Tiszavasvári

Tősgyökeres nyíregyházi, nagyapja a város egyik híres utcájában, a Szarvas utcán lakott, s a földből, a mezőgazdaságból tartotta el családját. A Morovszki név tipikusan tirpák név, amelyre minden utód joggal lehet büszke.

Morovszki György Nyíregyházán született ezerkilencszáznegyvenháromban, itt járt középiskolába, a családi hagyományokat folytatva a kertészeti-szőlészeti szakmában szerzett képesítést.

Érettségi után családja döntött, következzék az egyetem, mert ott nemcsak diplomát szerezhet, de a 60-as években az sem volt utolsó szempont, hogy közben időt is nyerhet. Úgy gondolták, abból sosem lesz baj, ha elméletben is többet tud a földről. 1965-ben, az agrármérnöki diploma átvételekor el is dőlt a dolog: a téeszek megalakulásával bőven akadt munka, bár a termelőszövetkezetekkel kapcsolatos tudnivalókról nemigen hallottak még annak idején.

− Huszonkét évesen, mondhatni gyerekfejjel kerültem ki főagronómusnak Tiszavasváriba, a büdi részen működő Vasvári Pál Termelőszövetkezetbe. Tíz évet dolgoztam itt, majd ugyancsak Tiszavasváriban, harminckét évesen a Munka Tsz-ben lettem elnök, s vagyok azóta is.

Morovszki György ezerkilencszázhatvanhétben nősült, felesége Szilágyi Mária. Az egyetemen kötött ismeretségből lett szerelem, később házasság, s született két fiú. György és Zsolt, most mindketten szüleik mellett, illetve velük egy területen dolgoznak. Ők is szüleik iskolájába, a debreceni agráregyetemre jártak, egyikük általános, másikuk öntözéses melioráció és növényvédő agrármérnök szakon végzett. Így most a család valamennyi tagja egy szakmában, egy célért dolgozik.

− A téeszben főnök vagyok, otthon meg férj. A munkahelyen a fiaim munkatársaim, otthon pedig a gyermekeim − mondja mosolyogva, hangjában jogos büszkeséggel a család feje, aki azt sem hallgatja el: tudatosan irányították életüket, segítették a pályaválasztásban fiaikat, bár, mint hozzáteszi, nem is igen lehetett volna e pályától eltéríteni őket.

− Tiszavasvári ma már végleg az otthonom, s örülök, hogy a fiaim is itt kívánnak letelepedni. A tanulást persze a munka mellett sem hagyta abba. Szakmérnöki, üzemgazdászi képesítést szerzett, a rendszerváltozást megelőző parlamenti ciklusban pedig országgyűlési képviselő volt.

− Mit tagadjam, élveztem a képviselőséget. A munka felől nyugodt voltam, kollégáim jól helytálltak, távollétemet az üzem nem sínylette meg. A terv- és költségvetési bizottságnak voltam tagja, s nagy örömömre szolgált, hogy ezáltal megismerhettem a tágabb összefüggéseket, szélesebb viszonyokat, országos, nemzetközi érdekeket. Már akkor látni lehetett, hol tart, és főleg milyen irányba halad az ország. Legérdekesebb számomra az volt, hogy a helyi információk mellé egy tágabb összefüggés, egy szélesebb perspektíva is társult. Ráadásul olyan szakembereket ismerhettem meg, akik azóta is állandó szereplői a politikai életnek. Akkor hoztunk olyan gazdasági törvényeket, amelyek már az új időket jelentették, a rendszerváltoztatás előhírnökei voltak.

A tiszavasvári Munka Tsz-ben közel száz ember dolgozik. Kétezer-ötszáz hektáron folyik a gazdálkodás, mégpedig a legmagasabb műszaki színvonalon. A profil széles, a hűtőházi borsó termesztésétől a csemegekukoricán át a sertéstenyésztésig terjed. Morovszky György meggyőződéssel vallja: a nagybirtokszerű termelésnek, a legkorszerűbb technika alkalmazásának, a megfelelő pénzekkel rendelkező gazdálkodásnak igenis van értelme, lehet jövője. Állítja, nagyon rosszat tettek a magyar mezőgazdaságnak akkor, amikor politikai okok miatt egy, a korábbitól teljesen eltérő irányba kényszerítették. Vallja, a szövetkezésben rejlő lehetőségeket nem szabadna feladni, hiszen az összefogásban, a nagybirtokrendszerű termelésben van az igazi jövő.

Arra a kérdésre, hogy a politika viharában hogyan tudott egyben, talpon maradni az általa irányított termelőszövetkezet, Morovszki György azt válaszolja:

− Úgy, hogy én a tortából soha nem akartam a legnagyobb szeletet kihasítani. Magamnak is, az embereknek is azt magyaráztam, hogy amit együtt teremtettünk meg, azt együtt kell megőriznünk, továbbvinnünk is. És ez részemről nem dogma, hiszen én sem vagyok a magam ellensége. Szeretek jól élni, szép ruhában járni, szeretek birtokolni − de csak normális kereteken belül, hogy azzal más érdekeket ne sértsek.

Hogy mi jelenti számára a kikapcsolódást, a hobbit? Nevetve mondja: a munka. Persze ha teheti, szívesen kirándul, utazik. Ha módja van rá, ilyenkor is figyeli a szakmát. Mit csinálnak mások, hogyan oldanak meg egy-egy problémát a tőlünk fejlettebbek.

Tervei sem túl bonyolultak. Szeretne úgy dolgozni, mint eddig, s tisztességben megőszülve is azt látni, volt értelme annak, amit csinált, működik, amit felépített…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)