Opréné dr.Török Éva

Osztályvezető,

Nyíregyháza

szszb_21-62_oprene_dr_torok_eva.jpgTizennégy évesen már határozott elképzelése volt arról, hogy felnőttéveiben milyen területen szeretne dolgozni. Humán érdeklődésű volt, a gimnáziumban a magyar és a történelem tartozott kedvenc tantárgyai közé, de a reál tárgyak sem okoztak neki problémát, mindvégig szorgalmas, jól tanuló diák volt. Középiskolásként a pedagógus és a jogi pálya felé vonzódott, végül is az utóbbi mellett döntött, annak ellenére, hogy nem volt előtte minta, hiszen családjában sem közeli, sem távoli rokonai között nem volt senkinek jogi végzettsége. Nagy-nagy elszántsággal mégis ezen a vonalon indult el.

Az érettségi után sikeresen felvételizett a Szegedi Jogtudományi Egyetemre, ahová első jelentkezésekor felvették. Abban az időben még egészen más világot éltünk, mint manapság, nehezebb volt elszakadnia egy fiatal lánynak a biztonságot nyújtó szülői háztól. Nagy volt a távolság fizikálisan és lélekben egyaránt az otthona és az egyetem között. A 80-as években még nem volt általánosan használt eszköz a mobiltelefon, sőt a vezetékes sem volt jellemző minden háztartásra. Így nem lehetett azonnal felvenni a kapcsolatot az otthoniakkal, és tanácsot kérni tőlük a felmerülő problémák megoldásához. A kezdeti nehézségek után végül is néhány hét alatt feltalálta magát, és beilleszkedett a diákkollektívába. Szép évek voltak, feledhetetlenek, a vizsgák közötti kicsit lazább időszakokban, amikor nem kellett teljes erőbedobással a tanulásra koncentrálni, sokat járt évfolyamtársaival együtt moziba.

Hozzátartozott az ottani diákhagyományokhoz, hogy minden elsős gólyának ismernie, sőt alkalmanként énekelnie is kellett a Székely himnuszt. Egyetemi évei alatt ment férjhez, diákszerelem volt az övék, férjével még középiskolás korukban ismerkedtek meg, és ezen a kapcsolaton semmit nem változtatott a Szeged és Nyíregyháza közötti 400 km-es távolság. Éva mindig családcentrikus volt, nagyra becsülte a családi értékeket, éppen ezért férjével úgy döntöttek, hogy korán vállalnak gyereket. 1989-ben megszületett kisfia, Péter.

Az egyetem befejezését követően először Nyíregyházán a Húsipari Vállalatnál, majd az akkori Közúti Igazgatóságnál helyezkedett el. Ezen a munkahelyen három évig dolgozott, ez alatt az idő alatt jogi szakvizsgát szerzett. A Közlekedési Hatóságnál 1995 óta tölti be jelenlegi munkakörét. Jogi, igazgatási csoportként működnek, melynek ő az osztályvezetője, hozzátartoznak a személyzeti és a belső ellenőrzési feladatok is. Nagy felelőséggel járó munkakört tölt be, kis létszámú, de jól képzett szakfeladatokat ellátó kollektívát irányít, akiknek a folyamatos munkavégzése biztosítja a cég zökkenőmentes működését. Valamikor nem gondolta volna, hogy az államigazgatásban fog dolgozni, nem tartozott a kedvenc tantárgyai közé az egyetemen az államigazgatás, de munkája során megkedvelte ezt a területet, amit az is bizonyít, hogy család és munka mellett vállalta a továbbképzést, jelenleg ugyanis közlekedési szakjogászi képzésben vesz részt.

Fontosnak tartja az önképzést, munkáltatója is támogatja az ilyen irányú elképzeléseket. Egy évfolyamra jár a bírákkal, ügyészekkel, rendőrökkel, a közlekedésben dolgozó ügyvédekkel, így a társszervezetek közlekedéssel kapcsolatos munkájára is van rálátása, amit nagyon fontosnak tart. A Közlekedési Hatóságnál betöltött munkaköre nagy határozottságot igényel, de ez belőle nem hiányzik. Szüksége is van rá, hiszen nap mint nap emberek sorsát befolyásoló kérdésekről kell döntenie.

Egy-egy ellenőrzésről készült jegyzőkönyvet megnézve át kell látnia és átéreznie azt a szituációt, ahogyan az esemény a helyszínen történt. Mindig szem előtt tartja, hogy itt emberek életéről, közlekedésbiztonságról, az ügyfelek gyors kiszolgálásáról van szó, és ilyen esetekben sokat jelent, ha az ő helyzetükbe képzeli magát.

Munkája során mindig meg kell határoznia a fontossági sorrendet, hogy kollégáinak meg tudja adni a megfelelő segítséget, de ez nemcsak munkájára, hanem egész életére érvényes, örökké szelektálnia kell a feladatok között. Ahhoz, hogy megfeleljen munkahelyén az általa magasra tett mércének, az elvárásoknak, elengedhetetlennek tartja a kiegyensúlyozott, nyugodt családi hátteret. Fontos, hogy családi élete rendezett legyen, úgy indítsa el a napot, hogy tudja mit fog csinálni gyermeke, ezért minden este megbeszélik a következő napi teendőket. Ha csak tehetik, közös programokat szerveznek, mindhárman természetkedvelők, szeretnek kirándulni, kertészkedni.

Éva nagyon szereti a virágokat, kedvence a rózsa és a frézia, mindig van néhány szál az asztalán. Fontos emberi értéknek tartja az őszinteséget, a mértékletességet, a tanulás iránti igényt, ezeknek az értékeknek a tiszteletben tartására neveli a fiát.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése