Tiszaújváros

Alig volt négyéves, amikor Rimaszombatból átköltözött szüleivel Miskolcra. Az általános és a középiskoláit Miskolcon végezte, majd a fővárosban folytatott bábszínészi tanulmányt. Érett fejjel, s a munka mellett tanult Debrecenben és Nyíregyházán. Vezetett bábtársulatot, volt művelődési ház és művelődésiközpont-igazgató, és hét év óta kétlaki életet él. A ma ötvenhét éves Czikora János göröngyös pályán haladt eddigi életútján.

Rimaszombatból ezerkilencszáznegyvennyolcban költöztek át az „inneni” oldalra, és a család Miskolcon telepedett le. Az általános iskolát befejezve a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, s bár orvosnak készült, mégis a bábszínészi pályán kötött ki. E területen próbálta kamatoztatni tehetségét. Tizenkilenc évesen a miskolci úttörőház bábtársulatával járta a vidéket. Az egyik tiszalúci turné alkalmával kapott ajánlatot, a helyi művelődési ház vezetésére. Az alig két éve épült kulturális létesítmény ekkorra már a nyolcadik igazgatót „fogyasztotta”. Ilyen előzmények után nem csoda, ha a szülők nem lelkesedtek a felkérésért.

De ő tele volt energiával, s a fiatalos hév és az akkori tiszalúci tanácselnök, Heves János, sokoldalú támogatása révén két év alatt betöltötte azt a feladatot a művelődési ház, amelyért életre hívták. A helyi polgárok hamar hozzászoktak a nívós kulturális programokhoz, s kezdték tisztelni a fiatal igazgatót, aki megismertette velük az élet szebbik, tartalmasabb oldalát. Megnősült és nőül vette a fiatal patikus kisasszonyt, Máriát, aki szintén más vidékről csöppent Tiszalúcra. Hat év múltán a helybéliek is magukénak vallották Czikora Jánost, aki minduntalan új elképzeléseket váltott valóra. Napi munkája mellett ismét tanulásra adta a fejét.

Először a debreceni tanítóképzőt végezte el, majd ezt megerősítendő, a nyíregyházi tanárképző főiskolán szerzett népművelői diplomát. Aztán néhány év múltán újra „kezdte”. Először a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, s mintegy ráadásként Budapesten, ahol szintén diplomázott. Közben három leánygyermek édesapja lett, és ekkorra már ezernyi szál kötötte Tiszalúchoz. Pörögtek az évek, a munka, a tanulás és a család között osztotta meg napjait. A helyi kultúrháznak már működött egy bábegyüttese, megkezdődött a zene és a balett oktatása. A közel negyedszázados tiszalúci idő alatt fogalmazódott meg szemléletében, hogy csak eredmény centrikusan lehet kulturális nevelést végezni.

Az 1990 évi rendszerváltás számára keserűséget, egyfajta bizonytalanságot teremtett. A hatalomra törekvő helyi kiskirályok „martalékává” vált, utcára került. S mivel a „csak azért is” fajtához tartozott, az átmenetileg megkeseredett élete a munkában talált vigaszra. Nem lett hűtlen a községhez. Tovább folytatta lassan beérő munkáját és magánkultúrház építésébe kezdett. Megvett egy elhanyagolt lúci parasztházat, s három év alatt rendbe tette. Lelki békéje egyre erősödött, amikor a fél falu jelentkezett nála önkéntes munkára. Úgy fogalmazott, hogy ma is jó szívvel emlékezik meg Pallai Imréről és Mátyás Zoltánról, akik erejükön felül segítették munkájában.

A magánkultúrháznak a falai között folyó magas színvonalú kulturális munkának hamar híre kelt, túl a falu határán. Így keresték meg 1994 áprilisában Tiszaújváros vezetői, s felkérték, hogy pályázzon a helyi Derkovits Gyula Művelődési Központ igazgatói állására. A Tiszaújvárosban eddig eltelt hét év alatt sokat változott, formálódott, magasabb színvonalúvá vált a város kulturális élete. S ebben Czikora János kiváló szervezőképességének jelentős érdeme van. Összekovácsolódott egy kitűnő, lelkes, kulturális munkacsapat, országos hírű előadóművészek, együttesek, színházak és tánckarok lépnek fel évente a városban. Ennek is köszönhető, hogy mára a Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivál a régió kiemelt kulturális eseménye lett, amelyre egyre több érdeklődő érkezik határon túlról is.

A közéleti szerepvállalás életének fontos részét alkotja. S így nem véletlen, hogy már 1994-ben Tiszalúc képviselőjének, később alpolgármesterének megválasztották. E köztisztséget a mai napig betölti. Mint alpolgármester elsősorban a falu közművelődését, kulturális életét felügyeli, e mellett nagy támogatója a különböző civil szervezeteknek és egyesületeknek. Különös gonddal munkálkodik a falu idősebb generációja életminőségének javításán. Egyszóval minden olyan kezdeményezést, ami elősegíti Tiszalúc felemelkedését, szépítését messzemenően támogatja.

A ma ötvenhét éves örökifjú kultúrigazgató eddigi munkásságát tucatnyi szakmai elismerés és kitüntetés fémjelzi. Ezek közül is számára a legbecsesebbnek a Bessenyei-díjat tartja, amelyet elsőként kapott meg a megyében. Hét éve él kétlaki életet – amelyről azt mondja –, fél szíve Tiszalúcért, másik fele Tiszaújvárosért dobog.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)