Kovács Endre

Alpolgármester

Piskolt 

szszb 30 és Kovács Endre.JPGEz pedig sétálóutca lesz – néz végig a polgármesteri hivatal mellett a falut átszelő országútból nyíló utcán. Maga a hivatal láthatóan olyan, mintha az építői csak most vonultak volna el. Alig lépünk néhányat, máris alkalma van egy újabb büszkeségükről beszámolni.

– ­Ezt a kultúrházat is abból a 2,5 millió Eurós projektből húztuk fel, amelyből 10,5 kilométer mellékutcát láttunk el új burkolattal. Gondolná, hogy nemrég még istálló volt?

Nem gondolnám, mert nagyon alapos volt az átalakítás. Tekintetem a hatalmas ablakszemekről egy elég ferdén álló vastag kerítésfalra téved. A régi Uray kastély parkját határolhatta. Talán tíz méter maradt meg belőle. Pucéran vöröslő téglák fölött málló vakolat. Kovács Endre kitalálja a gondolataimat. Együtt számoljuk meg: hat vagy hét réteg látszik. Mind más és más korban készülhetett. Olyan, mint egy geológiai lelet.

Az alpolgármester 1965-ben született. A legfelül látható réteg szemmel láthatóan idősebb. Derűt sugárzó arca optimista lelki alkatra vall. Ha az ő „rétegeit” vesszük szemügyre, a legfelső, azaz napjainké, arról tanúskodik, hogy hazájában lett próféta. Mezőgazdaságból élő piskolti szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. A kamaszkor vége felé, a katonaság előtt, úgy tervezte, olyan helyre vonul be, ahol gépjármű vezetői tanfolyamot végezhet. Igaz, hogy Bukaresten túl, de megtalálta, amit keresett. A seregben bejárta az országot. Amikor leszerelt, rövid kitérők után a közeli gázkútnál helyezkedett el, és ott is maradt egy évtizedre. A rendszerváltás után szülei földjét, 25 hektárt visszakaptak. Megfelezték a húgával, és ő azóta is gazdálkodik. Pedig közben egy nagyon fontos változás történt az életében.

– 2000-ben kerültem kapcsolatba a közélettel – emlékezik vissza a lassan másfél évtizeddel ezelőtti időkre. – Valahogy nem szerettem a dolgokat, ahogyan akkoriban mentek, és amikor szóltak a barátaim, nem segítenék-e, igent mondtam. Az akkori választáson tanácsos lettem, az alpolgármester 2001-es elhunyta után pedig engem választottak meg, és 2004-ig maradtam a poszton. A következő négy évben tanácsos voltam, de alpolgármester ismét csak 2008-ban lettem, és a következő választás után is az maradtam napjainkig.

Mi a titka egy román többségű, de jelentős arányban magyar lakosságú faluban a sikeres politizálásnak? Kovács Endre, aki az RMDSZ helyi elnöke is, fontos tapasztalatokat szerzett ehhez a mögöttünk hagyott nem hosszú, mégis történelminek nevezhető időszakban.

– Keresni a megegyezést, törekedni az elfogadható kompromisszumokra – vallja. – A népesség negyede magyar, nem vitatható el egy alpolgármesteri hely létjogosultsága. Viszont ha merevek vagyunk, elveszthető. A mostani polgármesterrel, Varga Cosminnal tudok és szeretek együtt dolgozni. Így megfelelő szinten vagyunk képviselve a helyi közintézmények vezetésében. A község gazdasági és politikai életének tervezésében és menedzselésében pedig nem akadályozzák meddő viták az előrehaladást.

Egy kicsit szüneteltetjük a politizálást, mert vendéglátóm kinyitja a kultúrházat. Meglepően nagy belső tér tárul elém. Akár négyszáz fős rendezvénynek is helyet adhat az épület. Érdekes kontraszt a panoráma ablakokból látni az évszázados Uray kastély apró nyílászáróit.

– Vendégeink körében is tetszést aratott a kultúrházunk – utal az önkormányzat életének egy másik szektorára. – Testvértelepülésünk a határ másik oldalán fekvő Piricse. A falunapokon és más jeles alkalmakkor kölcsönös a részvétel, de máskor is megtaláljuk a módját a találkozásnak. Orosz László polgármesterrel éppen most köszöntöttük egymást újév alkalmából.

A kastély mögül szép szál fenyő tekint ránk. Kovács Endre további sétára invitál, nézzük meg a százéves platánfát. Míg odaérünk felidéződnek bennem a málló vakolat rétegei. Új épület, ódon udvarház, évszázados fák… A változó korok emlékei.

A hatalmas és tekintélyt sugárzó faóriás ritka a maga nemében. Kovács Endre szeretettel, büszkeséggel tekint rá, és láthatóan örül, hogy vendége is megilletődve nézi. A fa látta annak idején az Urayakat, és a mellette nemrég épült modern tornacsarnokot. Piskolt történelmének fordulatos évszázadát. 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése