Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Ráczkevy József
A Jedlik Ányos TIT ügyvezető elnöke,
Miskolc
Világviszonylatban alig van példa rá, hogy egy nemzet több mint másfél évszázadra tudja visszavezetni tudományos ismeretterjesztésének gyökereit. Magyarnak lenni, de európai módon! Így sommázható az a törekvés, amely mindig jelen volt a 162 éves jelmondatában változatlan ismeretterjesztő-felnőttoktató társadalmi szervezet életében és tevékenységében. Tiszteletre méltó kor és teljesítmény ez, hiszen nemzeti történelmünk 1841-től a Királyi Magyar Természettudományi Társulat megalakulásától napjainkig rendszerváltozások históriája is.
A TIT állami hegemóniát élvezett ezerkilencszáznyolcvankilencig, jelentős állami támogatással – majd a szabad parlamenti választások után a felülről irányított struktúrát felváltották az önállóan gazdálkodó, jogi személyként működő megyei szervezetek. A rendszer változása módosulást hozott a fejekben is. Az ismeretek megszerzésébe is a célszerűség, mondhatnánk a pénz, a megélhetés szolgál elsődleges szempontként. Ugyanakkor a változás terheit még szaporították a kezdeti anyagi gondok. Természetesen egyetlen intézmény sem működik önmagától, az ilyesfajta kulturális missziót betöltő szervezetekre pedig jellemző, hogy nagy odaadást kívánó, lelkes ügyvivők munkáját követeli meg.
Ráczkevy József a Jedlik Ányos TIT jelenlegi ügyvezetője ezerkilencszázkilencvenkilencben vette át az intézmény igazgatását, mely egyben élete legnagyobb kihívása is lett. Egy összeomlott nyolcmilliós deficitű gazdasági egységet kellett romjaiból feléleszteni, helyreállítani szakmai presztízsét és versenyképessé tenni az oktatási szférákon. A felhalmozódott tartozásállomány válságmenedzselése közel másfél évig tartott.
Az adósságtörlesztés megoldására gazdasági tevékenységet kellett kezdeni, melyhez a putnoki szakmai képzés beindítása adta az első anyagi lökést. Az egyéni tartozások és közüzemi díjak fokozatosan kifizetésre kerültek, és bár a tartozásállomány nagy mértékben lecsökkent, mégsem volt elegendő az APEH követelések teljesítésére. Ennek következtében fel kellett számolni a TIT egyesületi formáját és ezzel egyidejűleg, de nem jogfolytonosan alakult meg a Jedlik Ányos Tudományos Ismeretterjesztő Társaság 2001-ben.
Ahogyan Ráczkevy József fogalmaz, innen kezdődött a sikertörténet. Tiszta lappal indulva, nagyon takarékos és átgondolt gazdálkodással, minimális állami támogatás mellett ma egy olyan kiemelten közhasznú intézményt igazgat, amely konkrétan működésre és ismeretterjesztésre szolgál.
A 2001 évi közhasznúsági jelentés közel tizenkilencmillió, a 2002-es negyvennyolcmillió bruttó forgalmat jelzett. A társadalmi és gazdasági elvárások és szükségletek a tevékenység centrumába helyezték a nyelvoktatást és tették azt sikerágazattá. A folyamatosan indított kurzusok nyelvvizsgáztatási rendszere lényegesen eltér a szokványostól – nagy súlyt fektetve a beszédcentrikusságra, a gátlások feloldására, következésképpen hallgató barát. Az intézmény kizárólagos joggal alkalmazza ezt az oktatási és vizsgáztatási rendszert, mely angol és német nyelvből nemzetközileg és Magyarországon is elismert okmányt ad.
A Putnok központtal működő és méltán népszerű OKJ-s képzések résztvevői számítástechnikai, szoftverüzemeltetői, kereskedő-boltvezető és vendéglátó üzletvezetői államilag elismert bizonyítványt kapnak, így az intézmény jelentős részt vállal a felnőttképzésben, a munkanélküliek szakmai átképzésében.
A vállalkozásokból és szolgáltatásokból származó bevétel teremti meg a lehetőségét az ismeretterjesztésnek, mely a tudomány minden ágát igyekszik közérthetővé és széles körben terjeszthetővé tenni.
A Mindentudás Egyeteme első szemeszterének tizenöt előadását rögzítő videóanyagot beépíteni szándékoznak az ismeretterjesztő előadásokba és a helyi tévék, rádiók rendelkezésére bocsátják nem anyagi ellentételezésért, hanem az intézményt népszerűsítő reklámért. Nyertes lett pályázatuk, melyet egy uniós előadássorozatra nyújtottak be, konkrétan a vidéki mezőgazdaságban dolgozók csatlakozást követő teendőiről és esélyeiről. A méltán népszerű Utazók Klubja földrajzi sorozat előadásait, egy, az illető ország játékfilmjének vetítésével kötik össze. Gyakori előadó a kitűnő Juhász Árpád, a csillagászat témájában dr. Horváth András a Planetárium igazgatója, Zombori Ottó csillagász, az Uránia csillagvizsgáló igazgatója és vendégük volt már Magyari Béla űrhajós is.
Ráczkevy József azért számít különlegesnek a pályán, mert egy abszolút műszaki végzettségű és érdeklődésű ember mélyrepülésből hozott vissza egy humán intézményt a siker útjára, köszönhetően szervezői kvalitásának, nyugodt, átgondolt döntéseinek és kitartásának.
Bugát Pál 1841-ben írta „nem elég a természettudományokat művelni, hazánkat e célból vizsgálni, az ismeretek átadása, népszerűsítése legalább olyan nagy feladat.” Ahogyan ezt a Jedlik Ányos Természettudományi Társulatban is gondolják.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése