Debrecen

Azt mondják, a pipázáshoz nyugalom kell. Másfelől, aki pipázik, az nem kapkodó ember: két lassú slukk között van ideje átgondolni a következő lépését. Még akkor is, ha az éppen politikai…

Lukovics András többszörösen kitüntetett közművelődési szakember hosszan megszívja a pipáját, mielőtt beavat életébe. Az 1946-ban Jászberényben született fiú a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium „magasan kvalifikált osztályában” érettségizik, talán egyedül fizikai munkás szülők gyermekeként. „Nehéz gimnázium volt, igyekeznem kellett, 54-ből 37-en érettségiztünk, én jó rendűen, 1964-ben” – emlékezik arra az időszakra, ahonnan aztán egyenes út vezetett Debrecenbe, az akkori Felsőfokú Tanítóképző Intézet népművelés–könyvtáros szakára.

„Mi népművelők renitensek voltunk a főiskolán, csoda, hogy nem vágtak ki bennünket” – érzékelteti a hallgatói évek küzdelmes időszakát, de rögtön hozzáteszi Kurucz Albert, nagytekintélyű tanáruk nevét.

„Haladó gondolkodású pedagógus volt, sokszor védett meg minket az intézet vezetőivel szemben” – summázza a főiskolai éveket a később a Kossuth Lajos Tudományegyetemen egyetemi diplomáját is megszerző népművelő.

Szakmai gyakorlatra 1967-ben a debreceni és hajdú-bihari művelődési központhoz kerül, ugyanaz év áprilisában viszont már kultúros a néphadsereg ceglédi hadtesténél. „A fegyveres erők klubja nem nekem való volt, meg is fenyítettek” – indokolja visszatérését Debrecenbe. Gyarmati Kálmán művelődésiközpont-igazgató hívószavára azonnal igent mond.

Lukovics András azóta közismert szereplője a cívisváros közéletének. „1969. január elsején léptem be az akkori városi-megyei művelődési központba, ahonnan több átszervezést megélve, reményeim szerint nyugdíjba is megyek” – ad példát hűségéről a ranglétra szinte valamennyi fokát megjárt igazgató.

A rendszerváltás után ötévenként kell pályáznia, legutóbb 2003-ban nyerte el 2008-ig tartó igazgatói megbízatását, aminek lejártával „nem fontolgatom, hogy újra pályázzak”. Jelentős állomása szakmai életének – és a megye közművelődésének –, amikor 1978-ban átadják a Kölcsey Ferenc művelődési központot, amit aztán 2000-ben megszüntetnek, majd 2003-ban le is bontanak.

Az intézményben később országosan is elismert, magas színvonalú szakmai munka folyt. Beszédes adat: ha a magyar közművelődés egészét 100 százaléknak vesszük, akkor a kulturális nagyrendezvényeket is szervező Kölcsey egyedül teljesítette az összmunka 5 százalékát, ami igen jó mutató. Szakmai fénykorában 154-en dolgoztak a központban, 2000-ben már csak 103-an, ma pedig mindössze 18-an dolgoznak az utódintézményben, a közművelődési tanácsadó intézetben.

„A politikától nem mentesen, az ország egyik legjobb intézménye roppant össze” – idézi mások álláspontját, hozzátéve saját tapasztalatát, miszerint: a rendszerváltó pártok egyfajta bizalmatlansága kísérte mindig is a népművelést, a közművelődést. Pedig a magát baloldali gondolkodónak valló Lukovics András a korábbi rendszerben is „áll a szőnyeg szélén”, amikor például Friderikusz Sándor nyilvános műsor keretében, a színpadról hívja fel telefonon Grósz Károly akkori miniszterelnök-pártfőtitkárt, vagy amikor az egyetemisták előtt megnyitja a hatalom által szigorúan figyelt-felügyelt irodalmi napok kapuját.

A rendszerváltás előtt nincs véleményformáló politikai funkciója, az MSZP szervezésében azonban már intenzíven kiveszi a részét, s Pozsgay Imre köztársasági elnöki megyei kampányát vezeti. Ugyancsak a szocialisták megyei kampányfőnökeként aratott sikere, hogy 1990-ben egyedül Szűrös Mátyás jut a Parlamentbe mint egyéni képviselő, négy évvel később pedig Hajdú-Bihar mind a 9 egyéni választókerületében győznek.

Az első szabadon választott debreceni önkormányzatban két képviselőtársával együtt állja a sarat, sokszor nemtelen támadásokkal szemben is.

A második ciklusban a debreceni önkormányzat szocialista frakcióvezetője, megyei képviselő, 1998–2002 között megyei frakcióvezető, majd visszavonul a politikától, mígnem 2004-ben az MSZP debreceni választmányának, illetve a 3. számú országgyűlési választókerületnek az elnökévé emelik.

Az időközben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett népművelő–politikus legfőbb szakmai célja, hogy „hagyják dolgozni”, politikai viszont az, hogy „a következő választások után a szocialisták álláspontja megkerülhetetlen legyen Debrecenben”.

– A látványpolitizálás helyett Debrecen valódi fejlesztésére van szükség, s pótolni kell a fényévnyi lemaradást a kultúrában is – vallja. Első házasságában született két – ma már felnőtt – gyermekével kapcsolata harmonikus. Tervei megvalósításához a nyugodt családi hátteret népművelő–etnográfus felesége és középiskolás lánya biztosítja a békésen pipázgató Lukovics Andrásnak.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)