Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Harangozó László
Képzési menedzser,
Tiszaújváros
Valójában mindig egyetlen foglalkozás illett rá, amit ő maga a néptanítóval azonosít, aki mindig kész a munkára, nyitott az új tudásra, és maga keres megoldásra váró feladatot. Harangozó Lászlót ilyen embernek tartja a környezete, és még azok is tisztelik érte, akik nem értik, nyugdíjasként miért vállalja a Nyír-Dinamika Kft. munkatársaként hátrányos helyzetű és cigány munkanélküliek oktatásának gondját.
Életútjában benne rejlik a magyarázat. Hévízgyörkön született 1927. február 10-én. A Galga menti falvak máig híresek élő népi kultúrájukról. Elmondja, hogy édesanyjának is gyönyörű hangja volt, sokszor énekelt tótul munkája közben. Ezzel azonban felszakad a múlt fátyla, és egy különleges család körvonalazódik beszélgetésünk alatt.
Őseiben, családjában is érzékelhető a századfordulótól napjainkig tartó átalakulás. Nagyapja volt egészen felnőtt koráig a családfő. A Ferenc József udvari kovácsa címet viselhette, hiszen négy évig a gödöllői kastélyban a pihenésre érkező királyi családtag lovait, kocsijait kellett ellátnia. Még az arisztokrata munkaadók idején megismerkedett a modern gépekkel. Mintha csak Széchenyi álmodta volna meg útját. A cséplőgép, a robbanómotoros traktor már a Podmaniczkyaknak kellett, és Angliából Franciaországon át nagyapja szállította haza.
A történeti érdekességű iparvágányt a Hatvany Deutsch család gyárához ő építtette. Szakmai tekintélye a saját körében vállalt közéletiségre ösztönözte, és az első világháború vége már a vasasok szakszervezetében érte.
Hat gyermeke közül három kovács lett, a legfiatalabb mellette maradt, ő volt Harangozó László édesapja. Együtt éltek, és amikor 1945-ben annyi változás következett, falukovács, majd kisiparos lett édesapja, édesanyja pedig, aki korábban a gróféknál szolgált, az aszódi internátusban talált munkát.
A három gyermek neveltetése nem volt könnyű. Lászlót taníttatták, mert gyenge fizikumúnak találták. Aszódon, az evangélikus gimnáziumban végezte el a középiskolát, majd Pestre került tanítóképzőbe.
Itt a felnőtté válást egy szerencsés történelmi jelentőségű kollégium segítette. Harangozó László népi kollégista, és meghatározónak vallja azt az önképzést, intenzív tanulást, és egymásra figyelést, amit az ő esetében olyan nagy nevű tudós, művész emberek jeleznek, mint Kardos László irodalmár, Veres Péter író, politikus, a kortársai közül a kiemelkedő tehetségű Nagy László költő.
Elérzékenyülök, amikor arról beszél, hogyan fogadta a nagyapja a tanítói oklevelével. Életében először fogott vele kezet, felnőtté avatta ezzel, no meg kifejezte elismerését, hogy tekintetes címet szerzett.
Harangozó László már diák korától maga is népi kollégiumot szervezett Aszódon, Turán általános és szakközépiskolát, Polgáron gimnáziumot és tanyai kollégiumot. Így választották meg Újszentmargitára tanítónak. A hivatali esküt Nyíregyházán tette le, de a tankerületi főigazgató át is helyezte Mándokra.
Máig megborzong ettől a nagy felelősségtől, hiszen az iskolák államosítását fiatalon keresztülvinni nem volt könnyű. Innen Balkányba ment, kollégiumában később gyermekotthon működött. Aztán visszakerült Polgárra, ahol apósát követte az igazgatói székben. 1968-ig Harangozó László igyekezett olyan tanító lenni, amilyennek ezt a pályát elképzelte.
1955-ben Egerben matematika-fizika szakos, ’60-ban műszaki-gyakorlati tanári oklevelet szerzett. ’68-ban megakadni látszik a pályája. Őt is utoléri a tüdőbaj. Nem hal meg, mint autófényező Károly öccse, aki a Vasas énekkar megbecsült tagja volt, de meg kell műteni. Attól félt, nem engedik vissza a gyerekek közé, és újból tanulni kezd. Gépészmérnöki diplomát szerez Gödöllőn 48 évesen. Öt évvel később doktorál, azóta neve tankönyvek szerzői között olvasható, számos tanulmánya jelent meg, hiszen nyugdíjazásáig a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán tanított. Lelkesen biztatta kollégáit egy-egy gazdátlan feladat megoldására. Így születtek meg a halászat gépesítéséről, a nád feldolgozásáról nagy szakmai elismerést hozó munkái.
A főiskolán párttitkár volt. A munkáspárt máig fontos számára az örökségként kapott vasas öntudat és a Nékoszban szerzett felelősség megőrzése végett. Szakmai és publicisztikai munkái ezt bizonyítják.
Gyermekei, László és Gizella üzemmérnökök, már önálló családot alkotnak. Ők és a hat unoka visszavitték a Harangozó házaspárt Polgár mellé, Tiszaújvárosba. A nagymama a családban kamatoztatja óvónői tapasztalatait, Laci bácsi, ahogy szólítják, megosztja idejét. Ingyenes korrepetálást végez lakóhelye egyik iskolájában, és visszajár Nyíregyházára, hogy tanítson, neveljen. „Szabolcs adta az első és az utolsó falat kenyeret” − mondja, és úgy érzi, ezért még sok a tartozása az itt élőkkel szemben.
Akik ismerik, tudják, nem tartozik, hanem tudását, emberségét ajándékozza a legjobban rászorulókra.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése