Okváth Dezsőné

Ny. pedagógus, önkormányzati képviselő, énekkarvezető

Sajószöged

szszb_33_ki_okvath_dezsone_1000.jpgHárom cikluson át töltötte be a községben az alpolgármesteri tisztséget, miközben alaposan kivette részét a közösségi munkából. Szaktanári végzettségét kamatoztatva énekkarokat, népdalköröket szervezett, melyekkel országos szinten is sikereket értek el. Sokak Margó nénije 74 évesen még aktívan dolgozik kedvelt falujáért.

Kisgyermekkora elég kalandos volt, hiszen édesapját, aki csendőrként dolgozott, a Délvidékre vezényelték, ezért ő Újvidéken született 1943.október 23-án. A világháború befejezése után 1945-ben költöztek vissza Sárospatakra, a család eredeti lakóhelyére, ahol szülei földművelésbe fogtak. Megemlíti, hogy mindkét részről a nagycsalád volt a jellemző, hiszen édesapja és édesanyja is tízgyermekes családban nőtt fel. Ők négyen voltak testvérek, utána született még három öccse.

A Bodrog parti városban minden lehetősége megvolt a tanulásra, amivel tudott is élni. Az általános iskolát és a gimnáziumot kitűnő eredménnyel végezte el és helyben szerzett tanítói diplomát is, ugyancsak a legjobb érdemjegyekkel. Kezdő pedagógusként Makkoshotykán indult pályafutása, majd Kenézlőre helyezték. A zempléni munkahelyek után a Bükkaljára, Sályba került a szociális intézetbe, ahol mozgássérült gyermekeket tanított. Az akkoriban gyakori betegségnek az okát is elárulja: az ’50-es évek elején súlyos paralízis járvány tört ki hazánkban, aminek sok csecsemő és kisgyermek esett áldozatául. Ők sok szeretetet és gondoskodást igényeltek, amit a tanítónő örömmel vállalt. Ott erősödött meg benne az a szociális érzékenység, ami aztán élete során személyét és munkásságát jellemzi. A gyerekkel történő foglalkozás mellett elvégezte Egerben a ének-zene tanári szakot.

Abban a községben nagyot fordult vele a világ, hiszen ott látogatta meg egy ismerőse, akit motorkerékpárral hoztak. Korábban Nyíregyházán találkoztak egy papszentelésen, a sofőr akkor még ismeretlen volt számára, de ez nem tartott sokáig. Olyannyira nem, hogy házasság lett az újabb találkozásból, ami férjének 51 éves korában bekövetkezett haláláig tartott.

Közben két gyermekük született. Marika édesanyját követte a pályaválasztáskor, hiszen ének-történelem szakon szerzett Nyíregyházán tanári diplomát és Sajószöged általános iskolájában tanít. Nagyobbik lánya, Dorka Miskolcon a Földes Ferenc Gimnázium harmadik osztályába jár, a kisebbik, Boglárka pedig a község oktatási intézményének hatodikos tanulója. Másik lánya Judit, most Tiszaújvárosban a TiszaTextil Kft.-nél dolgozik, gyermeke, Bence pedig Miskolcon az Andrássy Szakgimnázium gépész tagozatán tanul.

A GYES időszakát Okváth Dezsőné  a gyermeknevelés mellett újabb tanulással töltötte ki, hiszen Egerben rajz tagozaton tanári diplomát szerzett. Abból az időszakból maradtak fenn alkotásai, grafikák és festmények, amelyeket a 2017-es Idősek Hete alkalmából rendezett kiállításon láthattak a sajószögediek.

Mégis inkább a zeneszeretete kerekedett felül, először a 70-es években Pávakört alapított – több elismerést kaptak munkájukért, sőt még rádiós felvétel is készült velük-, majd nem kis munka árán a 1990-es években elérte, hogy Sajószöged iskolájában zenetagozat jöjjön létre. A szaktanárokat Kárpátaljáról csábította át, akik máig a községben élnek. Aztán néhány évre ellaposodott az akkori kezdeményezés, de csak azért, hogy 2004-ben újra életre hívják. Ekkor alakította meg Margó tanárnő a Búzavirág Népdalkört, aminek jelenleg tíz női és három férfi tagja van. Rendszeres fellépői a helyi rendezvényeknek, de eleget tesznek a hozzájuk érkezett meghívásoknak is.

A sikeres, lakóhelyén nagy népszerűségnek örvendő pedagógus 1994-ben úgy gondolta, ötleteivel tudná segíteni Sajószöged mindennapjait, hiszen jól ismeri a helybelieket és problémáikat. Elindult a helyhatósági választáson és bekerült a képviselő-testületbe, amelynek azóta folyamatosan a tagja. Három választási ciklusban volt alpolgármester, szakterületként pedig a szociális és egészségügyi feladatok kezelését bízták rá. Utóbbin senki nem lepődött meg, hiszen ismerték a szegényebb sorsú emberekkel kialakított kapcsolatáról és segítőkészségéről. Ő mindezt közösségépítő tevékenységként említi.

Ismertsége, diplomatikus kommunikációja és szakértelme alapján felkérték, hogy legyen kapcsolattartó az önkormányzat az iskola valamint az óvoda között. Így a helyi oktatásra és a kulturális tevékenységre is nagyobb rálátása volt és tolmácsolta a testület felé azok megoldásra váró problémáit.

Az évek azonban gyorsan elszaladtak és úgy érzi, ezt az önkormányzati választási ciklust még becsülettel végigviszi, de 2019-ben már nem jelölteti magát képviselőnek. Onnantól gyermekei családjával, a három unokával szeretne többet foglalkozni.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése