Lovas Róbert

A Weinberg 93 Kft. termelési igazgatója

Sárospatak

szszb_31_tk_lovas_robert_800.jpgPercre pontosan beosztja az idejét, ezt túlzás nélkül állíthatjuk. Lovas Róbertnek, a Weinberg 93 Kft. termelési igazgatójának a munkafolyamatok optimalizálása, a termelési folyamatok előkészítése, megszervezése és nyomon követése időnként felboríthatja a kiszámított időt. 15 percet kértem a beszélgetésre – de akkor az tényleg ennyi legyen – kéri szabadkozva, ám jelentőségteljes hangsúllyal. Leveszem az órámat, magam elé teszem, és képzeletben megrajzolom egy elfoglalt, felelősségteljes döntéseket hozó fiatal felsővezető életét.

1975. május 4-én született Takács Magdolna és Lovas Gyula fiaként. Édesapja minőségellenőrként tevékenykedett. A termelési igazgató már családot alapított, neje Lovasné Asztalos Adrienn kontrolling szakember, szintén a cégnél dolgozik. Házasságukból két gyermek született: Dominik 11, Bianka 8 éves. Sárospatakon élnek.

Miskolcon érettségizett 1993-ban, magasépítési épületgépész technikusminősítővel egészítette ki tanulmányait. Gépészmérnöki diplomát már levelező tagozaton szerzett a Debreceni Egyetemen. Időközben letöltötte katonai szolgálatát is.

Amikor munkába állt, szerette és elvárta a tiszta célokat, amelyek számon kérhetőek, mérhetőek. Meggyőződése és elvárása az első perctől kezdve, hogy konkrét, határozott feladatokat, és az ehhez rendelt határidőket fogalmazzák meg neki, mert csak ilyen feltételek mellett tud megfelelően reagálni. A szakmai tudáshoz jól fejlett igazságérzet és a nem tetsző dolgokkal szemben megfogalmazott nyílt kritikai érzék párosult. Tette mindezt az eredmények elérése érdekében. Fiatal szakemberként nem kevés bátorság kellett ahhoz, hogy munkaegyeztetésekkor egyéni véleményét nyíltan megossza kollegáival.

Emberi kapcsolatuk, barátságuk Derczó Istvánnal régebbi keletű, ezért Lovas Róbertet meghívta a cégtulajdonos a Weinberg 93 Kft.-hez. Végigjárta a karrierfokokat, egyre több izgalmas tennivalót bíztak rá. Megbirkózott a feladatokkal, nem hátrált meg a nehézségektől. Munkaköréhez tartozott az építkezések vezetése, például a teljes generálkivitelezés megszervezése és lebonyolítása. A magasépítési szakma sokszínűsége motíválja és tartja lendületben. A pontos, precíz előkészítés gördülékeny munkavégzést és garantálható végeredményt jelent.

Meglepi a kérdés, hogy miért szeret itt dolgozni? A válasszal sem késlekedik, mert lát maga előtt perspektívát, célokat tűzhet ki, amelyekért odaadással dolgozhat. Azt is élvezi, hogy nem sablonos, hanem gondolkodtató tennivalókat kap és találhat ki magának. Már megszokta, hogy mindig dönteni kell, azt viszont nagy örömmel veszi, hogy ráhatást gyakorolhat a munkafolyamatokra. A döntés lehetősége és felelőssége mellett a konkrét megoldást is felvázolhatja magában és a valóságban. A precíz tervezés nélkül nem is tudnának ilyen magas minőségi követelményeknek megfelelni. Amikor egy projektet megterveznek, még azt is kiszámítják, például hány lakatos munkaóra szükséges a kivitelezéshez. Előkalkulálják, majd átadják az üzemnek termelésre a feladatot. A munkafolyamatokat vezetői szemmel nézi, magasabb szintről, mint aki azt közvetlenül megvalósítja. Így, ha szükséges, tapasztalatokat és javaslatokat fogalmaz meg ennek során. Lovas Róbert azt vallja: a vezető egy cég szervezetének immunrendszere, ugyanis, ha valamely terület hibásan kezd működni, annak megjavításáért a vezető felel. Egy szervezet elő organizmus, amelynek minden pillanatban az ütőerén kell, hogy tartsa a kezét. Azzal együtt, hogy a munkafolyamatokban résztvevőknek megvan a saját feladatuk ellátásához szükséges önállóságuk, de egyúttal felelősségük is. Csak összehangolt, mindenre kiterjedő tervezéssel, kivitelezéssel, ellenőrzéssel érhetnek el olyan kimagasló eredményeket, amely a Weinberg 93 Kft.-t nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacon is elismert céggé emeli.

Bár komoly beosztást kapott a termelési igazgató, és a munkatársakkal is meg kell értetnie, mit miért szükséges úgy, abban a formában végrehajtani. Lovas Róbertet hajtja a több tudás megszerzésének vágya, rendszeresen jár személyiségfejlesztő tréningekre, elmélyed a marketing, a kommunikáció, az üzleti élet könyvtárnyi szakirodalmában. Meggyőződéssel állítja: minden fejben dől el. Ha ő elképzeli, vizualizálja a megoldandó kérdést, akkor a megoldás is kézenfekvő lesz. Szabad idejében természettudománnyal foglalkozó könyveket vesz a kezébe. Ez pihenteti, és kikapcsolja. A családjával tölthető időt különösen megbecsüli, mert feleségével együtt úgy nevelik gyermekeiket, hogy felnőve érdeklődő, intelligens, a természet, a társadalom és tudományok, a mai kor követelményeihez igazodó képességek és tudás birtokába jussanak.

Mily kevés a negyedóra, de ahhoz talán elég, hogy Lovas Róbert egyéniségének, vezetői kvalitásainak titkaiba bepillantsunk.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése