Németh Andrásné

Iskolaigazgató,

Miskolc

baz_04_50_nemeth_andrasne.jpgIgazi pedagógusdinasztia leszármazottja, édesapja, sőt nagyszülei is pedagógusok voltak. A tágabb értelemben vett családból összesen tizenheten művelik ezt a hivatást. Édesapja, aki 19 évesen a „málenykij roboton” is részt vett, ma már nem él. Édesanyja nyugdíjas, tőle örökölte a gyermekek iránti szeretetét.

A Győri Kapui Általános Iskolába járt, ahol Kocsárdi Ervinné – aki tanítványainak szentelte életét – volt a példaképe, útravalót adott számára. A történelem mindig érdekelte, máig nagyon szereti a könyveket. Énekkaros és színjátszókör tagja volt, iskolatitkárként tevékenykedett, természetjáróként ismerte meg a Bükköt.

Az egykori Kilián György Gimnázium (ma Diósgyőri Gimnázium) volt középiskolai tanulmányainak színtere. Nosztalgiával gondol vissza egyenruhájukra, és büszke arra, hogy olyan iskolába járhatott, amely sok kiváló embert, köztük Miskolc több vezetőjét bocsátotta útjára.

Az ezerkilencszázhetvenes érettségit sikeres felvételi követte az Egri Tanárképző Főiskola magyar–angol szakán. Tanulmányait a nappali tagozaton mégsem kezdete el. Vidéken kezdett tanítani, majd 1976-ban diplomázott magyar–történelem szakon. Akkor került jelenlegi iskolájába: a Vörösmarty Mihály Általános Iskolába. Kezdetben napközis nevelő volt, majd második gyermeke születése után az akkori igazgató, Rittenbacher Ödön visszahívta tanítani. Negyedszázadon keresztül tanította a magyart és a történelmet. 2002-ben nevezték ki az iskola igazgatójává. Közben férjhez ment, majd két gyermek édesanyjaként folytatta a tanítást. Ez a belvárosi, lakótelepi intézmény jogutódja a régi híres belvárosi Vörösmarty-iskolának, amit lebontottak. Volt olyan időszak, amikor 1400 tanulójuk volt és három műszakban oktattak.

Jelenleg 765 kisdiáknak jelenti a második otthont a városban jó hírűnek számító oktatási intézmény. Két kiemelt területük a matematika–informatika és az idegen nyelvek (angol és német) magas szintű oktatása. Eredményesek más területeken is: országos, megyei, városi sikereket értek el különböző tárgyakból (országos 1–12. hely: informatika, kémia, földrajz, helyesírás, matematika).

Rendkívül eredményesek a sport terén is: kosárlabdában, kézilabdában, jeges sportokban szerzett serlegek, kupák, oklevelek sokasága díszíti az igazgatói irodát. Mindez azt bizonyítja, hogy a közel hatvanfős tantestület és a húsz technikai dolgozó teszi a dolgát. Büszkék itt végzett tanítványaikra, akiknek döntő többsége megbízható, sikeres felnőtt lett. Közülük is külön említést érdemel Horváth Ádám operaénekes, Vertig Tímea és Juhász Árpád színész. Az igazgatónő az iskola életének szervezésében, menedzselésében követi nagy elődjét, dr. Sasvári Józsefné nyugdíjas igazgatónőt.

Németh Andrásné fél évtizede a közéletben is aktivizálta magát. Ezerkilencszázkilencvennyolcban önkormányzati képviselő lett, az oktatási és tulajdonosi bizottságban tevékenykedett. Itt ismerkedett meg a város közoktatásával, annak szereplőivel, a gondokkal, a problémákkal.

A tulajdonosi bizottságban Miskolc város önkormányzata tucatnyi cégének tevékenységét tekinthette át. Tapasztalatait, kapcsolatait most intézménye javára fordítja.

–Úgy vélem, hogy mára az oktatásba is belopakodott a marketing – mondja Németh Andrásné igazgatónő. – Ma már nem elég, ha a tanárok jól tanítanak, ezt tudtára kell adni a „fogyasztónak”. A csökkenő gyermeklétszám miatt egyre nagyobb az iskolák közötti versengés a tanulókért. A jó hírű iskola státusát meg kell tartanunk, ebben partnerek kollégáim, akik mesterségbeli tudásuk legjavát adják. Szerencsére a szülők is szívesen segítenek, önzetlenül támogatják az intézményt.

Igazgatói tevékenységem során a városvezetéssel partneri kapcsolatok kialakítására törekszem. Miután rengeteg tehetséges diákunk van, célunk az, hogy a fenntartó, az önkormányzat, a szülők és a kollegáim megelégedésére működjön intézményünk.

A megfelelő munkához megfelelő objektív feltételeket kívánok teremteni. Olyan végzősöket szeretnénk útjukra bocsátani, akik szeretik a hazájukat és mindent meg is tesznek érte. A boldog gyermek- és szülőarcok mindenért kárpótolnak bennünket, pedagógusokat!

Németh Andrásné szabad idejében mindenekelőtt olvas, főleg a politikai, történelmi tárgyú könyveket szereti: Frederic Forsyte és Márai Sándor tartozik kedvenc írói közé. Besegít férje gazdálkodásába is, ha kell traktort, teherautót vezet.

Rendkívül változatos életének vezérfonala a család menedzselése volt, gyermekei mindig támaszkodhatnak rá. Örökös tenni akarás az élete, napjait keményen végigdolgozza, tevékenységét Palotai Boris gondolatai vezérelik: „Az élet értelmét nem keresni kell, hanem nekem kell értelmet adni az életnek!” Egyszer szeretné régi vágyát megvalósítani: a csángóföldi magyaroknak szülőföldjükön anyanyelvüket tanítani.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése