Stefán István

Díszpolgár, népi hangszer készítő

Sajószöged

szszb_32_ki_stefan_istvan.jpgHa valakire ráillik az ezermester minősítés, az a sajószögedi Stefán Pista bácsi. Hosszú élete során mindig hasznos tevékenységgel foglalta le magát. Volt földműves, majd főállású autószerelő, de otthonosan mozgott a fém- és faipari területen is. Gyártott citerákat és cimbalmokat, melyek több országba, még Ausztráliába is eljutottak. Lakóhelyén sokáig vezette a citerazenekart, de egyébként is igazi közéleti emberként ismerik. Büszkén viseli a Sajószöged Díszpolgára címet, amit elsőként ő kapott meg szülőfalujában.

A többi helybeli gyerekhez hasonlóan átlagosan telt a gyermekkora az 1917. március 8-án született Stefán Istvánnak. Két testvérével besegítettek szüleik földjének művelésében, de eljártak dolgozni a gróf birtokaira is, amiért fizetést kaptak. Édesanyjuk jól ismert bába – mai nevén szülésznő – volt. Húsz évesen házasságot kötött István Margittal és két gyermekük született. Mária öt évvel volt fiatalabb Istvánnál, aki mintegy 45 éve Ausztráliába költözött. A korkülönbség vélhetően azért adódott, mert közbejött a II világháború és a családfőt 1944-ben besorozták. Ekkor már Miskolcon élt a család. Az orosz frontra vitték, ahol fogságba esett és csak három év után térhetett haza. A távollét kissé megviselte, de többször elmesélte, hogy ott is feltalálta magát. Gyermekkorától hegedült és alakítottak zenekart oroszföldön is. Ott készítette el az első cimbalmot, fogva tartói pedig kihasználták sokoldalú szakmai ismereteit, ezért a lágerben is megbecsülték. Volt közöttük fogász is, akinek fogókat és vésőket gyártott a foghúzáshoz. Máskor aranygyűrűk és fülbevalók készítését bízták rá.

Hazatérte után Budapesten helyezkedett el egy konzervgyárban, majd autószerelő szakmát szerzett és Lillafüreden nyitott javítóműhelyt. Munkájának hamar híre ment és bevitték a pártbizottságra, ahol a pártvezetők autóit javította.

Pár év után visszaköltöztek Sajószögedre, majd sikeresen elvégzett egy mozigépész tanfolyamot. Onnantól hat község mozijában vetítette rendszeresen a filmeket, felesége pedig a jegyárusítást és a takarítást vállalta fel. A MOKÉP volt az utolsó munkahelye, onnan ment nyugdíjba.

A megnövekedett szabadidő számára nem jelentett pihenést, hiszen a vetítés kivételével ugyanazt a munkát végezte, mint korábban, vagyis hegesztett, edényeket foltozott, bicikliket javított. Ekkor már áttért a citerázásra, mivel korábban egyik ujja megsérült és az akadályozta a hegedülésben. Mindig izgatta a fafaragás, amit Tiszapalkonyán sajátított el egy mestertől. Innentől születtek a keze alatt a díszes citerák, furulyák és cimbalmok is. Ezek közül többet kivittek az országból, jutott belőlük Belgiumba, Hollandiába, Szlovákiába, de még Ausztráliába is. Emlékszik rá, hogy első citeráját encsi zenekar rendelte tőle. Csak saját készítésű szerszámokkal dolgozott, azokkal faragott még polcokat, szelencéket, domborműveket, dobozokat, vagy általa esztergált poharakat is.

Hangszerei felkeltették a helybeliek figyelmét, ezért citerazenekart alakított, a jelentkezőket pedig ő tanította be. Büszke rá, hogy két unokahúga is játszott a zenekarában. Rendszeresen kísérték a helyiekből álló Búzavirág Népdalkört, akikkel szinte a fél országot bejárták.

Életében komoly törést jelentett felesége 31 évvel ezelőtti halála. Ekkor Tiszaújvárosban élő lánya, Marika visszaköltözött édesapjához és felvállalta a gondozását.

Pista bácsi zenei tudására magasabb szinten is felfigyeltek és készült vele lemezfelvétel is. Bekerült a Magyar Citerás Antológia IV. részébe, mint a citera hüvelykujjas nyomófogásának képviselője.  

Kilencvenhét évesen még aktívan végezte évtizedeken át megszokott munkáját, ám 2015. március 22-én combnyaktörést szenvedett. Mivel lánya, Marika is kezelésre szorult, már nem tudta vállalni szépkorú édesapja ápolását, így bekerült a Nemesbikki Református Szeretetotthonba. Oda sem ment azonban üres kézzel, magával vitte kedvenc citeráját és cimbalmát, és alkalmanként játszik rajtuk. Karácsonykor az intézményben az ő zenei kísérete mellett hangzottak el az ünnepi énekek.

A Sajószöged díszpolgára címet 2010-ben alapította a község önkormányzata. A feltételek szigorúak, de Stefán Pista bácsi ezeknek megfelelt.

„Sajószöged Díszpolgára” cím adományozható annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak, aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával, vagy egész életművével mind a községen belül, mind pedig országosan vagy nemzetközi viszonylatban olyan általános elismerést szerzett, amely hozzájárult a község jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató emberi magatartása miatt egyébként köztiszteletben áll.  Díszpolgári cím öt évenként egy főnek adományozható.”

Az évtizedeken át aktív közéleti tevékenységet folytató Stefán István ezzel beírta magát Sajószöged történelmébe.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése