Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szamosszegi Gyula
Középiskolai igazgató,
Csenger
A magyar–román határ mentén fekvő kisváros középiskolája, az Ady Endre Gimnázium, amely közel négyszáz diáknak ad ma otthont, szó szerint a „végeken” található. Évfolyamonként négy osztályuk működik: a gimnáziumi osztályuk informatika- és nyelv szakos, a két szakközépiskolai osztály pedagógia és gazdasági ismeretek szakos, míg a szakiskolai osztályba a cipőfelsőrész-készítést tanuló diákok járnak. Az iskola tudatosan törekedett a sokirányú képzésre, hogy minél több környékbeli gyermek számára vonzóvá váljon. A távolabb lakók a közös irányítású kollégiumban lelhetnek második otthonra középiskolai tanulmányaik során. Korábban az igen népszerű óvónőképzés is folyt az intézmény falai között. Az ide jelentkező gyerekek elsődleges célja az érettségi megszerzése, ám jó eredményeket érnek el diákjaik a felvételi rangsorban, és jó helyen szerepel az iskola a hozzáadott értéket tartalmazó középiskolai rangsorban is.
A középiskola sikeres tevékenységét 2000 októberétől irányítja Szamosszegi Gyula, aki 1956. március 2-án született Tyukodon. Volt kitől tanulnia a pedagógushivatás minden szépségét és nyűgét, hisz édesapja majd’ negyven évig igazgatta a tyukodi általános iskolát, és édesanyja is a katedrán töltötte élete jelentős hányadát alsó tagozatos tanítónőként, később szakfelügyelőként is. Az „igazgató egyetlen gyermekeként” mindig is nagyobb volt vele szemben az elvárás, ez meg is látszott a jó tanulmányi eredményein, amelyek végigkísérték középiskolai és főiskolai tanulmányait is.
A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban elsősorban a történelmet és a matematikát kedvelte, de időt szakított a máig imádott futballra is: előbb az ifiben, majd szülőfaluja felnőttcsapatában is futballozott. Élete nagy élményét jelentette a Bessenyei György Kollégium, ahol a Diáktanács tagjaként aktív részese volt a kollégium – ma szinte elképzelhetetlen mértékű – önálló életének. Programokat szerveztek, ellenőrizték saját maguk tevékenységét, komolyan beleszólhattak a kollégiumi díjfizetés rendjébe. Máig jó szívvel emlékezik vissza osztályfőnökére, dr. Hoch Miklósnéra, aki történelmet és latint tanított, és aki igazi tanáregyéniség volt, mély nyomokat hagyott diákjai lelkületében.
Érettségi után a nyíregyházi tanárképző főiskola matematika–műszaki ismeretek szakán folytatta tanulmányait, ám előbb tizenegy hónapos katonai szolgálatot töltött az alföldi kisvárosban, Kiskőrösön. A főiskola is élmények garmadáját jelentette számára, hiszen szervezője volt a főiskolai heteknek, elsősorban technikai ismereteit kamatoztatva közreműködött a mindennapos rádiós műsorok szerkesztésében.
1979-ben a diploma kézhezvétele után a porcsalmai általános iskolában kezdett, ahol matematikát, testnevelést tanított, mezőgazdasági gyakorlatot vezetett. Hamarosan focicsapatot szervezett, és atlétikai versenyekre vitte tanulóit, akik igen szép eredményeket értek el.
1981-ben került jelenlegi munkahelyére, ahol a matematika mellett technikát is tanított, hisz időközben egyetemei végzettséget szerzett Debrecenben a KLTE technika szakán. Irányította a diákönkormányzatot, ODK-vezetőként egy évtizeden keresztül szervezte a nyári gyalogtúrákat, amelyek révén az országos kék túra nagyobbik részét teljesítették. 1984-től kollégiumvezető lett, majd öt évvel később igazgatóhelyettessé nevezték ki, ezt követően – mivel elődje a város polgármestere lett – pályázat útján átvette az intézmény irányítását. 2002-ben közoktatás-vezetői képzésben vett részt, százhúsz órás informatikai tanfolyamot végzett, és a városi oktatási bizottság külsős tagja lett.
„A legfontosabbnak azt tartom, hogy a tanár szeresse diákjait, és felkészülten menjen órára – mondja Szamosszegi Gyula. – Itt talán még nagyobb hivatástudatra van szükség, hisz itt, a »végeken« sokkal nehezebb dolga van a tanárnak, mint egy jó képességű diákokból álló nagyvárosi intézményben. Mifelénk lényegesen több energiát igényel az érettségire, a felvételire való eljuttatás.”
Felesége – Viszlai Ágota – ugyancsak pedagógus, 1981-ben kötöttek házasságot. Gyermekeik közül Péter (1983) a nyíregyházi egészségügyi főiskola szociális munkás szakán harmadéves. A kisebbik, Zsuzsa (1985) a Debreceni Egyetem elsőéves hallgatója, geográfusnak készül.
A futball mellett ma már az olvasás és a tévézés is hobbivá vált, de időt fordít az udvar, a kiskert rendben tartására is. Eddigi életútjával elégedett, intézményvezetőként szeretne még legalább egy ciklust végigvinni. Úgy érzi, vezetői tevékenysége, amelyből különösen az intézmény megújulását jelentő PHARE-támogatással és megyei segítséggel megvalósult 150 milliós rekonstrukcióra büszke, ehhez elegendő alapot képez. Munkájában segítséget jelent az is, hogy a társintézményekkel, a városi intézményekkel és a cégekkel sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítania.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése