Szász Ernő

Gépészmérnök,

Nyíregyháza

szszb_21-76_szasz_erno.jpgAz ismert mondás, miszerint „a munka nemesít” – Szász Ernő nyugdíjas gépészmérnök életében inkább annak minden hátrányával szerencséltette őt. Állításunk nem a 76 évesen elhunyt édesanyjára, Vida Rózára, hanem a kisbirtokos családból származó, nyolc évtizedet megélt édesapjára, Szász Dánielre vonatkozik. Miután Szász Ernő fél évvel az „utolsó békeév” (1938) címmel, oly sokszor említett időpontot követő júniusban látta meg a napvilágot a Hajdú-Bihar megyei Bagamér községben, volt alkalma személyesen tapasztalnia, a saját bőrén közvetlenül éreznie azt, hogy a rettegve elsuttogott „K, mint kulák-lista” mit is jelent a falusi mindenna­pokban. Talán a nagybetűs Sors rendelése volt, hogy egyetlen testvéréből lelkipásztor legyen. Olyan ember, aki a református vallás híveinek hirdesse Krisztus igéit a „Kálvinista Róma” Nagytemplomában, Debrecenben.

Szász Ernő és kis családja mindennapi életét felesége, Jámbor Eleonóra – könyvelő – aranyozza be immár 36 éve. Elsőszülött gyermekük, Ernő gépészmérnök, aki feleségével, Pankotai Judit építészmérnökkel együtt neveli a bővebb család legfiatalabb tagját, a 10 hónapos Rita Juditot. Másodikként érkezett utóduk Eleonóra jogász. Ő a fővárosban él családjával. A Belügyminisztérium munkatársaként dolgozó férjével, Csepregi Csabával lesi a másfél éves Noémi minden gondolatát. A szülőfaluban kijárt nyolc általánost követően szakmát már „komolyabb” helyen szerzett: a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megye egykoron ipari központjának számító Ózd egyik szakmunkásképzőjében. A gépész végzettséggel bíró fiatalember a kohászati üzem lakatosaként kezdte munkáséletét. 1957-ben a minőségi munkájáról Európa-szerte ismert Landler Jenő Vasúti Járműjavító üzemben folytatta munkáját, miközben esti tagozaton, újfent tanulni kezdett a közeli Újpest egyik gimnáziumában. Az akkor még 27 hónapos kötelező sorkatonai szolgálat őt is elvitte az iskolapadból. A történelmi hűség kedvéért idekívánkozik: ekkor épült a berlini fal…

A „Járműjavítóba” 1962-ben tért vissza, s majd egy év múltán már érettségi bizonyítvánnyal büszkélkedhetett munkatársai és barátai előtt. Itt nyűgözte le a gépészet, látta, hogy egy hatalmas fémtömeg okos megmunkálással működő szerkezetté válik. Jelentkezett a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára. Az első évben a hatszáz kezdő közül mindössze annak fele állt sorba a következő évnyitón a központi épület aulájában. Szász Ernő közöttük volt, s ott nézhetett büszkén szülei szemébe is, amikor 1969-ben átvehette gépészmérnöki diplomáját.

Ifjú házasként feleségével együtt sokat gondolkodtak azon, hogyan tovább. A fővárosban találtak ugyan viszonylag jó állást, de olyat, amelyik az értelmiségi tekintélyt is megalapozhatta volna, már nem igazán. Következett így a racionalitás: messzebb a központtól ugyan, de mégis „magasabb” pozíció? A pályakezdő mérnök és hites felesége jól döntött: a szülőkhöz, rokonokhoz közeli hely – Nyíregyháza – ajánlata lett a befutó. Szász Ernő, harmincévesen a megyei KPM Közúti Igazgatóság gépészeti csoportvezetőjeként bizonyíthatott. A feladat valóban embert próbálónak ígérkezett: a meglévő állami közutakat, mintegy 2000 kilométert, köztük a „szatmári kegyetlen”-t kellett járhatóvá tennie, s azoknak a forgalomhoz igazodó, régen szükségessé vált szélesítéséről gondoskodnia, ennek technikai hátterét megszerveznie. A múltra visszatekintően már mosolyogva mondja: „Az írógépek kivételével akkor szinte minden hozzám tartozott.”

A ma emberének megszokottá vált közvetlen munkakapcsolat akkoriban még csak álomképként munkált néhány nyugtalan koponyában. A ’70-es évek, a hőskor viszonylag hamar lefutott: nyári útjavítás, karbantartás, csúszásmentesítés és a technikai eszközök nagyjavítása, mind-mind naphosszat zajlott, amíg csak volt mit tenni a hatalmas és erős gépeken. Kétévi csoportvezetősködés után, immár az osztályszervezésben 1972-től 1980-ig osztályvezetőként tevékenykedett. Pullai Árpád minisztersége alatt összevonták a szomszédos két megye, Szabolcs és Hajdú szakirányú szervezeti egységeit, hogy aztán 1991-ben mindent „központilag” visszaállítsanak az eredeti helyére.

Szász Ernő büszkén szól arról, hogy a Dunától keletre fekvő megyék közös oktatóbázisa Nyíregyházán, a Tünde utcán volt, ahol ő is szívesen tanított…

„A munka becsület dolga.” Mondja szinte csak úgy, magának. Életútjára visszanézve, annak történéseit átgondolva őszintén látszik az arcán, nem bánta meg egykori választását. 2002-ben ment nyugdíjba. Azóta számára rohamosan telik az idő. Az unokázás jelenti neki a boldogságot. „Sokat olvasok, mert eddig nem volt rá idő…” A megélt életút örömei, nehézségei – mint egy filmen – felvillannak képzeletbeli képernyőjén. Mint mondja, megérte.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése