Huray Gábor

Kamarai elnök,

Nyíregyháza

szszb_02-22_huray_gabor.jpgEgy érdekes, sokoldalú ember bemutatására számíthat az olvasó. A nyíregyházi Huray Gábor beosztásainak, tisztségeinek, kitüntetéseinek felsorolása nem kis fel-adat. Elöljáróban csak annyit, hogy vállalkozó, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézműves Kamara elnöke, e kamara országos elnökségének is tagja, német tapasztalatokkal is rendelkezik…

Bár őszes már a haja, még fiatalnak, vagy inkább fiatalosnak mondható. 1948-ban született Nyíregyházán. Az általános iskola elvégzése után a jó hírű 110-es Szakmunkásképző Intézetben kitanulta a vízvezeték-szerelő szakmát. 1962-ben az ÉPSZER Vállalathoz szegődött, ahol 1978-ig volt szerelő, kitűző, vezető szerelő, épületgépész technikus, szerelőipari művezető. 1979-től két évig a TESZÖV műszaki irodáján műszaki ellenőrként bővítette szakmai és emberi ismereteit. Másfél évtizeddel ezelőtt, 1980-ban váltotta ki a kisiparos engedélyét, vízvezeték-szerelőként dolgozott. Aztán három szakmából tett mestervizsgát. Víz-, gáz-, központifűtés és csőhálózat-szerelő.

Megyénkben és a szomszédos megyékben is letette munkájával a névjegyét. Tokajban, a borok királyának városában részt vett a mezőgazdasági szakmunkásképző, a központi orvosi rendelő, a kereskedelmi iskola építésében. A nyíregyházi konzervgyár ezeradagos konyhájának építésénél szintén sokat dolgozott. A Tiszavasvári Vegyészeti Gyár, a vajai konzervüzem, a rohodi édesipari üzem építésénél is szorgoskodott.

Kitüntetéseinek, elismeréseinek felsorolása is megtölt egy bekezdést. 1986-ban Emléklappal ismerték el munkáját. 1987-ben Országos Kiváló Szervezeti Munkáért elismerést kapott, később megyei KIOSZ-oklevéllel tüntették ki, aztán megkapta a Kiváló Szervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát. Ezerkilencszázkilencven fontos dátum volt az életében, ekkor a Kiváló Kisiparos kitüntetés arany fokozatát vehette át. 1992-ben a megtisztelő Aranykoszorús Mester kitüntetést kapta meg. 1971-től 1985-ig a városi tanácsnak is tagja volt, ez idő alatt többször kapott jó szót, elismerést tevékenységéért.

Közéleti munkájának említése szintén külön bekezdést érdemel. 1982-től a vízvezeték-szerelők mestervizsga-bizottságának tagja, majd elnöke lett. 1988-tól a központi mestervizsga-bizottság megyei elnökeként tevékenykedett. 1988-tól a nyíregyházi alapszervezet elnöke volt, nyolcvankilenc óta a Nyíregyházi Építőipari Testület elnöki tisztét tölti be. Az épületgépész szakosztály elnöke is. 1990-ben az IPOSZ megyei alelnöke lett, és országos elnökségi tag. 1994 őszén a megyei kézműves kamara elnökének választották, ezerkilencszázkilencvenöt januárjától a Magyar Kézműves Kamara Országos Elnökségének tagja. Közéleti munkája más szakmák területére is átnyúlik: mellesleg a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökségének is tagja.

Hobbija, szerelme volt sokáig a labdarúgás. A nyíregyházi NB I/B-s szakosztály ificsapatában rúgta a bőrt, majd az ÉPSZER kispályás csapatát erősítette. Mostanában italgyűjteménnyel büszkélkedhet. A címkés hazai és külföldi italok együtt szép látványt nyújtanak.

A felesége a megyei kórházban vezető asszisztens. A fia szakmabeli lett, ő központifűtés-szerelő. Lánya közgazdasági egyetemre jár, diplomát akar szerezni.

A műhelye, a vállalkozása nagyszerűen gépesített, korszerű eszközökkel rendelkezik, teherautója is van. A csöves, vezetékes szakmákban komplex szolgáltatást tud nyújtani. Üzleti köre első sorban a keleti régióra terjed ki, innen kapja a megrendeléseket. Itt vívott ki szakmai tekintélyt magának.

A szakmai kamarában is szerteágazó tevékenységet folytat, illetve akar folytatni. Ismeretes, hogy a magyar kamara nyugati mintára alakult. Ezért is volt Huray Gábor háromszor Németországban szakmai tanulmányúton, főleg a mesterképzést tanulmányozta.

Mit szeretne elérni? Mint mondja, a kézműveseknek a leadózott pénzből nem jut műszaki fejlesztésre. A rendszerváltás után megszüntették az elkülönített tartalékalapot, amiből gépeket lehetett vásárolni. Szeretné, ha visszaállítanák a lehetőséget. Ösztönözni kellene a kézműveseket a tanulótartásra. Vallja, hogy német mintára piramisszerűen kellene bevezetni a szervezési rendszert, alul a kisvállalkozók, a csúcson a mamutcégek, a nagyvállalkozók állnának. Jó együttműködést szeretne az önkormányzatokkal és a másik két megyei kamarával. Neki is köszönhető, hogy 1995 tavaszán a nyíregyházi Kelet-Nyugat Expóra jönnek a bajor kézművesek is. A bajorok a márkás munkájuk kiállítása mellett márkával is hozzájárulnak a kiállítás megrendezéséhez. Ukrán, lengyel, szlovák és román kézműveseket is várnak a nemzetközi expóra. Az ismerkedés, a barátkozás mellett konkrét üzletkötésekre is sor kerülhet. Az expo egyfajta hidat is jelenthet az említett kiállítók között. S az egyik „hídverő”, a házigazda Huray Gábor lesz.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése