Hauser Adrienne

Zongoraművész,

Mátészalka

szszb_13-126_hauser_adrienne.jpgHauser Adrienne a mai magyar zenei élet egyik legérdekesebb figurája. Így kezdi a zongoraművész bemutatását az egyik szaklexikon. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ember olvasva a sorokat gondolatban rögtön hozzáteszi, hogy a legkedvesebb is. Bár Debrecenben született, s mindössze hét évet élt a megye második legnagyobb városában, Mátészalkán, mégis minden művészetet kedvelő megyebeli ember büszkén nevezi földijének. Együtt lélegzik vele a tiszadobi zongorafesztivál idején, hálával tekint rá a szatmári tehetségek támogatásakor, csodálattal és elismeréssel hallgatja koncertjeit. A világhírű zongoraművész hasonlóképpen szívébe zárta a megyét s Szatmár fővárosát:

– Mátészalka nagyon fontos állomása életemnek – mondja. – Igaz, Debrecenben születtem, és csak hétéves koromig éltem Mátészalkán, kitüntetett helyen szerepel a szívemben ez a kisváros. Itt vannak a gyökereim, a szüleim és testvérem ma is itt él. Ha a gyermekkorra gondolok mindig a Szalkán töltött hét év jut eszembe.

A felhőtlen gyermekkor hamar véget ért. Adrienne zenei tehetsége igen korán megmutatkozott, így már hétévesen bekerült a Liszt Ferenc Zeneakadémia Rendkívüli tehetségek osztályába. Az előkészítő tagozaton hatalmas tudásra tett szert, amely jó alapja lett a későbbi komoly művészeti munkának, a családot azonban semmi nem tudta pótolni.

– Rettenetesen nehéz volt hétévesen a szüleim nélkül a fővárosban. Nagyon zárkózott, komoly és érett, felnőtt gondolkodású gyermek voltam – emlékszik vissza a művésznő.

Az előkészítő elvégzése után automatikusan felvételt nyert a Zeneakadémiára. Ekkor tizenhat éves volt. Az érettségi megszerzéséig még két év ugyan hátra volt, de már főiskolára járt. Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Kurtág György tanítványaként szerzett zongoraművészi diplomát, majd részt vett Yvonne Lefébure mesterkurzusán Párizsban, de tanult Sebők Györgynél is. Ezerkilencszáznyolcvanötben III. díjat nyert a Magyar Rádió Nemzetközi Zongoraversenyén, s ugyanebben az évben a lengyel televízió portréfilmet forgatott róla.

Évek óta rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi pódiumokon, a Magyar Rádiónál eddig több mint negyven felvétele készült el. Hatalmas sikert aratott a varsói Chopin Fesztiválon, a budapesti Tavaszi Fesztiválon, az Interforumon, a Nemzetközi Bartók Fesztiválon, a Fazioli-, a Bellerive-fesztiválokon. Gyakori vendége a vezető magyar zenekaroknak, számtalan kimagasló művésszel szerepelt együtt, a teljesség igénye nélkül: Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Eötvös Péter karmesterekkel, kedves partnerei: Perényi Miklós, Kocsis Zoltán, Cyprien Katsaris, akikkel számos alkalommal kamaramuzsikált együtt. Vendégszerepelt Indiában, járt Európa csaknem minden országában, különösen nagy sikert aratott Lengyelországban, Angliában, Ausztriában, Spanyolországban, Portugáliában, Bulgáriában, Svájcban, Németországban. Koncertjeit mind a közönség, mind a sajtó elismeréssel fogadja.

Zenei karrierje mellett azonban nem feledkezik meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről sem. Alapítója és igazgatója a Zongora Ünnepe Keleten elnevezésű fesztiválnak, amelyet 2002-ben már ötödik alkalommal rendeznek meg a tiszadobi Andrássy-kastélyban.

– A koncertsorozat legfőbb célja, világhírű zenészekkel, színvonalas produkciókkal olyan kulturális élményt nyújtani a megyében élőknek, amely adott a fővárosban vagy más világvárosokban. Ezenkívül Tiszadobon helyére kerülnek az értékek, egy kicsit más értékrend szerint zajlanak a dolgok, mint a hazai zenei életben. Itt méltó körülmények között játszhatnak a művészek, s a főszerep valóban a zenéé. S ezt az igényességet nemcsak a zongoristák, hanem a közönség is érzékeli.

Nem véletlen tehát, hogy évről évre többen látogatnak el a zongora ünnepére Tiszadobra. A fiatal, szatmári tehetségeket támogató alapítvány, a Kocsis–Hauser Alapítvány létrehozása ugyancsak a nevéhez fűződik.

– Első férjem, Kocsis Zoltán, ötlete volt az alapítvány létrehozása, aki látta, hogy igen sok tehetséges fiatal él a megyében. Egyetértve vele kapcsolódtam a kezdeményezéshez.

S már több mint egy évtizede évről évre jótékonysági koncertet rendez a művésznő, amelynek bevétele a tehetségeket támogató alapítvány számláját gazdagítja. Az odaítélt művészeti ösztöndíj nem sok, mert helyben sajnos alacsony az alapítvány támogatottsága, de a lehető legjobb időben segíti a tehetséges fiatalok kibontakozását. Hauser Adrienne áldozatos munkáját díszpolgári cím adományozásával köszönte meg Mátészalka és Tiszadob önkormányzata.

A művésznő jelenleg Szentendrén él gyermekeivel, a tizenöt éves Márkkal és a tizennégy éves Ritával. Ideje legfőbb részét koncertezéssel tölti itthon és külföldön, s természetesen folynak az ötödik tiszadobi zongoraünnep előkészületei.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése