, keddi kalács című versének sorai.

Kemence, búbos kemence! Te csoda, múltam egy csillagüszkös, szép darabja! Benned szalmaláng, parázs, puha, meleg hamu. „Isa pur es homu” lettél te is. Búbos kemence! Be jó volt odabújni hozzád, mint nagyanyánk, anyánk szoknyájához. Melletted ott volt a tekenő a dagasztószéken, a kovász a csuporban, a tűzhelyen, a „blóderen”, előkészítve minden csendesdeden, a „pár” feláztatva, a „vágást” is kiteregette már nagyanyám, aztán a kovászos vizet beleöntötte.

Nemsokára már a kemencében sült a foszlós, hófehér belű, illatos házikenyér. És a tejfeles, a „téfeles” lángos, amihez képest a mai, lángossütőbelinek olyan az íze, mint a töreknek.

A tejfeles lángosok illata odacsalogatta – mindig kaptak ők is belőle – játszótársainkat, a velünk szemben lakó szomszéd gyerekeket. Szegények, még hozzánk képest is nagyon elesettek, ahogy mifelénk mondták, „csórók” voltak, igazi bibliai nyomorúságban éltek. Otthon sokszor napokon keresztül nem ettek főtt ételt, örültek, ha cukros kenyeret reggelizhettek, ebédelhettek és vacsorázhattak. Eljátszom a szavakkal. Nemhogy giros, „giros kenyér” is ritkán jutott nekik.

McDonald’s, McDonald’s – mekeg bennem tovább – ha már elindult játszani – a szó. Pár éve a Dózsa iskolában, ahol az önkéntes versíró gyerekeknek megadott idő alatt meghatározott témára egy-egy költeményt kellett rögtönözniük – az alkotásokat én zsűriztem – az egyik amatőr poéta a „mekeg a bányásztehén” kifejezést használta. Én ezt akkor meglehetősen szabad asszociációként, afféle szürrealista képalkotásként értékeltem, csak később, Gallai Rudi helytörténész barátom könyvéből tudtam meg, hogy a szókapcsolatnak valóságalapja van: Tatabányán bányásztehénnek a kecskét nevezték. Most ez jut eszembe a McDonald’s mekegéséről, és egy másik régi, kedves, humoros vers részlete. „A tanítónknak, most bukkan elő, volt egy kecskéje, áldott tejelő, s mivel kedvenc színe volt a kék, megette a nyugati féltekét.” Az egész költeményre már nem emlékszem, csak erre a fülbemászó, szívmelengetően bájos. kis darabjára. Azt sem tudom, ki a szerzője, de úgy rémlik, mintha Kónya Lajos írta volna.

Ülök a McDonald’s-ban, ahol otthon, a ház körül már nem kecskén lovagoló, hanem három- vagy kétkerekű gyermekbiciklin karikázó, esetleg négykerekű motort, kvadot vezető kisfiúk és kislányok esznek szüleik társaságában, helyenként csak turkálva a gyorsételekben, és emlékezem. Habos felhők, a gyermekkor bárányfelhői úsznak a fejem felett. Az olajszagon túl is érzem a gyermekkori tavaszi szél jó ízét és a barka, a „cicuka” kellemes illataromáját. Nagyanyám egy kenyérdagasztás idejéig kacag a lelkemben, mint ötven-ötvenöt évvel ezelőtt. A szegénységünk, ami immár a múlté, így válik bennünk gazdagsággá.

Szerkesztette:
M. Szlávik Tünde

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése